További fontos fejlesztések határon innen és túl

máj

09

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem Nyugat Balkán napjai részeként tartott sajtótájékoztatót Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár, dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora és dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke május 8-án délelőtt a régió meghatározó intézményeinek és vállalatainak együttműködésének jelentőségéről.

Nyugat-Balkán napokat rendezett a Pécsi Tudományegyetem, melynek részeként május 7-én Bosznia-Hercegovina, május 8-án pedig Horvátország mutatkozott be kulturális programokkal, emellett déli szomszédaink egyetemei is bemutatkoztak. A felsőoktatási intézmények képviselői a rendezvény keretében az itt tartózkodásuk során sportversenyeken és kulturális programokon is részt vettek, emellett az egyetemek közötti szakmai-tudományos együttműködés fejlesztési lehetőségeiről is értekeztek.

„A Pécsi Tudományegyetemnek hosszú időszakra visszanyúló kapcsolatai vannak azokkal az intézményekkel, amelyek a tegnap és mai napon látogatást tettek intézményünkben és városunkban” – hangsúlyozta dr. Miseta Attila rektor, majd hozzátette „Habár természetes földrajzi közelségünk miatt az együttműködésünk már hosszú időre tekint vissza, az mindenképpen fokozható mind intenzitásában, mind pedig azokon a területeken, amelyeket az érintett országok kulturális és oktatási kormányzatai elvárnak. Jelenleg egyfajta feltáró munkát végzünk, hogy melyek azok a potenciális kollaboratív kapcsolatok, amelyekhez szponzorálnunk szükséges”

Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár elmondta, hogy az elmúlt hónapok során szoros együttműködésben dolgoztak a Pécsi Tudományegyetemmel a Dél-Dunántúl fejlesztési programján.
„Ennek a stratégiának a megvalósítására nagyon sok feladat áll még előttünk, amelyben nem csak a Pécsi Tudományegyetemnek, de a határon túli egyetemeknek is számottevő lehet a szerepe. Tekintettel arra, hogy a Dél-Dunántúlhoz hasonlóan a határ túloldalán, a horvátországi területeken is olyan karakterű, olyan természeti és társadalmi adottságokkal, gazdasági szerkezettel rendelkező térségeket találunk, amelyeknek a fejlesztési kihívásai hasonlóak a Baranya, illetve Somogy vármegyék határmenti térségeihez” – mondta Mayer Gábor.
Az elmúlt időszakban a kormány

komoly figyelmet kezdett fordítani arra, hogy az említett régióban hangsúlyosabbá váljon a térség fejlesztése és felzárkóztatása különös tekintettel a képzett munkaerő-utánpótlására, illetve az olyan negatív demográfiai folyamatok megállítására, mint a fiatalok elvándorlása a régióból.

A területfejlesztésért felelős államtitkár három pillérben foglalta össze azokat az irányokat, amelyeket az említett program képvisel. Ezek a pillérek a régió gazdaságfejlesztése, az infrastruktúra fejlesztése, valamint a határmenti együttműködési programok.

„A mai nap közös megjelenésének az apropóját adja az is, hogy a Pannon Európai Területi Társulás, amelynek Baranya adja az elnöki pozícióját, ma délután tartja a közgyűlését, ahol –  látva a Pécsi Tudományegyetem tagságát, annak hozzáadott értékét – bővítjük tagjaink körét a déli térség irányába. Horvátország, illetve Bosznia-Hercegovina öt jelentős egyetemének csatlakozási kérelmét hagyjuk jóvá” – számolt be a jelenlévőknek dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Horvátországból a varasdi központú Északi Egyetem, az eszéki Strossmayer Egyetem, Bosznia-Hercegovinából pedig Tuzla és Mostar nagy egyetemei, valamint a Szarajevói egyetem csatlakoznak a nemzetközi együttműködéshez.