Rektori köszöntő

Tisztelt Végzett Hallgatónk!

Szeretettel üdvözlöm intézményünk öregdiákjai számára kialakított honlapunkon. Életének egy meghatározó korszakát egyetemünk campusainak egyikén, mediterrán pezsgésű városunk polgáraként töltötte, ezért talán nem tűnik túlzásnak azt feltételezni, hogy lélekben pécsi diák maradt, és nem múlik el hosszabb idő anélkül, hogy gondolataiban vissza ne térjen a korábbi kalandok helyszínére. Ténylegesen is erre bátorítanám, találkozásunkig pedig szíves figyelmébe ajánlom alumni oldalunkat, amelynek révén felkutathatja évfolyamtársait, közös fotókra, dokumentumokra bukkanhat, hogy csak néhányat említsek számos szolgáltatásunk közül.
Az online felület révén szeretnénk, ha az egyetem és az egykori hallgatók között létrejött szoros kapcsolat nem szakadna meg, így aktuális eseményeinkről, képzéseinkről nyújtott tájékoztatásunk mellett szívesen fogadjuk észrevételeit, javaslatait, kérdéseit. Kísérje figyelemmel rendezvénynaptárunkat, keressen fel minket újra, szívesen látjuk legújabb képzéseinken is! Bízom benne, hogy megújult honlapunk látogatójaként mindig talál olyan tartalmat, amely a rendszeres visszatérésre ösztönzi.
 
Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Bódis József
egyetemi tanár,
a Pécsi Tudományegyetem rektora,
a Pécsi Diplomások Köre elnöke