Tárnoki Márk 2019-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen rendezőként Ascher Tamás osztályában, azóta szabadúszóként dolgozik, két-háromhavonta új városban dolgozik, előfordult a közelmúltban Budapesten, Nagyváradon, Győrben, október 11-én mutatták be a Janus Egyetemi Színházban Roland Schimmelpfennig: Arab éjszaka c. utolsó rendezését, melyet február 27-én este nyolctól lehet megtekinteni a Janus Egyetemi Színház Youtube oldalán.
„Az Arab éjszaka tud szólni magányról - mondta Tárnoki Márk -, az élet apró, összeadódó nehézségeiről, így eléggé széles nézői réteget szólíthat meg. A történet szereplői fiatalok és fiatal felnőttek, a színészeink is vagy egyetemisták vagy pár éve végzett fiatalok.”
„Realista környezetben indul a történet, amely egyetlen éjszakának a története. Mégis ahogy haladnak előre a jelenetek, egyre vadabbá válik az egész, egyre jobban beindul a szerző fantáziája. A lakótelepről egy sivatagba kerülnek a szereplők, egy beduin sátorba vagy egy konyakos üveg fenekére. Beindul az álom. A panelház térben és időben is kitágul. A szereplők szorongásai, frusztrációi is elhatalmasodnak, kiteljesednek. Schimmelpfennig darabjának egyik nagy erénye, hogy a fikcióval és a mesével egyaránt szépen játszik.
A darab nehéz a feladat, a darab formája komoly kihívás elé állítja a színészeket. A gyorsan váltakozó szöveg hatalmas összmunkát igényel a társulattól, ez már-már egy cirkuszi mutatvány, hogy elmondják öten ezt a szöveget, és akkor még nem is csináltak semmit."
Az előadásról bővebben.
Színészek: György Zoltán Dávid, Hollósi Orsolya, Balog Zita Mária, Czéh Dániel, Nagy Henrik
Asszisztens: Somogyi Bianka
Látvány: Kuti Letícia
Műszak: Tolnay Donát, Horváth Nándor
Rendezte: Tárnoki Márk
Bemutató: 2020. október 11.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság 2020.