TANÁR VAGYOK! ÉS? – interaktív könyvbemutató Jocó bácsival
Őszinte vallomás pedagógiai felhanggal
Balatoni József, alias Jocó bácsi történelemtanár, író, influencer új könyve a Tanár vagyok! És? című könyv alapján készült interaktív edukációs és motivációs előadás mindenről szól, amit az élet írt, ami Jocó megélt és amit a diákjai életre nevelésére fordított át, azaz sajátos élménypedagógiát, érzékenyítést, szemléletváltást hozott.
Ehhez az író, a tanár tapasztalatai, mélységek és magasságok is nagyban hozzájárultak.
A könyv lapjain megdöbbentően őszinte és emberi sztorik és történetek jelennek, amelyek mindennapjainkban akár velünk is megtörténhetnének.
A néha vidám, néha meghökkentő, néha igencsak tabudöntögető előadás interaktív, hisz Jocót Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója kérdezi, akivel több, mint 7 éves szakmai és emberi barátság köti össze.
Mindenkinek szól, aki valaha járt iskolába, most odajárnak a gyerekei, netán ott tanít, vagy épp a gyerekek mentális egészségét szeretné támogatni.
Az interaktív előadás infotainment (information + entertainment) műfajában tartozik, szórakoztató edukáció, mint a Felelős Szülők Iskolája legtöbb előadása.
TÉMÁK, AMIKET ÉRINTÜNK
- Milyen mértékben határoz meg minket, hogy milyen családi szokások, rítusok, értékrendek vettek körül minket?
- Mennyire zavarja, bántja a gyereket, ha valami testi vagy lelki problémája miatt kirekesztik, kiközösítik? Hogyan lehet ebből a vesztes helyzetből kijönni?
- Mindennapi függőségek felismerése, megdolgozása, segítségkérés
- Közösségek ereje
- Diákévek – önállóság, felelősség és feladattudat kialakítása, pályaorientáció
- Mi érték a XXI. században? Mit tanuljon a gyerek, mit a szülő és mit a tanár és ezt hogyan alkalmazzák az együttműködés területén?
- Mert Neked olyan könnyű …. – Lerántjuk a leplet egy közéleti szereplő életéről, mindennapjairól, az influencerség nimbuszáról
- Kérdezzetek Ti! – nézők kérdései
IDŐPONT
2023. április 20. 14:00 – 16:00
HELYSZÍN
Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Mélyföldszint előadóterem
(7622 Pécs, Universitas u. 2.)
AZ ELŐADÁS INGYENES
A regisztráció lezárult. A jelentkezőket emailben tájékoztatjuk a rendezvény részleteiről. Szabad helyek függvényében szeretettel várjuk a további érdeklődőket az eseményen.
A KÖNYVRŐL
Az az általános vélekedés a sikeres, tehetséges vagy éppen gazdag emberekkel szemben, hogy nekik csak megszületni volt nehéz, az élet a tenyerén hordozza őket, minden az ölükbe hullik, nekik minden olyan könnyen megy…pláne, ha tanár, vagy épp azért nem?!
Sokszor nem hajlandóak az emberek a dolgok mögé nézni, meglátni azt, hogy más élete sem könnyebb, csak másabb. Mert ugye amíg nem járunk a másik cipőjében, nem éljük az életét, addig nem is tudjuk, hogy neki milyen lehet, milyen nehézségekkel, vívódásokkal kell szembenéznie annak, akinek látszólag csodálatos élete van. Pedig mennyire jó lenne, ha mindenki beszélne a problémáiról, a démonokról, amikkel meg kell küzdenie adott esetben nap, mint nap.
Ez a könyv egy őszinte vallomás, veszteségekről, küzdelmekről, így vagy út megdolgozott traumákról, szerelemről, függésről és mindenről (is), ami alakíthat bennünket, a kérdés, hogy mit hozunk ki belőle?
Egy kis faluból származó dadogós fiú élete, aki bebizonyította a nagy világnak, hogy igenis értékes és sikeres tud lenni egy tanár. Jocó bácsi – ahogy mindannyian ismerjük – nem kevés megpróbáltatáson ment át eddigi életében. Ezeket megharcolta, átélte és minden lecsapódását alkalmazza pedagógiai módszereiben is, legyen szó közösségi életről, beilleszkedési nehézségekről, függőségekről, de akár az önismeret és önértékelés területéről is.
Jocó már kiskorában is tanár akart lenni, ezt véghez vitte. Vidékről városba, onnan a rivaldafénybe. Hosszú és küzdelmes út vitt a mai influencerségig. Veszteségből nyereség – miként lehet átfordítani vesztes élethelyzetek a magunk és mások javára? – erről szól ez a könyv, mindenkinek, aki szeretne szembenézni önmagával és hajlandó a saját személyiségével is tanítani, úgy ahogy Ő tud. Jocó bácsi nyíltan, őszintén, kendőzetlenül.
Több, mint egy tanár.
Az előadó könyveit megvásárolhatják és dedikáltathatják az érdeklődök a helyszínen.
További információk a könyvről
Az előadó könyveit megvásárolhatják és dedikáltathatják az érdeklődök a helyszínen.
A PTE Shop termékei is megvásárolhatóak lesznek az eseményen.
- Az Alumni Akadémia 2022/23-as évadának első előadása
-
2022. szeptember 29. Bőhm Kornél: Szó/Mágia, manipuláció »
Beszámoló az univpecs.com-on »
Képgaléria »