Csókolja meg a földet

(Lénárd Kata 2021 januárja végén halt meg, egy régebbi cikkünkkel emlékezünk rá. 2000 augusztusának végén beszélgettünk koradélelőtt a Séta téren, emlékszem az éles fényekre, Kata napbarnított bőrére, fehér ruhába érkezett klumpában, kezében kosárral – az interjú után a piacra készült. Érzékeny, okos és bolondos, ezek a jelzők jutnak eszembe róla. A cikk a 2000. szeptember 13-án, szerdán megjelent UnivPécsben volt olvasható.)

Lénárd Kata 1973-ban született Pécsett, a PTE-en végzett pszichológia szakon, jelenleg PhD-hallgató, klinikai pszichológus, hajadon, gyermeke nincs.
El szoktam gondolkodni a szavak jelentésén. A testvér az egyik legszebb magyar szó. A szavakat azért említettem, mert létezik egy szó, a fejvadászcég. Nagyon agresszív, a klinikán volt olyan kliens, amikor meghallotta ezt a szót, akkor szó szerint értette a fejvadászatot, el kezdett félni, hogy van egy hely, ahol az emberek fejét levágják, összegyűjtik. Ilyen dolgok érdekelnek engem, ki hogyan él meg valamit, amiről nem is gondoljuk, hogy hatást gyakorolhat a másikra.
PhD-zel, mire szakosodtál?
A pszichiátriai klinikán vagyok, egy pszichózis pszichoterápiás osztályon dolgozom, kifejezetten pszichotikus emberekkel foglalkozunk, a pszichózissal és a korai anya-gyermek kapcsolattal, a kötődés elmélettel. A korai kötődési viszonyok, az anya és a gyermek közötti hangolódás torzulásai mire vezethetnek. A másik területem pedig a művészetterápia – ezt még csak tanulom. Az alkotó folyamatot hogyan lehet felhasználni a terápiában. Ha például egy rajz megszületik, formát ölt valamilyen belső tartalom, reflexiós pontot ad, lehet viszonyulni hozzá: ez az enyém volt, most már kívül van. Én is vagyok és nem is, nem olyan félelmetes, hiszen tárggyá vált.
Amerikába készülsz, miért?
Bostonba, művészetterápiás konferenciára indulok több kollégámmal, ott tartok előadást. Az anya-gyermekrajzok interszubjektív vonatkozásai címmel. Az anya-gyermekrajzok egy korai, beszéd előtt kötődésre utalnak, amikor a legfontosabb dolgok már lezajlódnak két ember között, hogyan tud valakivel együtt lenni, eltávolodni, közel lenni, külön lenni, elengedni. Erről szól az előadás.
Tagja vagy brancsnak, egy pécsi kávéházban lelkisegélyszolgálatot végeztek.
A nevünk Lelki fröccs. Gál Béla tanárom, kollegám, barátom találta ki és többen csináljuk hetente egyszer pár órán át. Formájában az utca szociális munkához tudom hasonlítani, mi megyünk oda, ahol az emberek fellelhetők, nem várjuk meg, amíg ők jönnek el hozzánk, egy irodába. Egyetemistáknak, főiskolásoknak adunk lehetőséget, olyanoknak, akik azt merik gondolni, hogy pszichológushoz járni nem hülyeség, felvállalják, hogy vannak gondok, amikről beszélni is lehet.
Milyen problémákkal keresnek meg?
Minket köt a titoktartás, konkrétumot nem mondhatok el. Széles a skála: elszakadni a családtól, lehet-e élni egyedül, hogyan kell elviselni a távolságot, de mégis a lelki közelséget, a párkapcsolati konfliktusok és mélyebb sérülések is előfordulnak…

Egyetemi fizetés helyett miért nem egy multit választottál?
Ha valaki klinikán dolgozik, olyan emberekkel együtt, akik néha pszichotikus állapotba, szétesettségbe, mély regresszióba kerülnek, állandóan olyan kérdések körül lebeg az élet, ami velük kapcsolatos. Van-e másvilág, mi az, hogy hallucináció, mi az, hogy valaki elfolyik, mi az, hogy hangokat hall, mi az, hogy hallja Istent, hallja Szűz Máriát. Volt egy „beteg”, aki azt mondta nekem, hogy csókoljam meg a földet, ha bajba kerülök, ez majd megnyugtat. Ez napokig átlelkesít, olyan kapcsolatban lehetek emberekkel, ami többet érhet a „földi jóknál”. De persze én is szeretek szép ruhában járni-kelni, utazgatni, de ha elmennék egy multi céghez, akkor csatlakoznék egy olyan rendhez, ami ha nem is nyíltan, de szolgálná ezt a fogyasztói nyavalyát, s ehhez még a nevemet is adnám…