Elérhetetlennek tűnt…

Dr. Mitrovics Zoltán idén lett 40 éves, jogász. Alsószentmártonból származik, cigány családból, iskolás kora óta Siklóson nevelkedett a nagyszüleinél. A tágabb családjában sincs senkinek 8 általános iskolánál magasabb végzettsége. Ma már óraadó a PTE-en.

Szegények voltatok?
Azok, saját ágyam volt, különszobám nem, sokáig nem tudtam, mi az a nyaralás. Éhezni nem éheztem, boldog gyerekkorom volt, de minél idősebb lettem, annál inkább éreztem a hátrányát a szegénységnek. Egy könyvünk volt otthon, a Biblia. Az ablak alatt olvasgatta nagyanyám a fotelben.

Hogy kerültél gimnáziumba?
Jófejű gyerek voltam, de senki nem motivált, csak figyeltem órán. Hármas-négyes között mozogtam, a matek és a történelem érdekelt. Egy idősebb ismerősöm bolti eladónak állt, és hallottam, hogy neki milyen jó lesz, nem kell napszámba járnia hidegben, hőségben – mert nálunk ez volt az általános munkavégzés, főleg a szőlészetekben. Én sem szerettem volna napszámos lenni, de dolgoztam gyerekkoromtól kezdve, címereztem kukoricát, szedtem a borsót, meg a szőlészetekben…

Irodában szerettem volna dolgozni, így jelentkeztem gimnáziumba, pedig azt sem tudtam, hogy az micsoda.

Ma sem tudom, miért ezt választottam. Felvettek, magam is meglepődtem, nem sokan voltunk ott cigányok. A könyvek megvásárlása is nehézséget okozott a családomnak. Itt találkoztam először cigányokat támogató programokkal.

És gimnázium után?
Jelentkeztem felsőoktatásba, egy ponton múlt, hogy nem vettek fel a Pollackra műszaki informatikára. Mezőgazdasági idénymunkás lettem én is, hát kaptam a pofámra az emberektől, hogy minek tanultam. Másfél év múlva a Faág Baráti Kör Egyesület hirdetett egy képzést cigány fiatalok számára, így szociális és képzési ügyintéző lettem. Aztán a harkányi piacon kötöttem ki, jobb híján árultam szerszámokat… A legnagyobb hóban hólapátokkal álltam ott, egymagam a sátram előtt! Akkor mondtam magamnak, hogy meg kell próbálnom valami mást! Ez nem az én életem! A Faág Baráti Kör Egyesületnél érdeklődtem, nem keresnek-e valakit. Szerencsém volt, állami gondozottakkal dolgozhattam, nekik szerveztem programokat. Itt találkoztam egyetemista fiatalokkal, ebből jött az ötletem: jelentkeztem szociális munkásnak. Miután elvégeztem a szociális munka szakot ezen a területen kezdtem el dolgozni, de

mindig is érdekelt a jog, a jogász szakma

Azért ez elég nagy ugrás?
Elérhetetlennek is tűnt, de mégis arra vágytam. A mi társadalmi körünkben ügyvédnek lenni óriási dolog. Nem éreztem magam képesnek arra, hogy elvégezzem a jogi egyetemet.

Elképzelhetetlennek tűnt!

27 évesen kaptam meg a szociális munkás diplomát. A pártfogó felügyelők munkája megtetszett a gyakorlaton, jelentkeztem oda és sikerrel jártam: 2010 óta ez a munkám. Ma a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben dolgozom, mint büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő. Egyre jobban érdekelt a jogászi munka. Egyszer jelentkeztem rá, de nem kezdtem el mégsem. 2016-ban ismét jelentkeztem és öt év alatt levelezőn elvégeztem.

Milyen volt a jogi kar?
Imádtam. Minden területét. Még a római joggal sem volt semmi bajom. Mindent szívesen olvastam. A büntető jog áll legközelebb hozzám. A gyakorlati oldalát ismerem, talán azért.

Légvonalban Alsószentmárton nincs 40 kilométerre Pécstől, mégis nagy utat tettél meg, amire jogász lettél.

Igen, és nagyon büszke vagyok rá, hogy mint a végzettek közül az egyik legeredményesebb hallgatót, engem kértek fel, hogy a doktorrá avatáson terjesszem elő a felkérő beszédet. Aztán Kőhalmi László professzor úr motiválására beadtam a jelentkezésem a doktori képzésre,

idén végzem a második évet a PhD képzésen...