Figyeljünk a jelekre! – avagy az iskolai zaklatás háttere

Sokan találkozunk az iskolai zaklatás, vagy közismertebb nevén bullying fogalmával, akár egy-egy konkrét eset kapcsán fel is kapjuk rá a fejünket. Legutóbb egy mohácsi, sajnálatos esetre figyelt fel a média révén az ország, amikor egy iskolás lány hipót ivott, mert a társai folyamatosan csúfolták, csak azért, mert érettebb volt a kortársainál. Nem erről a konkrét esetről, de ennek apropóján beszélgettünk a témáról, annak fontosságáról és hátteréről az iskolai zaklatás egyik országosan elismert szaktekintélyével, Dr. Kulcsár Gabriellával, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusával.

Ha egy laikus olvassa ezt az említett, mohácsi hírt, aminek szerencsére nem lett tragédia a vége, hiszen sikerült megmenteni a lány életét, akkor az első érzése, gondolata a sajnálat a betámadott diák iránt, a második talán a düh. Hogy miért!? Miért kell kipécézni valakit, ráadásul ilyen „semmilyen” ürüggyel. De te szakemberként talán másképp olvasol egy ilyen hírt.
Az első gondolatom – nyilván a sajnálaton túl, ami szerintem minden normál érzésű emberben ilyenkor természetes – az volt, hogy milyen tévhitek indulhatnak el az emberekben egy-egy ilyen hír kapcsán. Van ugyanis néhány tévhit, amik elég veszélyesek, és amelyek ilyenkor sok emberben automatikusan megfogalmazódnak. Az egyik ilyen tévhit, hogy az öngyilkossági kísérlet csak figyelemfelhívás. A másik, hogy ha csak csúfolódás történt, miért kell ezt ennyire komolyan venni. Ezek tulajdonképpen énvédő mechanizmusok az emberek részéről, mert ha bagatellizáljuk a történetet, akkor nem kell olyan közel engednünk magunkhoz a helyzet tragikumát. Az öngyilkossági kísérlet azonban mindig egy komoly krízist jelez, és minden ilyen helyzetet komolyan kell venni! Az öngyilkosságot megkísérlő gyerek nem lát más kiutat.

Nem meghalni akar, hanem nagyon más életet szeretne élni, mint amelyben most, a valóságban él.

Ha nem változik semmi a helyzetében, és nem kap segítséget, nagy a veszélye egy újabb krízis kialakulásának. Szintén veszélyes ilyenkor egyetlen egy dologra vagy okra visszavezetni az öngyilkosságot. Ez mindig egy többfaktoros történet, tehát nem „csak” – persze fontos az idézőjel a csakon – a bullying, vagy „csak” mondjuk egy rossz érdemjegy az iskolában aznap, amire visszavezethetjük a krízist, de a bullying mindenképpen kiemelt kockázati tényező. Az öngyilkosság megkísérléséig vezető út tehát egy többtényezős, hosszabb folyamat, amelynek vannak jelei. És az a fontos, hogy a közvetlen környezet ezeket a jeleket, legyen szó zárkózottságról, folyamatos letargikus hangulatról, az osztálytársaktól való elkülönülésről, elhidegülésről, észrevegyük, és próbáljunk meg közbeavatkozni!

Könnyebb ilyenkor a többség mellé állni, de sokkal nemesebb megvédeni a gyengébbet! – stockfotó

Ha már a környezet! Számomra még ez a fontos kérdés a történetben, hogy a környezetből leginkább ki tud egy ilyen helyzetben beavatkozni? Másként feltéve a kérdést, ki a felelős azért, ha egy ilyen iskolai zaklatás eljut az öngyilkossági kísérletig?
Erre a fenti esetre vonatkoztatva ezt semmiképp nem tudnám megválaszolni, mert nem ismerem a konkrét esetet, csak annyi információnk van róla, ami a sajtóban megjelent, az pedig kevés ahhoz, hogy bárki fölött pálcát törjünk. Nagy általánosságban viszont az elmondható, hogy azok a felnőttek tudnak legelőször, és leghatékonyabban közbelépni, akik a legközelebb állnak ehhez a gyerekközösséghez, illetve magához a bullying áldozatához. Ez ugye általában a pedagógus és a szülő. De! Az a baj, hogy itt, ezen a szinten általában megáll a felelősök keresése, pedig ha az iskolák számára nincsenek a szükséges feltételek biztosítva a beavatkozáshoz, ha nincs elég idő, energia, anyagi és humán erőforrás arra, hogy az adott intézményben egy erre vonatkozó megelőzési és beavatkozási tervet kialakítsanak és működtessenek, akkor érdemes lenne továbbmenni a felelősök keresésével és megnézni, hogy kinek a hatásköre lenne az iskolák segítése a gyermekek védelmezésében. Az iskolai pszichológust is szokták ilyenkor emlegetni, mint olyan személyt, aki esetleg időben közbeléphetne, de ha ő csak mondjuk heti néhány órában van jelen az adott iskola életében, az borzasztóan kevés ahhoz, hogy rálásson a folyamatokra, vagy a közeledő krízishelyzetre.

Vannak ebben a témában megelőző videók, vagy egyéb anyagok, amelyek ténylegesen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt? Talán a videó ennek az érintett iskolás korosztálynak hatékonyabb lehet, mint egy-egy írásos anyag.
Véleményem szerint még ebben állunk a legjobban. Vannak nagyon jó magyarra adaptált és hazánkban készült megelőző anyagok is, amelyek a szemléletformálást, az érzelmi intelligencia fejlesztését tudják elősegíteni. Tehát ezek rendelkezésre állnak, de az iskolákban sokszor nem jut elég idő és energia, hogy ezek eljussanak akár a diákokhoz, akár a tanárokhoz, az elérhető módszerek begyakorlására és rendszerek felállítására pedig végképp nagyon kevés kapacitás marad. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ezt a feladatot nem is szabad csupán a tanárokra delegálni. Kiemelten fontos lenne a szakmaközi együttműködés hatékonyabbá tétele a gyermekkel való munkában érintett intézményrendszerek között, valamint külső, például resztoratív szakemberek bevonása a közösséghelyreállító munkába.

Dr. Kulcsár Gabriella, a téma hazai szaktekintélye szerint társadalmi összefogás szükséges 

Itt jöhet esetleg képbe az iskolapszichológus is?
Igen, az iskolapszichológus is kulcsfontosságú lehet, de fontos látni, hogy egyrészt nem minden iskolában van iskolapszichológus, hiszen a vonatkozó szabályozás szerint csak az 500 főnél nagyobb létszámú intézmények igényelhetnek hozzá státuszt. De ha van is iskolapszichológus, ők jellemzően csak egy-két napot tölthetnek egy intézményben, mert több iskola tartozik hozzájuk. Hasonló a helyzet a szociális segítőkkel, akik szintén nagyon értékes tagjai a védőhálónak, de több intézmény és több száz vagy ezer gyerek tartozik hozzájuk.

Akkor visszatérhetünk a szülői felelősségre. Akár a bullying áldozatának, akár az „elkövető” diákok szüleinek a felelősségére.
Utóbbi esetében véleményem szerint az lehet a kulcs, hogy a megfelelő értékrendet próbáljuk megértetni a gyermekünkkel. Azt, hogy

a bántás, vagy kirekesztés nem menő, és ne intézzük el a dolgot annyival szülőként, hogy a gyerekek már csak ilyenek.

Aki szerint ez menő, ott komoly bajok vannak az értékrenddel, és az érzelmi intelligenciával – stockfotó 

Fontos az az üzenet is a bántalmazott gyermek felé a szülők részéről, hogy nem hibás azért, ami vele történt. Sajnos ugyanis nagyon gyakori, hogy a bántalmazott gyermek egy idő után már maga is azt gondolja, hogy ő az, aki hibás, aki valamiért valóban nem szerethető, tehát ő az, aki nem is méltó arra, hogy a többiek jobban bánjanak vele. Sokszor ez az oka annak is, hogy a gyerekek nehezen beszélnek az áldozattá válásukról, mivel ennek az elmesélését is szégyenként élik meg, hiszen magukat hibáztatják az állapotukért. Ezért sincsenek könnyű helyzetben az áldozat szülei. Nagyobb az esély arra, hogy a gyermek beszámoljon a vele történtekről, ha feltétlen a bizalom a gyermek és a szülő között, és rendszeresen beszélgetnek – nem csupán a nehéz, hanem a vidám dolgokról is. Minden szülőnek érdemes figyelnie, ha a gyermekén feltűnő viselkedésváltozást lát, beleértve ebbe akár az alapfunkciók, így például az evés vagy az alvás zavarát, a visszahúzódást, az életkedv és érdeklődés elvesztését, a feltűnő szorongást, a rezignáltságot. Fontos, hogy

ne fogjunk mindent a kamaszkorra!

Ez is egy tipkus hiba, amikor a szülő csak rálegyint: „áhh, csak kamasz”. És még valami: ne féljünk pszichológus segítségét kérni akár a gyermekünk, akár magunk számára. Ez is egy tévhit, hogy csak az jár pszichológushoz, aki „bolond”, „beteg”, aki nem képes megoldani a problémáit. A másik ilyen tévhit, hogy ha pszichológushoz visszük a gyermekünket, akkor kudarcot vallottunk szülőként. Épp ellenkezőleg, nagyon is jó szülő, aki ilyenkor segítséget kér, és a szakember tanácsait követve próbál segíteni a gyermekének. Amit azonban nagyon fontos látni, hogy önmagában a bántalmazott gyerek és a szülője nem tudják megoldani a bullying helyzetet még pszichológusi segítséggel sem, ahhoz szükség van iskolai szintű beavatkozásra és a közösség formálására is, hogy a gyerek biztonságban legyen a társai között.

A közelmúltban megjelent könyvedben adsz konkrét tanácsokat akár a szülők, akár a tanárok, akár a diákok számára?
Igyekeztem adni, igen. Mind a három csoportnak írtam a könyv végére egy amolyan „gyorssegélyt”, ami összefoglalja, mire kell figyelniük ezeknek a csoportoknak. De ez tényleg csak egy gyorssegély, egy-egy krízishelyzetre nyújthat némi segítséget az adott szituációban. De valójában az lenne a jó, és véleményem szerint addig kellene eljutnunk, hogy rendszerszinten legyen beépítve a hazai közoktatásba az, hogy hogyan tudjuk megelőzni a bullyingot, illetve, ha ennek ellenére felüti a fejét egy adott intézményben az iskolai zaklatás, legyen egy elfogadott mechanizmus, ahogy az adott iskola arra reagál. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az iskolákat és pedagógusokat támogatni kell ebben, méghozzá fenntartói, törvényhozói szinten is. A lényeg tehát, hogy össztársadalmi szinten kell összefogni az ügy érdekében, hogy a gyerekek szenvedése csökkenhessen. Csak így érhetünk majd el minőségi és hosszú távú változást.

Dr. Kulcsár Gabriella, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai és Büntetésvégrehajtási Jogi Tanszék adjunktusa, a bullying hazai szakértője. A napokban vehette át a Lénárd Kata díjat, melyet azoknak ítélnek oda, akik életükben és munkájukban több területet kapcsolnak össze, és fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás, valamint a hátrányos helyzetű csoportok támogatása. A közelmúltban jelent meg „Bullying és cyberbullying - hogyan előzzük meg és kezeljük az iskolai és online kortársbántalmazást?” című könyve, melynek pécsi bemutatója február 27-én 18 órakor lesz a PTE ÁJK-n. A témában korábban részletes előadást tartott a Pluszosok Egyeteme keretében, mely előadás itt érhető el.

Átfogó bullying-megelőző és -kezelő programok:
Békés Iskolák program: info@bekesiskolak.hu  
ENABLE program és Online az online bántalmazás ellen: https://tovabbkepzes.sulinet.hu/

Segélyhívó vonalak:
Kék Vonal: 116 000 (éjjel-nappal, ingyenesen hívható) https://kek-vonal.hu/
Internet Hotline: https://nmhh.hu/internethotline/   
Biztonsagosinternet Hotline: Biztonsagosinternet.hu Hotline

Egyéb hasznos linkek:
HELP applikáció: Elsősorban gyerekeknek szóló, az UNICEF által fejlesztett applikáció tájékozódásra, segítségkérésre bántalmazás témában. https://unicef.hu/ezt-tesszuk-itthon/segitunk/helpapp
INDIT közalapítvány szülői kézikönyve: http://www.drogprev.hu/index.php/prevencios-anyagok
Belső Terem Pszichológiai Centrum (Budapest és környéke): https://www.belsoterem.hu/munkatarsaink/sandor-eva/
Hol a helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ (Budapest és környéke): https://holahelyem.hu/ 

A borítókép illusztráció – stockfotó!