A filozófus-költő Babits Mihály

Branczeiz Anna a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar tanársegédje Babits Mihály A lírikus epilógja című verséről Nemes Nagy Ágnes értelmezésének tükrében címmel tartott előadást november 7-én Szekszárdon a Babits Mihály életművének textológiai és filológiai kérdéseivel foglalkozó műhelykonferencián.

A lírikus epilógja egyike Babits legkorábbi verseinek, mely 1909-ben a Levelek Írisz koszorújából című kötet záródarabjaként jelent meg egyfajta utószóként. Babitsot egész életében filozófiai kérdések hosszú sora foglalkoztatta: az ember és a világ, a szubjektum és az objektum viszonya, a megismerés és a kifejezhetőség mikéntjei. A lírikus epilógja is egy ilyen filozófiai problémát próbál megragadni; arra a kérdésre keresi a választ,

mi történik akkor, ha a megismerő alany és a megismerés tárgya egybeesik.

Babits filozófiatörténeti ismeretei igen széleskörűek, mint arra Branczeiz Anna is rámutat, a kötlő Schopenhauertől veszi át a bűvös kör, a vak dió metaforáját, Nietzsche Zarathustrájából pedig a vágy nyila, az ómega és alfa kifejezéseket.
Branczeiz Anna előadásában az érzékszervek, a látás, a vakság, a megismerés és megismerhetőség kérdéskörét járta körbe Babits említett művében, Nemes Nagy Ágnes tanulmányát alapul véve, illetve azt kiegészítve a gondolkodók meglátásaival. A vakság Branczeiz Anna szerint itt egyértelműen képességhiányként jelenik meg, mely a megszokottság érzetével társul:
„A vak dió költői képe ugyanakkor érzékletesen ragadja meg a látás hiányának tapasztalatát, a sötétséget, az én bezártságot, a korlátozott valóságértékelést. A vak dió a dióban mise en abyme-szerű képe, illetve a bűvös kör végtelennek tűnő koncentrikus alakzata a kitörés lehetetlenségének vizuális megjelenítéseként fogható fel.” Az én bezártsághoz kapcsolódó kifejezések, mint a vak dióban dióként zárva lenni, a nincs rajtam kívül semmi, én maradok: magam számára börtön pedig a belső érzékelés valóságának metaforáiként értelmezhetőek.
„Döntően Schopenhauer hatásához kötik A lírikus epilógját, ha azonban eltekintünk ettől a hatástól, más szempontok is felmerülhetnek a vers értelmezésében, amelyek nemcsak a műalkotást teszik gazdagabbá, hanem kiegészítik a további megközelítéseket is. Ehhez az újraolvasáshoz Nemes Nagy Ágnes érzékeny és szempontokban gazdag Babits tanulmánya is jó kapaszkodót jelent az értelmező számára” – zárta az előadását Branczeiz Anna.

A LÍRIKUS EPILÓGJA

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. 

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.