A gyémántcsiszolómester-jelöltek mestere

Az ÉV VEZETŐTANÁRA kitüntető díjban részesítették Kanyar Gyöngyit, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda 1. Számú Általános Iskola vezetőtanárát augusztus 29-én, az idei évi Mentor fórumon, a PTE Tanárképző Központ éves szakmai rendezvényén. A díjazott pedagógus a PTE pedagógusjelölt hallgatóinak mentorálásában, iskolai gyakorlataik vezetésében végez tartósan kiemelkedő színvonalú, példaértékű munkát.

Hogyan kell elképzelni egy vezetőtanár munkáját?
Ez a szerepkör elsődlegesen a hallgatókra irányul, de ugyanúgy élem meg, mint a saját pedagógus hivatásomat: fókuszban a gyerekekkel. Mindig arra gondolok, hogy a gyerekek csiszolatlan gyémántok, tehát a tanár tulajdonképpen egy „gyémántcsiszoló mester”. A vezetőtanár pedig nem más, mint a gyémántcsiszolómester-jelöltek fejlesztője, aki segíti a drágakő megmunkálásának folyamatát mesterszintre emelni azért, hogy a hallgató úgy tudja a tanulókat fejleszteni, hogy az valóban egy életre szóló alapot jelentsen. A gyerekeknek olyan tudás-, készség-, képesség- és kompetenciaalapokat kell kapniuk, melyek a gimnáziumi követelményektől függetlenül eredményesen használható eszköztárat ad a kezükbe. E révén a nagyobb anyagmennyiség is könnyebben elsajátítható és a sikerélmény sem marad el.
A tanárszakos hallgatók maguk is jelöltek, segíteni kell őket, pozitív attitűddel kell feléjük fordulni. Ugyanúgy, mint a gyerekekkel a tananyagot, az egyetemistákkal is meg kell szerettetni a tevékenykedtetést, meg kell tanítani, hogy

merjenek kérdezni, hogy összefüggésekben gondolkodjanak, ne mozaikokat akarjanak megtanítani.

Jellemző, hogy a hallgatók gyakran úgy próbálnak előadni általános iskolában is, ahogyan azt egy egyetemi oktató teszi, hiszen számukra ez a minta. Az egyetemen elméleti szinten megtanulnak bizonyos dolgokat, felvértezik őket szakmai tudással, de sok esetben a tanult módszertan alkalmazása a gyakorlatban komoly kihívást jelent számukra, mint például egy kooperatív csoportmunka megtervezése és kivitelezése. Emiatt rendkívül fontos a hallgatók által tartott tanórák igen alapos előkészítése megbeszéléssel, óraterv megírásával, annak, ha kell többszöri korrekciójával épp úgy, mint a megtartott tanórákat követő visszacsatolás, azaz az óraelemzés, amely során az elsődleges pozitív megerősítések mellett feltárjuk, hogy mit és hogyan lehetett volna másként.

Az Ön nevéhez fűződik a Diákelőadók versenyének ötlete. Mit kell tudni erről a kezdeményezésről?
Szeretem az olyan új módszereket, melyek motiválják, aktivitásra, saját kutatásra ösztönzik a gyerekeket. A kutatás és tevékenykedtetés összetett módon fejleszti a személyiséget, tehát nem a tantárgyi anyag van a fókuszban, azt inkább eszköznek tekintem a komplex személyiségfejlesztéshez. Az ismert szóhasználattal élve, nem halat adok a gyermekeknek, hanem megtanítom őket halat fogni, amihez eszközöket adok a kezükbe. Ehhez fontos a készség, képesség- és kompetenciafejlesztés. Ezek egyik jól bevált módszere a kiselőadás, mely a verseny központi eleme. 
A kezdetet anno 15 évvel ezelőtt a tanórai biológia témájú kiselőadások jelentették. A gyerekek pedig annyira lelkesek voltak, hogy egy idő után az előadások sora egyszerűen nem fért bele a biológia csupán 1,5-2 órás, alacsony óraszámába.  Ugyanakkor olyan értékes munkák születtek, hogy

igyekeztem valamiféle lehetőséget keresni arra, hogy minden gyermek meg tudja mutatni magát és be tudja mutatni a munkáját oly módon, hogy abból a többiek is tudjanak profitálni.

Így született meg a Diákelőadók versenyének ötlete. Kidolgoztam a verseny metodikáját: év elején meghirdetjük a versenyt, megadjuk a szempontokat, kritériumokat, az időkeretet és azt, hogy a feldolgozott anyagnak a tananyagon túl kell mutatnia. Nagyon fontos, hogy az előadás a diák saját munkája legyen, a választott segítő mentor csak tanácsokat adhat, nem tudományoskodásról van a szó, vagyis az előadónak értenie kell, amit előad, hisz az, az ő kutatómunkájának eredménye. Mindennek fontos hozadéka, hogy így a gyerekek megtanulnak forrást kutatni, kezelni, kiszűrni a lényeget, mindezt rendszerezni, vázlatot készíteni. Ezután következik a részletes kimunkálás, a szemléltetés, a kísérletek tervezése, és persze a gyakorlás, a kommunikációs stratégia, hogy megtanulja mások felé is közvetíteni az általa megszerzett tudást. Sajnos jellemző, hogy az emberek nagy hányada nem tud, nem mer nagy létszámú közönség előtt megnyilvánulni, s ennek leküzdésében is segítséget jelenthet a versenyünkön szerzett tapasztalat.
Az első években saját iskolánkban rendeztük meg a versenyt, csak a természettudományokra és a felső tagozatra koncentrálva, de

olyan nagy volt az érdeklődés, hogy hamarosan kiterjesztettük más tantárgyakra, illetve a negyedikes korosztályig, majd bekapcsolódott a PTE 2-es gyakorlója, a Deák Ferenc Általános Iskola is.

Ennek eredményeként már hosszú ideje két szekcióban (4-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok), két külön zsűri hallgatja meg és értékeli az előadásokat. A hozzáértő zsűri tagjait minden évben az előzetesen leadott jelentkezési lapon megjelölt témák alapján kérjük fel. A helyszínt tekintve is kinőttük a köznevelési intézményeket: ma már nem az iskolánkban tartjuk a rendezvényt, több éve a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont ad neki méltó helyet. Megelőzően pedig, például a verseny tizedik évfordulóját – dr. Font Márta az MTA doktora támogatásával– a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházában tarthattuk. Természetesen a Covid időszakot kivéve, minden esetben érdeklődő közönség (szülők, iskolatársak, érdeklődő felnőttek) előtt tartották meg előadásaikat tehetséges tanulóink.
Azt gondolom, hogy ez a verseny a gyermekek fejlesztésében, fejlődésében egy kiváló lehetőség, és egyben csodálatos élmény maguknak a gyermekeknek, az őket támogató mentoroknak, az értő közönségnek egyaránt.

Évről-évre megfogalmazom és el is mondom, hogy mi felnőttek is rengeteget tanulunk a gyerekektől.

A verseny plusz hozadéka, hogy a Babits Gimnáziumban továbbtanulni szándékozó diákoknak lehetőséget tudunk biztosítani arra, hogy a legjobb előadók részleges, vagy teljes szóbeli mentességet kapjanak a felvételi eljárásban.

Magyar Tudományos Akadémia - Diákelőadók Versenye 2018 - Balatoni Anna Gréta

Biológia–technika szakos tanárként végzett a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, később évekig a Technika Tanszéken tanított módszertant. Hogy látja, mi az, amiben jelentősen változott azóta a módszertan? Például milyen hatásai voltak a digitális eszközök elterjedésének?
A hallgatókat és a gyerekeket ma már rengeteg és sokkal vibrálóbb ingerek érik, ezért a figyelmüket is nehezebb lekötni, de

változatos munkaformákkal, módszerekkel és feladatokkal ez abszolút lehetséges.

Azt gondolom, hogy kombinálni kell a hagyományos és a korszerű eszközöket, nem szabad csak a digitális eszközökre építeni, pont a korábban említett komplex személyiség gazdagítás érdekében. Biológia órán szinte mindig használunk motiváló, vagy megértést segítő prezentációt, ugyanakkor a problémafelvetés, a feladatmegoldások, visszacsatolások, kontrollálások során többségben saját magam szeretem gyártani a feladatokat, mert akkor tudom például ténylegesen mérni azt a tudást, azt a logikus gondolkodást, összefüggések értését, amit közvetítettem akár egy tanári magyarázattal. Ez ad visszajelzést és látom, hogy hol tartunk, haladhatunk-e tovább, vagy kinek kell még segítség stb.
A Kahoot és más programok, applikációk olyan eszközök, amiket hellyel-közzel használunk, de a továbbhaladáshoz nem adnak megfelelő érdemi visszajelzést a pedagógus számára. Emiatt azt gondolom, hogy inkább motivációs eszközként használhatóak mintsem az érdemi munka vagy a visszacsatolás mérőeszközeiként.

Hogyan lehet vonzóbbá tenni egy olyan reál tárgyat, mint a biológia egy olyan általános iskolás számára, aki úgy érzi, tőle ez nagyon távol áll?
Meg kell keresni a tananyagban, akár a növény-, akár az állatvilágban, avagy az anatómiában azt a részt, ami a legközelebb áll a tanulóhoz. Minden gyerekhez meg kell keresni a megfelelő kulcsot! Azt gondolom, pedagógusként ez a másik nagy feladatunk, hiszen ahány gyerek, annyi individuum. Ráadásul a természettudományos tárgyak azok, amelyeknek csak pici részét lehet bemagolni. A hangsúly a gondolkodáson, az összefüggések keresésén és a megszerzett ismeretek alkalmazásán van. Éppen ezért tartom fontosnak a tanulástechnikát, vagyis megbeszéljük, hogyan kell biológiát tanulni: hogyan álljunk neki, hogyan gondolkodjunk, mire van szükségünk, mit akarunk elérni.

Mindig azt mondom a diákjaimnak, hogy ne üljenek le magolni, mert kidobott idő, nem ad maradandó és használható tudást.

Helyette menjenek ki a levegőre, menjenek sportolni, kapcsoljanak ki, mert egyébként csak az egészségüktől, az életüktől lopják el az időt.

Pedagógusként, vezetőtanárként mi jelenti önnek a legnagyobb kihívást módszertani szempontból?
A leginkább a rendkívül alacsony óraszámtól szenvedek.  A verseny- vagy felvételi előkészítés mind plusz időt igényel, elsősorban délután, a gyerekek beosztásához igazodva, akiknek ráadásul jellemzően rengeteg délutáni foglalkozásuk van a sporttól kezdve a zenén át a nyelvi órákig. Ezek között kell megtalálnunk azt az idősávot, ahová be tudjuk tenni a biológiát. Természetesen igyekszem alkalmazkodni a diákjaimhoz, ha úgy oldható meg, akkor kéthetente találkozunk, vagy előre elküldöm az anyagot, tömbösítve tartom az előkészítőt és így tovább. De volt már olyan, hogy estefelé alig sikerült hazaküldenem egy diákomat, mert annyira érdeklődő volt, annyira szívesen vett részt a közös munkában.

A gyerekek minden percet megérnek, és sokan később is boldogan visszajárnak,

ha van némi szabad idejük, vagy éppen érettségi szünet van, és ez persze nagyon jó érzés.

Egy pedagógusnak ennél jobb visszacsatolás talán nem is kell.
Nem, valóban nem. Volt olyan, hogy egy régi tanítványom elhozta nekem az orvosi disszertációját, aminek az előlapján, ahol felsorolta, kiknek tartozik köszönettel, ott állt az én nevem is. Egy ilyen csodálatos élmény elmondhatatlan.

Fotó: Hámori Gábor