Három ujj és fél kézfej - visszaültetve!

Mutató, középső, gyűrűs ujját, és a fél kézfejét metélte le egy faaprítógép Pintér György jobb kezének. Az ötvennégy éves férfit a PTE Klinikai Központ Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika replantációra (visszaültetésre) specializálódott orvosi teamje egy nyolc órás műtét alatt hozta rendbe, vagyis a páciens visszakapta minden ujját, és már mozgatni is tudja őket! Ennek két hete. Dr. Kromek Lórándot, a Klinika osztályvezető főorvosát és betegét kérdeztük a részletekről.

Nagy múlttal rendelkezik a replantáció terén a PTE Klinikai Központja. Magyarországon először Pécsett végeztek kisvégtag-visszaültetést (pontosabban lábujj-visszaültetést) 1979-ben Nyárády József professzor irányításával, 1982-ben pedig ugyancsak Pécsett ültettek vissza először kart hazánkban. „Jóllehet, ez már régen volt, mindazonáltal a replantáció módja és kivitelezése azóta nem sokat változott.” – tájékoztat dr. Kromek Lóránd, majd hozzáteszi: „Ezek bonyolult, nem mindennapos beavatkozások. Ennek megfelelően

az ország nem minden részén áll rendelkezésre az a megfelelő eszköz, orvosi tréning, mely a sikerhez szükséges. A PTE KK Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikán egy kifejezetten mikrosebészeti, replantációs team működik, külön figyelmet fordítunk erre a területre. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem egy egyszemélyes mutatvány! Gyakorlott, képzett csapatra van szükség.

A műtét sikeréhez műtősnő, asszisztens orvos, anaeszthesiológus orvos, műtőssegédek is hozzájárultak. Ezúton is köszönöm a munkájukat, együtt örülünk betegünk gyógyulásának.”

A „Mennyire gyakran varr vissza testrészeket a teamjével?” kérdésre dr. Kromek Lóránd mosolyogni kezd: „Meglehetősen ritkán. Ritka az ehhez hasonló nagy baleset, és nem is mindig lehetséges az ilyen baleset után végtagokat replantálni. Pintér úr a balesete után hat órával került a műtőnkbe, ami éppen a határon mozog: az izomzat nem bírja sokáig oxigén nélkül és szétbomlik. Amennyiben mégis replantáljuk, akkor az izom széteső termékei elárasztják a véráramot, és súlyos szövődményeket okoznak, tönkretehetik a veséket, legrosszabb esetben szívmegállást is okozhatnak.”

Hogy mégis, mi a teendő, ha valakivel ilyen szörnyűség történik? „Ha valaki amputációval járó kézsérülést szenved, hasznos, ha ismeri az alapvető szabályokat!

Először is hívjunk mentőt! Az amputált végtagot pedig úgy kell tárolni, illetve szállítani, hogy sterilen becsomagoljuk, betesszük a zacskóba, majd ezt lezárjuk. Ezután jeges vízbe rakjuk. Nem jégbe, vagy fagyott borsóba, mert akkor megfagy, és utána alkalmatlanná válik arra, hogy visszavarrjuk. Sajnos volt már példa az utóbbira.

Ha ezt a néhány szabályt betartjuk, jó sansza lesz a sebésznek arra, hogy egyáltalán meg tudja kísérelni a replantációt.”

„Azt, hogy mennyire fogja tudni használni az ujjait a beteg, nem lehet előre megjósolni, túl sok tényezőtől függ. Például, hogy mennyire jó az idegek regenerációja, milyen a hegesedés, mennyire lesz hatásos a gyógytorna, illetve a beteg mennyire tudja azt beilleszteni az életébe, dohányzik-e az illető, és még sorolhatnám. Ilyenkor örülünk a sikeres műtétnek, de a páciens hosszú utókezelésnek néz elébe. Fontos az is, hogy a beteg mennyire tartja be az utasításainkat. Pintér György nagyon együttműködő, követi az utasításokat, jól tudunk együtt dolgozni. A lágyrészek vérellátása több nappal a sikeres operáció után is stabil, úgyhogy ezen a héten betegünket vissza is engedhettük otthonába.” Mikor azt firtatom, mennyire szerencsés a betege, dr. Kromek Lóránd megjegyzi: „Szerencsés, de abban nem, hogy ez a baleset megtörtént vele. Inkább ne történt volna meg.”

Rég láttam olyan széles mosolyt, mint amilyen Pintér Györgyé - a bekötött jobb keze ellenére már-már jókedvűen mesélte a balesetét: „Két hete vasárnap egy barátomnál tűzifát vágtunk, egy házilag gyártott fahasogató géppel.  Már majdnem befejeztük a munkát, amikor föltettem egy tuskót a gépre a hasításhoz, és valamiért - figyelmetlenségből talán, vagy mert nagyon meleg volt - ottmaradt a kezem a tuskó tetején. A barátom kezelte a gépet, de éppen ő is félrenézett, és meghúzta a kart. A gép is pont akkor nem úgy működött, ahogy kellett volna, a barátom pedig megijedt, visszarántotta a vészleállítóval, de lejött a penge. Levitte az ujjaimat. Nagyon gyorsan történt! Megijedtem. Munkavédelmi kesztyű volt rajtam, de az nem akadályozta meg a gépet abban, hogy levigye a jobb kezem három ujját.

Hívtak mentőt hozzám, bevittek a zalaegerszegi sürgősségire. Ott vették fel a kapcsolatot a pécsi klinikával. Nagyon hosszú volt az út idáig.

Őszintén megmondom, mire Pécsre értünk a mentővel, én már le is mondtam az ujjaimról: azt gondoltam, majd befoltozzák a helyét. Végigfutott rajtam, hogy mi lesz most velem, milyen jövő vár rám. Jobbkezes vagyok, és pont az a kezem sérült. Autószerelő az eredeti szakmám, de a vasútnál dolgozom, talán ott kapok más típusú munkakört. És megmondom őszintén: van ismerősöm, aki hasonló balesetet szenvedett, és - bár én nem ítélkezem - de látom, mennyire furcsán néznek rá az emberek az utcán.

Itt a pécsi klinikán pikk-pakk mentek a dolgok: ahogy ideértünk, bekerültem a vizsgálóba, és rögtön a műtőbe. Elaltattak, és másnap itt ébredtem a kórteremben. Nagyon kába voltam, először azt se tudtam, hol vagyok. De azt láttam, hogy vissza tudták varrni az ujjaimat. Annyira örülök! Minden elismerésem az orvosi teamé. Nagyon köszönöm.”