Indulnak a Nemzetközi évad tavaszi programjai

feb

13

Beküldte
admin

Sokadik félévét kezdi a PTE Nemzetközi Igazgatóság International Seasons című, immár Diamond-díjjal is kitüntett programsorozata. A programok további részleteiért érdemes figyelni az International Seasons Facebook-oldalát!

Február 16., csütörtök 18:00
Művészetek és Irodalom Háza
Afrika Szabadegyetem

Dr. Bagi Judit: A nők helyzete Afrikában. Fókuszban Ruanda

Általánosságban elmondható, hogy keveset tudunk az afrikai nőkről. Sokak fejében még mindig a mezítlábas, fején kosarat cipelő, szegény sorsú, sokgyermekes afrikai nő képe él. Kevésbe ismert tény, hogy számos sikeres női politikus, civil szervezeti vezető, üzletasszony, sőt Nobel-díjas él a szubszaharai Afrika területén. Kifejezetten különlegesnek tekinthető továbbá a ruandai nők politikai és társadalmi képviselete, ezen ország parlamentjében ugyanis a női politikusok száma meghaladja a férfiakét. Az előadás egy-egy híresebb afrikai női életútjába, valamint a ruandai nők helyzetébe nyújt betekintést.

Dr. Bagi Judit szociológus, politológus. Pécsett született, a keleti városrészben nőtt fel, egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végezte. A doktori képzés során 2015-ben Tanzániában és Ruandában vett részt egy terepmunkán. A rákövetkező évben a Ruandai Egyetemen volt vendégkutató. Jelenleg Budapesten él, de mindig szívesen tér haza, valamint gondol vissza a szép pécsi emlékeire, a Sétatér Fesztiválokra, a mecseki kirándulásokra és az egyetemi évekre.

Március 1., szerda 17:00
Tudásközpont, Konferenciaterem

Legyél te is kiszáradáskutató a DRYRivERS okostelefonos alkalmazással!

A DRYRivERS alkalmazást bemutatja: Pernecker Bálint, tanársegéd (PTE Természettudományi Kar, Biológiai Intézet, Hidrobiológiai Tanszék)
A folyóvizek hálózatának legnagyobb részét a patakok és kisvízfolyások adják, amelyek – a kis szállított vízmennyiségük miatt – kiszáradások által egyre inkább veszélyeztetettek, valamint jelentős részükről szinte semmilyen hidrológiai adattal sem rendelkezünk.


Az Európai Uniós DRYvER* projekt (amely a klímaváltozás kiszáradó kisvízfolyásokra gyakorolt hatásainak megértését és előrejelzését tűzte ki célul) ezért hívta életre a DRYRivERS közösségi adatgyűjtő, vagy más néven „citizen science” hálózatot. Ennek célja, hogy a lakosság segítségével, közös adatgyűjtés keretében mérjük fel, hogy mikor és hol jelentkezik a kiszáradás.
Az Android és iOS rendszereken ingyenesen letölthető DRYRivERS mobilalkalmazás nyújt segítséget a gyors és egyszerű terepi adatgyűjtésben, míg az adatok vizualizációja, szűrése, szerkesztése, letöltése a honlapon keresztül elérhető webalkalmazás segítségével végezhető el.
http://www.dryver.eu https://www.dryver.eu/citizen-science

Március 2., csütörtök
Művészetek és Irodalom Háza

Nílus parti este

17:30
Almásy László nyomdokain a Szahara bűvöletében

Kubassek János, geográfus, tudománytörténész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatójának előadása
A magyar felfedező utazások kiemelkedő személyisége Almásy László. Az Oscar-díj esővel kitüntetett amerikai film, Az angol beteg főszereplőjeként a világ egyik legismertebb magyarjává vált. A film 125 ország filmszínházaiba és televíziós társaságaihoz jutott el.
Ki volt ez a kalandos életű utazó? Hogyan lett pilóta, autóversenyző, vadász, természettudományi gyűjtő, térképész, katonai felderítő, sivatagkutató, útirajz író,  földrajzi felfedező? Mivel gyarapította a geográfia, a régészet, a művészettörténet, a régészet, a múzeumi világ, a   Szahara-kutatás eredményeit?
Az előadó nyomonköveti a jeles utazó életútját, Borostyánkőtől Salzburgig. Bemutatja ifjú korának helyszíneit, szudáni, egyiptomi, líbiai felfedezéseinek eredményeit. Az előadó vetített képekkel felvillantja Almásy Rommel tábornok seregénél teljesített  titkos felderítő küldetését, melynek nyomait követte a Líbiai-sivatagban. Elkalauzol a Gilf Kebír fennsíkra, az Uweinat-hegységbe. Az előadó két ízben, 1993-ban és 1999-ben tudományos és filmes expedíciót vezetett a Szahara lakatlan, nehezen megközelíthető vidékeire. Három évtizedes kutatásainak eredményeit A Szahara bűvöletében című, a Medicina-Panoráma Kiadó által megjelentetett könyvében tette közzé. Az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kertjében mellszobor, Domonkos Béla alkotása örökíti meg a híres felfedező emlékét.
Az előadó geográfus, tudománytörténész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. Fő kutatási területe: magyar utazók, földrajzi felfedezők tevékenysége, Ázsia és Afrika regionális földrajza, karsztmorfológia. A Föld hat kontinensének 108 országába jutott el. Számos expedíción vett részt Kelet-Afrikában, a Szaharában és a Sarki-Uralban. Washingtonban a Smithsonian Intézetben és a Kongresszusi Könyvtárban végzett tudománytörténeti kutatásokat. Számos alkalommal tartott előadásokat a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében, ahol 2005-ben szerzett Ph.D. fokozatot. 29 könyve, több, mint 300 tanulmánya, cikke, interjúja jelent meg kilenc nyelven, 12 országban. 

19:00
Kincsvadász, bajkeverő, hős és specialista: Az egyiptológus a filmvásznon, a képernyőn és a filmgyártásban

Horváth Zoltán előadása
Horváth Zoltán egyiptológus, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményénél dolgozik főmuzeológusként. Pályája során részt vett számos egyiptomi feltárásban, 2008 és 2010 között a múzeum régészeti expedíciójának munkáját irányította a Fajúm-oázis szélén fekvő el-Lahun lelőhelyen. Kutatási területei közé tartozik az ókori Egyiptom recepciója a modern populáris kultúrában, a közelmúltban pedig a Marvel Studios Holdlovag c. filmsorozatának elkészítésében működött közre szakértő konzultánsként.

20:30
Gyenis Boglárka és az Oriental Fusionett hastáncbemutatója

A csoport tíz éve táncol együtt, a fúziós, modern hastáncot képviseljük. Hazai és nemzetközi versenyeken dobogós helyezettek vagyunk. Tagjai között van pécsi, bikali és szekszárdi. Közülük ketten a PTE-n végeztek, és dolgoznak. Én magam a Táncoló Egyetem jógaoktatója voltam, valamint a PTE ETK Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézet táncoktatója. Felléptünk a PTE Táncoló Egyetem Jubileumi Gálaműsorán.

Március 9., csütörtök 18:00
Művészetek és Irodalom Háza
Afrika Szabadegyetem

Dr. Trócsányi András: Dél-afrikai Köztársaság: Három világ egy országban

Dr. Trócsányi András (egyetemi docens, tanszékvezető (PTE TTK Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék; a PTE TTK dékánja) előadása
Afrika szerves része a Dél-afrikai Köztársaság, és talán az átlag is többet tud erről az országról, mint bármely másikról ezen a kontinensen. Történelmi fejlődésében, az Európával és a világgal kialakított kapcsolataiban, erőforrásaiban, adottságaiban, problémáiban és ezek kezelésében gyakran egyedi utakat jár(t) be, innen is eredhet ismertsége. Ahhoz azonban, hogy a klisséken túl az egyediségét, konfliktusokkal terhelt mindennapjait megértsük, sok időt kell eltölteni ezen a tájon. Szerencsés vagyok, hogy ez megadatott, 23 éve rendszeresen térek vissza kedvenc országomba, és ha nem is értem még tökéletesen, arra talán képes lettem, hogy rövid ízelítőt adjak azokból a jellemvonásokból, amelyek a Dél-afrikai Köztársaságot jellemzik.

Március 16., csütörtök
Művészetek és Irodalom Háza

Mit köszönhetünk a törököknek? – tematikus est

Mohács fontos viszonyítási pont a magyar történelemben: a „vész” öt évszázad dicsőséges történetét zárja és egyben öt bajokkal teli évszázadnak is a nyitánya. A törökök egykor ellenségeink voltak: a magyar-török háborúk 300 évig tartottak, majd az utóbbi 300 évben egyre jobb lett a kapcsolat. Napjainkban - főként török részről kap ez nagyobb hangsúlyt - baráti a viszony és több kulturális csere lenyomatát érzékelhetjük mindkét országban. Átvettünk egymástól jót és rosszat is, a kapcsolatból gazdagodott a magyar kultúra, de a legnagyobb történelmi katasztrófánk - az 1526. évi mohácsi csatavesztés - is hozzájuk kötődik. Aki eljön erre a török estre ezen gondolatokkal ismerkedhet meg és azokkal az új kutatási eredményekkel, amelyeket az elmúlt években a Fodor Pál és Pap Norbert vezette kutatócsoport feltárt.

17:30
Fodor Pál: A magyar történelem török hagyatéka

A Kárpát-medencét megszálló őseink a földrajzi Európa közepét foglalták el, de országunk az elmúlt ezer évben jobbára mégis e civilizáció határterületének számított. Miközben a magyarság a „latin Nyugat” szerves része lett, sosem feledkezett el keleti gyökereiről. A „keletiség” – amely a magyarság intenzív török kapcsolataira utalva a „török hagyaték” kifejezéssel írható le szimbolikusan – a hódoltság kora óta növekvő mértékben nyert teret a magyar gondolkodásban. Az előadás ennek a magyar történelemben búvópatakként fel-felbukkanó hagyatéknak a sorsát kíséri végig egészen a mai magyar külpolitika „keleti nyitásáig”.
Az előadó Széchenyi-díjas turkológus, az MTA doktora, az Osztrák Tudományos Akadémia külső levelező tagja, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont címzetes főigazgatója

19:00
Pap Norbert: Mohács, 1526

Egy nap krónikája. Mi történt augusztus 29-én? Az előadásban a mohácsi csatának egy újabb, a helyszínekre és az időpontokra koncentráló rekonstrukciója kerül bemutatásra.

Március 21., kedd
Művészetek és Irodalom Háza

Hímestojások!

16:00
Kreatív Kalandok – hímes tojás készítő workshop

18:00
Elveszett jelentés – A hímes tojások szimbólumainak értelmezése
Dr. Szentpéteri L. József PhD (PTE ÁOK, Transzdiszciplináris Kutatások Intézete) előadása

Március 23., csütörtök

Tematikus Ír nap

11:00
PTE BTK Aula
A mi Európánk – fotókiállítás
Megnyitja: Ronan Gargan, Írország nagykövete

11:30
PTE BTK Vargha Damján terem
Ronan Gagán, Írország nagykövetének angol nyelvű előadása Írország 50 éves uniós tagságáról

14:30-16:30
PTE BTK Anglisztika Intézet
Irish-Hungarian Literary and Artistic Connections
Ír-magyar irodalmi és művészeti kapcsolódások

Konferencia

20:00
Nappali Kávézó
Felolvasó színház: Brian Friel: A Jalta-játék
Közreműködnek a JESZ színészei

21:00
Nappali Kávézó
Ír népzenei koncert
Featuring special guest Zoltán Beck and Zaza Beck (30Y) 

Március 24.
PTE Szenes Klub

PTE ZEN egész napos ír zenei workshop