Ismét örökbefogadóra lelt egy terem a KTK-n

okt

09

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar és a Lidl Magyarország együttműködésének köszönhetően újabb terem újult meg az egyetem Rákóczi úti campusán. A felújított, technikailag korszerűsített termet, melyet a hallgatók már az őszi félév kezdetén birtokba vettek, hivatalosan október 8-án adták át. 

A PTE Közgazdaságtudományi Kara több évtizede ápol jó kapcsolatot a régióban működő vállalatokkal, melynek köszönhetően vállalati kurzusok, közös projektek, mentorprogramok, és szakmai gyakorlati rendszer áll a hallgatók rendelkezésére. Ugyanakkor a partnerekkel közös együttműködés kétségkívül leglátványosabb megnyilvánulása, amikor egy cég örökbefogad, majd felújít, korszerűsít egy tantermet, vagy közösségi teret. 

Az idén februárban átadott Holcim termet követően a szeptemberi szemeszterre újabb terem újult meg a pécsi közgázon, ezúttal a Lidl Magyarország jóvoltából. A kar és a nagyvállalat számos ponton kapcsolódnak egymáshoz. A Lidl munkatársai állandó vendégei a hallgatói versenyeknek, gyakran tartanak előadást különböző tematikájú kurzusokon és ismertetik meg a hallgatókat a Lidl üzleti modelljével, megoldásaival, márkastratégiájával, valamint a különféle karrierlehetőségekkel, így támogatva a jövő munkavállalóit.

Dr. Takács András, a PTE KTK dékánja elmondta, a kar szerencsésnek mondhatja magát, hiszen ez már a sokadik olyan alkalom, amikor egy vállalati együttműködés részeként megújul a kar egyik tanterme.  
„A cégek nagy számmal jelennek meg a képzéseinkben, kurzusokon, rendezvényeken, illetve valós piaci megbízásokon keresztül egészen a szponzorációig jelen vannak a kar életében. Az ilyen alkalmak azért is nagyon fontosak, mert ilyenkor fizikai formában tudjuk megmutatni az együttműködéseinket, hogy közösen teremtünk értéket” – hangsúlyozta a kar dékánja.

A most felújított tanterem egyike a képzések során leggyakrabban használtaknak, melyek azokat a kis létszámú csoportos kurzusokat támogatják, melyek célja, hogy a hallgatók és az oktatók között tényleges diskurzusok alakulhassanak ki.

Ezek a típusú, kisebb méretű tantermek lehetővé teszik, hogy az órákon a hallgatók könnyebben alkothassanak kisebb csoportokat egy-egy projekt erejéig, emellett az oktatók szabadabban mozoghatnak, így hatékonyabban segíthetik, támogathatják az órai munkát.

„Már régóta együttműködünk a Lidl Magyarországgal, vendégelőadásokkal rendszeresen jelen vannak a kar életében, részt vesznek a rendezvényeinken, a programjainkon, emellett végzett hallgatóink is helyet foglalnak a cég jelenlegi vezetésében. Gyakran hangsúlyozom, hogy a karunk és a hallgatói közötti kapcsolat örök, és mindig nagy öröm, amikor a hallgatóink, már az üzleti szféra sikeres tagjaiként visszatérnek és támogatnak minket” – húzta alá dr. Takács András. 

Dr. Bedő Zsolt, a kar innovációs és kapcsolati igazgatója kiemelte, a kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra, az alap- és mesterképzés mellett pedig a jövőben szeretnének minél több mikrotanúsítványt adó képzést is indítani, mellyel a munkaerőpiacon már jelenlévő emberek továbbképzését is tudják támogatni: „Az ilyen termeket arra is fel szeretnénk használni, hogy a különféle képzéseinkre érkező gyakorló szakemberekkel méltó helyen tudjunk együttdolgozni, tehát ezek a termek, az alap-, mester-, és PhD képzéses hallgatók mellett az Executive Education szegmensben helyet foglaló szakembereknek is helyet fognak adni.” 

A cég, mely idén 20 éve van jelen a hazai piacon, nagy hangsúlyt fektet a jövő generációinak képzésére, és mindig örömmel fogadja a tehetséges frissdiplomások jelentkezését is. A vállalt HR-igazgatója, Takács Dorottya elmondta, ez az első alkalom, hogy örökbefogadtak és korszerűsítettek egy egyetemi tantermet. 
„Örömmel vagyunk itt, hiszen az egyetemmel közös együttműködés segít minket abban, hogy megszólítsuk a jövő generációját. A Lidl idén 20 éve van jelen Magyarországon, de mi már a következő 20 évre gondolunk, ezért szeretnénk megmutatni az egyetemistáknak honnan és hová jutottunk el ennyi idő alatt, hogy milyen munkáltatók vagyunk, mi az, amiben hiszünk” –tette hozzá Takács Dorottya. 

Esküdt Zsófia a cég Rectuiting & Employer Branding osztályvezetője, aki maga is pécsi, elmondta, az egyetemi partnerek ilyen típusú támogatásával évekkel először Bécsben találkozott és már akkor nagyon megtetszett neki a tantermek-örökbefogadásának gondolata. Külön kiemelte, mennyire örül, hogy a Lidl első ilyen projektje itt, a Pécsi Tudományegyetemen valósulhatott meg.
A Lidl Magyarországnak köszönhetően a terem nem csak új külsőt kapott, de megújultak a bútorok, a parketta, az ablakokra árnyékolók kerültek, emellett abban egy új projektort is elhelyeztek.