Jön a MIK PARTNERS Szakmai Nap!

szep

20

Beküldte
admin

Nincs egyetem ipar és nincs ipar egyetem nélkül – ezt számos együttműködés, kutatás-fejlesztési projekt is bizonyítja. Az oktatási intézményben meglévő szellemi potenciál, a kutatólaborok piacra vihető termékek, szolgáltatások kifejlesztését szolgálhatják, az ipari szereplőknél fellelhető technológia, szakértelem, gyakorlati tudás pedig az egyetemi kutatásokat formálhatja piaci termékké. De ugyanígy az oktatási portfólió kialakításában is szükséges az igények egyeztetése, hiszen mindkét fél érdeke, hogy piacképes tudással rendelkező szakemberek lépjenek ki az egyetem kapuján. Az ipar részéről felmerülő igények és ehhez kapcsolódóan a tudomány, illetve az oktatás oldaláról jelentkező feladatok összehangolását helyezi az idei MIK PARTNERS Szakmai Nap középpontjába a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), amely 2023. szeptember 28-án a Baranya Vármegyei Mérnöki Kamarával közösen rendezi meg hagyományos konferenciáját.

A 2018 óta zajló szakmai rendezvény célja a PTE MIK, valamint kiterjedt partnerhálózatának együttműködéséből származó eredmények bemutatása az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az ipari innovációs tudástranszfer területét érintve. Egyúttal elősegíti a karhoz kapcsolódó hálózat tagjainak egymás közötti innovatív együttműködését, illetve lehetőséget biztosít a hallgatóknak a kari partnerek tevékenységének megismerésére.

Az idei MIK PARTNERS a hagyományoknak megfelelően plenáris üléssel kezdődik, ezt követően az esemény gerincét jelentő szakmai előadások következnek 20 szekcióban, 2x2 órás blokkokban. A Dél-Dunántúli Építész Kamra és a Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara tagjai számára a rendezvényt szakmai továbbképzésként akkreditálja.

Az idén több rangos program színesíti a szakmai napot:

  • Engineers Europe (FEANI) együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírása a Magyar Mérnöki Kamara, a Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara, illetve a PTE MIK részéről;
  •  A pécsi környezetmérnöki képzés 30 éves évfordulója;
  • Join Rise Multiplier Event;
  • A Duális Képzési Tanács ülése;
  • A Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara (BVMK) Fiatal Mérnökök Csoportja, Dél-dunántúli Régió megalapítása;
  • A Dél-Dunántúli Építész Kamara által alapított, az alkotó építészek és műveik megbecsülését, szolgáló Forbát Alfréd Építészeti Díj átadása;
  • A Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara plakátkiállítása a pécsi Széchenyi téren;
  • Kari kiállítások a hallgatók munkáiból.

A MIK PARTNERS-en írják alá azt az együttműködést, amelynek keretében a Magyar Mérnöki Kamara támogatja, hogy az egyetem műszaki felsőoktatási képzései az Engineers Europe (korábbi nevén FEANI) által vezetett EEED (European Engineering Education Database) nyilvántartásába kerüljenek, megkönnyítve ezzel a külföldi hallgatók diplomájának elismerését az Európán kívüli országokban is. A PTE és a BMMK között megkötött korábbi stratégiai együttműködési keretmegállapodásban az egyetem vállalta, hogy képzési programja összeállításánál figyelembe veszi a BMMK Engineers Europe követelményeihez igazított irányelveit.

2023 szeptemberében van 30 éve annak, hogy elindult a pécsi környezetmérnöki képzés a MIK jogelődintézményében, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. A karon jelenleg is naprakész műszaki, természettudományos és menedzsment-ismeretekkel rendelkező szakembereket képeznek, akik tanulmányaik során az intelligens környezettechnológiák, a megújuló energiák vagy akár a nukleáris környezetvédelem specializáción mélyíthetik el tudásukat hagyományos vagy ipari partnerekkel együttműködve akár duális képzési formában. Az évforduló alkalmából egész napos programra várják a képzéshez kapcsolódó szakembereket, oktatókat, munkatársakat, végzett hallgatókat, ipari partnereket. Két szekcióban tárgyalják meg a környezetvédelmi oktatás jelenét, a 30 év tapasztalatait, amelyet néhány egykori hallgató inspiráló előadása gazdagít. Az egyetemi évekre való emlékezést kopjafaszögeléssel koronázzák meg a Pécsett végzett környezetmérnökök.

A fenntarthatóság egyetemi oktatásba való beépítését (új képzések, kurzusok, tananyagok fejlesztése által) célozza meg a Join Rise nevű Erasmus+ projekt, amelyet a PTE Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) a bourgosi, a delfti és a dublini egyetemekkel partnerségben nyert el. Elkezdődött a közös módszertan kidolgozása és a kapcsolódó, akár közös rövid ciklusú képzést is lehetővé tevő online oktatási platform fejlesztése, utóbbi a spanyol partner szakmai vezetésével. A MIK PARTNERS-en rendezik meg a projekt nemzetközi konferenciáját, amely az eddigi eredmények bemutatása mellett azzal foglalkozik, hogy mit lehet tenni egy élhetőbb épített környezetért, és miként lehet erre az oktatókollégákat, illetve főként az egyetemi hallgatókat fogékonnyá tenni.

Minél több fiatalt bevonni a duális képzésbe – ez az egyik fő aktuális célja a Duális Képzési Tanácsnak, amely az első vidéki ülését tartja a MIK PARTNERS-en. A negyedévente ülésező szakmai testület ezentúl olyan helyszínekre is ellátogat, ahol „a dolgok történnek”, tehát oktatási intézményekbe, vállalkozásokhoz stb., hogy információkat és személyes tapasztalatokat gyűjtsön a duális képzésben részt vevőkkel való találkozásokból. A PTE Műszaki és Informatikai Karán erre kiváló lehetőség nyílik, hiszen maga a házigazda intézmény 2015 óta biztosítja hallgatói számára ezt a gyakorlati képzési formát, amelyben öt alapszakon több mint 200-an vesznek részt. A Duális Képzési Tanács a MIK PARTNERS-en tartott ülésén megismerkedik a karon kialakított jó gyakorlatokkal, tájékozódik a Pécsett és a térségben zajló duális képzés kihívásairól, és mivel a szakmai nap több száz, a régióból érkező vállalkozást is vonz, ez az alkalom találkozási lehetőséget is biztosít a képzésben részt vevőkkel.

 A szakmai testület ülésének fókuszában emellett a duális képzés aktualitásai állnak, többek között a képzésbe való becsatlakozás feltételeinek átvilágítása, a szabályozások módosítása, ami megkönnyíti a diákok, a cégek, az intézmények számára a duális képzés elindítását és folytatását. A cél továbbra is az, hogy minél több hallgatót be tudjanak vonni a duális képzésbe, hiszen ahogy az Oktatási Hivatal korábbi felméréséből is kitűnik, maguk a hallgatók is roppant hasznosnak találják a cégeknél eltöltött időt.

Elsősorban szakmai találkozások és tanulmányutak fókusszal alakítja meg a MIK PARTNERS-en a Fiatal Mérnökök Csoportja, Dél-dunántúli Régió elnevezésű szervezetét a Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara (BVMK). A szerveződés nem előzmények nélküli, 2016. és 2020. között működött Pécsett a Magyar Mérnöki Kamara Fiatal Mérnökök Csoportja Dél-Dunántúli Regionális Szervezete, amely a szakmai érdeklődés alapján közös érdekeltségbe tartozó mérnökhallgatókat, fiatal pályakezdőket, illetve szakmagyakorló mérnököket tömörített. A mintegy 50 fős közösség tagjai rendszeresen találkoztak a meghirdetett szakmai előadásokon és szakmai tanulmányutak keretében. A programokon elsősorban a PTE Műszaki és Informatikai Kar építész- és építőmérnök-hallgatói vettek részt, de az érdekes, a mérnöki munkát középpontba állító aktuális szakmai kérdéseket felvető előadásokra a kamara Építési Szakcsoportjának tagjai is gyakran ellátogattak. Az újonnan megalakuló dél-dunántúli Fiatal Mérnökök Csoportja – ahogy a Magyar Mérnöki Kamara jelenleg csak Budapesten működő hasonló szerveződése – célja, hogy az interaktív előadásokhoz kapcsolódó vitákon elmélyítsék a hallottakat, elősegítsék a közös gondolkodást, illetve a felmerült szakmai problémák különböző megoldásaival fejlesszék mérnöki kreativitásukat. Emellett ismerjék meg egymás munkáját és építsenek ki egymással, a szakmával, valamint a Magyar Mérnöki Kamarával is kapcsolatokat.

Mit csinál az építőmérnök, hol van helye az épületek, hidak, közművek, utak építésénél? Mi jelenti számára a kihívást és mi az elismerést? A Baranya Vármegyei Mérnöki Kamara (BVMK) a MIK PARTNERS kísérőrendezvényeként a pécsi Széchenyi téren felállítandó poszterekkel szeretné felkelteni a fiatalok figyelmét a mérnöki hivatás iránt, szemléltetni a mérnöki, tervezői és kivitelezői munka szépségét és fontosságát, mindezt a mérnökké válás folyamatának, baranyai kötődésű cégek sikeres alkotásainak, projektjeinek bemutatásával. A kiállításhoz kapcsolódóan BVMK tagjai szívesen körbevezetik az érdeklődőket, válaszolnak a mérnöki munkákkal kapcsolatos kérdésekre, és előre egyeztetett időpontokban több alkalommal is várják kísérletek bemutatásával, kisfilmekkel, kvízversenyekkel, jutalmakkal az érdeklődő iskolai osztályokat és tanulókat. A 2023. szeptember 28-án nyíló kiállítás október 12-ig lesz látható.

A MIK hallgatói nemcsak résztvevőként, kiállítóként is jelen lesznek a MIK PARTNERS-en, hiszen két kiállítás is nyílik a kar épületének folyosóin. Az Ipari termék- és formatervező mérnöki szak a kreatív mérnökoktatást képviseli, az itt képzett szakemberek olyan ismeretekkel és készségekkel rendelkeznek, amely képessé teszi őket az innovatív fejlesztői magatartásra. A MIK PARTNERS kísérőrendezvényeként megtekinthető 3D-s maketteket, hallgatói munkákat és képeket magában foglaló kiállítás nemcsak a szak elmúlt több mint tíz éves működésének összegzése, sokkal inkább az oktatásszervezés és az aktuális gazdasági környezet elvárásainak igényeit is kielégítő munkákban rejlő potenciális lehetőségek bemutatása.

A másik kiállítás az ÉPÍTÉSZET ÉS TEÓRIA címet viseli, és az Építészetelmélet és Archtectural Theory 2023 kurzus hallgatói munkáit sorakoztatja fel. Mintegy 40 db 60x60 cm-es tablót láthatunk, amelyeken világhíres építészek idézetei találhatók, azok grafikus és szöveges magyarázatának bemutatásával. A kiállítás célja, hogy rövid szöveges és grafikai eszközökkel az építészet filozófiai alapvetéseire irányítsa a figyelmet. A hallgatói munkák szeptemberben a PTE MIK „büfé folyosóját” díszítik.

Az elmúlt években szinte minden alkalommal közel 2500 főt vonzott a MIK PARTNERS, amelyen a régió meghatározó ipari-gazdasági szereplői, a mérnöki-műszaki területen tevékenykedő szakmagyakorlók és kutatók, valamint a PTE MIK mérnöki pályára készülő hallgatói és az őket felkészítő oktatói vesznek részt. Az egyetemi szakokhoz igazodóan 20 szekcióban mintegy 70 szakmai előadás hangzik el a legújabb egyetemi kutatásokat és az ipari szereplők gyakorlati tapasztalatait érintve. Az elmúlt évek hagyományához igazodva lesznek angol nyelvű szekciók is.

A MIK PARTNERS Szakmai Nap 2023 részletes programja itt található: https://partners.mik.pte.hu/