Kutatók Éjszakája a PTE-n

szep

27

Beküldte
admin

A kutatók egyedisége abban rejlik, hogy nem hisznek sem a saját-, sem a tapasztalás mutatta határokban, nem fogadják el, ha azt mondjuk: „nem fog sikerülni, mert lehetetlen” - ezt igyekszik bemutatni évről-évre a Kutatók Éjszakája, hogy „igenis lehetséges, ha hiszünk benne”. Európában egy napon, minden év szeptember utolsó péntekén tartják az egész éjszakás eseményt, melynek célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet és minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes ezt a hivatást választani.

Idén szeptember 29-én nyitják ki a laboratóriumok és kutatóhelyek ajtaját.

Felgyorsult, dinamikusan fejlődő világunk folyamatosan új technikai vívmányokra éhezik, így a kutatók képzése mellett hatalmas feladatunk van a tehetséggondozásban, az új megoldások megismertetésében is, mi több, a kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga. Éppen ezért kiemelt fontosságú a kutató személyének bemutatása a társadalomnak és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére. A Kutatók Éjszakája évről-évre bebizonyítja, hogy az emberek igenis érdeklődnek a tudományok iránt, és a diákként talán nem annyira kedvelt tudományterületek is felkeltik az érdeklődést és vonzó programot jelentenek.

2023-ban a Pécsi Tudományegyetem tíz szervezeti egységének 246 munkatársa készül színes programkavalkáddal, egészen pontosan 235 programmal:

 

Programokat is ajánlunk!

Állam- és Jogtudományi Kar

A világűr aktuális nemzetközi jogi kihívásai - Ebben az előadásban a világűrjog nemzetközi rendszerének és a hozzá kapcsolódó nemzetközi szerződések felvillantásával betekintést engedünk a hallgatóságnak olyan kérdésekbe, mint, hogy megengedhető-e és ha igen milyen módon az űrben található nyersanyagok kiaknázása, vagy közkeletű, bár pontatlan kifejezéssel élve az ún. űrbányászat.

Hány éves a magyar állam? Mit árul el a Szent Korona? - A magyar állam alapítását hagyományosan az első ezredfordulóhoz kötik. Közjogi szempontból azonban az államalapítás nem egyszerűsíthető egyetlen mozzanatra vagy pillanatra. Az előadás az Árpádok korába kalauzolja a hallgatókat annak feltárása végett, hogy mikortól, milyen jegyek alapján és milyen értelemben beszélhetünk a magyar államról.

Világ leghíresebb sorozatgyilkosai - Sötét titkok nyomába eredünk. Feltárjuk a leghíresebb sorozatgyilkosságok háttértörténeteit és miértjeit. Az előadás bemutatja a sorozatgyilkosok "életművét" és az őket leleplező nyomozás részleteit.

Általános Orvostudományi Kar

A regeneráció rejtelmei - avagy hogyan képes a szalamandra visszanöveszteni az elvesztett végtagjait? - Az előadás bemutatja azokat a folyamatokat, ahogyan az állatok képesek az elvesztett végtagok, sérült szövetek helyreállítására. Felmerülhet a kérdés, vajon mi emberek is képesek leszünk-e hasonló mértékű regenerációra? A foglalkozás során lehetőség nyílik a regeneráció megfigyelésére élő állatokban is.

Az vagy amit megeszel, de tudod-e, hogy mit eszel? - Manapság egyre többször hallunk az élelmiszerekkel kapcsolatos problémákról. Híradások egyre gyakrabban számolnak be élelmiszerek által okozott fertőzésekről, mérgezésekről, sőt az élelmiszerek hamisítása is jelentős gondot okoz a fogyasztók és a hatóságok számára is. Előadásunk során ezekről a problémákról fogunk beszélgetni és ezekhez kapcsolódóan a hallgatóságnak lehetősége lesz egyszerű, de informatív tesztek elvégzésére.

Bonctermi anatómia - Egészségügyben dolgozóknak; egészségügyi pályára készülőknek, biológiából érettségiző gimnazistáknak, részletes betekintés az emberi szervezet felépítésébe. A program során az orvostanhallgatók által használt emberi preparátumok megismerésére adódik lehetőség. Megismerkedhetnek a csontváz- és izomrendszerrel, erekkel, idegekkel és belső szervekkel, hangsúlyt fektetve azok klinikai jelentőségére.

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Magyarországi németek a Waffen-SS-ben - A második világháború éveiben mintegy 100.000 – 120.000 magyarországi német teljesített szolgálatot a Waffen-SS-ben. Ott voltak a keleti fronton, a normandiai partraszállásnál, Budapest ostrománál, sőt Auschwitz és más lágerek őrszemélyzetének soraiban is. Az előadás azt vizsgálja, milyen előzmények vezettek oda, hogy német származású magyar állampolgárok tömegei kerültek a német haderőbe.

Hogyan alakulnak ki a fóbiák? - Már a születés pillanatától kezdve félünk bizonyos dolgoktól vagy félelmeinkre csak fejlődésünk során teszünk szert? Hogyan alakulnak ki a félelmek és a fóbiák? Az előadás során ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ. Röviden bemutatjuk, hogy miért jobb félni, mint megijedni. Körüljárjuk, hogy általában milyen dolgokkal kapcsolatosan alakulnak ki fóbiák.

Régészet a talpunk alatt - és mellett - Ki ne látta volna a világhírű Indiana Jones filmeket? Ki ne ábrándozott volna arról gyerekként, hogy kincsek nyomába ered, és különböző kalandokat él át? A valóságban a régészet egy kicsit másképp fest. Na nem olyan unalmas, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk! Nem csak a dohos múzeumok halványan megvilágított üvegvitrinjeiben álldogáló agyagedényeket és unalmas történelmi tényeket takar ez a tudomány. Interaktív programunk keretében ezt kívánjuk bebizonyítani igazi régészeti leletanyagok, és izgalmas történetek segítségével!

Egészségtudományi Kar

Fontos kapcsolat az étkezés és a bolygónk sorsa között - Gondoltad volna, hogy amit a tányérodon választasz, befolyásolhatja a bolygónk jövőjét? Gyere és tájékozódj róla, hogy a növényi alapú étrend és a vegán életmód nem csak trendi, hanem akár életmentő is lehet! Tudj meg mindent arról, hogy az állattenyésztés milyen negatív hatással van a környezetre, illetve hogyan segíthet a növényi alapú étrend és a vegán életmód csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat.

Gombák velünk vagy ellenünk? - Az előadás során bevezetünk a mikro- és makrogombák világába, melyek körülöttünk, rajtunk és akár bennünk is élnek. Felfedezzük az ehető gombák finomságait, megismerjük a mérgező gombák veszélyeit és hatásait, és elmerülünk a pszichedelikumokat termelő gombák rejtélyes világában. Nem maradhatnak ki azok sem, melyek a testet támadják.

Tücsköt, bogarat, aszpartámot vagy himalája sót? Tudd, hogy mit eszel - Tarts velünk egy interaktív előadáson, ahol felfedezzük az élelmiszeripar és élelmiszer marketing rejtelmeit. Kell-e a Himalájára kell mennünk sóért, vagy elveszünk a mono- és digliceridek labirintusában? Választ keresünk kérdésekre, mint: Tejföl, frissföl, farmföl - melyik a legjobb választás? Kókusztej, rizstej vagy klasszikus tej - melyik számít egészségesnek? Ráadásul a hírhedt aszpartám és a rovarfehérjék is terítékre kerülnek. Ne dőlj be az élelmiszeripar trükkjeinek, és tudd meg, hogy valójában mit eszel!

Gyógyszerésztudományi Kar

A feledékenység, avagy a „Hová is tettem?” biológiája - Hová is tettem? Mit is akartam? Jaj ne, elfelejtettem!... Szerintem mindannyiunk számára ismerősek ezek a mondatok. Agyunk hihetetlen képességekkel rendelkezik, ám ez a tökéletes rendszer sem működik „hibátlanul”. A biológia tudástárát felhasználva magyarázatot adunk arra, hogyan jönnek létre az emlékek, meddig és miként raktározódnak el, illetve mi az oka annak, hogy elfelejtjük őket.

Gyógynövények a kertben - A program során bemutatásra kerülnek a hazai legfontosabb gyógy- és fűszernövények. A Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet saját gyógynövénykertjének bemutatása kerti sétával egybekötve.

Barna zsír, fehér zsír: jó zsír, rossz zsír? - Az előadás betekintést nyújt a biológiai lipidek, zsírszerű anyagok szerkezeti és funkcióbeli sokszínűségébe. Az ember több más emlőshöz hasonlóan a zsírt tartalmazó zsírszövetek két típusával rendelkezik. A testünkben található zsír többsége fehér zsír, ami részben energiát raktároz, részben szigetelőanyagként szolgál. A zsírszövet másik fő típusa a barna zsír, amely felszabadítja az energiát hő formájában.

Klinikai Központ

Ismerd meg a szívet kívülről, belülről! - Megismertetjük, hogy miként vizsgálható a szív vérellátását biztosító koszorúerek és az ingerképző- és vezető rendszer. Bemutatjuk a leggyakoribb működési rendellenességeket és azok legmodernebb diagnosztikus és kezelési lehetőségeit, közöttük az éren keresztüli, katéteres megoldásokat és a legkorszerűbb szívritmus-szabályozókat.

Sürgősen a sürgősségire. Mi történik a színfalak mögött? - Egy rövid áttekintést követően bemutatjuk, hogy mi történik a sürgősségi betegellátó osztály zárt ajtói mögött, megbeszéljük, hogy miért nem túl jó elnevezés az, hogy "sürgősségi", illetve betekintést nyújtunk abba, hogy mi történik, ha igazán nagy a baj.

Az orvosi képalkotás világa, avagy röntgenlátás a gyakorlatban - A jelentkezők betekintést nyerhetnek a hét midnen napján 24 órában működő pécsi Orvosi Képelkotó Klinika működésébe. Interaktív bemutatóinkon keresztül megismerkedhetnek az ultrahang, CT (computer tomográfia), MR (mágneses rezonancia) és hagyományos röntgenvizsgálatokkal. Kiderül mi történik akkor, ha valakinek képalkotó vizsgálatra kell mennie.

Közgazdaságtudományi Kar

Az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai Európára - Az európai államok, köztük az Európai Unió tagállamai számos intézkedést fogalmaztak meg válaszul az orosz agresszióra, azonban a lehetőségeket korlátozza az országok jelentős energiafüggősége. Az előadás során többek között azt mutatjuk be, hogy Oroszország és Ukrajna mely termékek kereskedelmében tölt be fontos világpiaci szerepet, mely nemzetek függenek a legnagyobb mértékben az orosz és az ukrán termékek behozatalától, valamint hogyan változtak ezek a kitettségek a háborút követően.

Infláció: hullámhegyek és -völgyek - Mit tud a közgazdaságtan az infláció okairól? Az infláció a növekedés ára? A központi bank, vagy a kormányzat felelőssége? A fenti és hasonló rejtélyek is megfejthetők a közgazdaságtan széleskörű tudományának segítségével. Találd meg a választ kutatónk segítségével a Te kérdéseidre az infláció, a gazdaság és a pénz világával kapcsolatban!

Fedezd fel a Benned szunnyadó vállalkozót! - Az előadás elsődleges célja az, hogy a résztvevőket üzleti ötletek felismerésére inspirálja és vállalkozóvá válásra ambicionálja. A vállalat/vállalkozás fogalmainak és a vállalkozóvá válás folyamatának rövid elméleti felvezetését követően a központi kérdéssé az válik, hogy „mibe” és „hogyan” érdemes vállalkozni. A napjainkban divatos start-up témák mellett a hagyományos ágazatok szokásos vállalkozási tevékenységei is szóba kerülnek azért, mert a tapasztalatok szerint a hallgatóság többsége ezeket elérhetőbbnek és megvalósíthatóbbnak tarja.

Műszaki és Informatikai Kar

Gokart szimulátor - Ha a véredben van az autóversenyzés, vagy csak szeretnéd kipróbálni, hogy milyen egy valódi gokartban ülve forma-1-es pályán száguldozni, akkor gyere el és nézd meg hogyan lehetséges mindez. Mérd össze a tudásod a többiekkel és kiderül ki lesz a leggyorsabb a pályán!

Ordítóverseny zajszintmérővel - A kiállítás helyszínén mérve a hangszintet és rezgés értéket, szórakoztató játékba kívánjuk bevonni a közönséget, megismertetve őket a zajszint és rezgés mérés alapjaival, oktatási portfóliónk egyik fontos elemével. A mérési eszközeink, műszereink, hordozható kézi műszerek, ennek ellenére nagypontosságú, hiteles eszközök. A helyszínen lehetőség nyílik arra, hogy bárki megpróbálhatja mekkora hangot képes kiadni a torokból hitelesen, illetve lábdobbantással milyen értékű rezgést képes produkálni.

Megújuló energiák mindennapi használatban - Hétköznapjaink megszokott tevékenységeihez általában áramot használunk, ami hálózaton keresztül rendelkezésre áll. Ez nagyon kényelmes, de mi történik, ha áramszünet van? Most megmutatjuk, hogy milyen egyszerű a megújuló energiákkal áramot vagy más energiát termelni.

Természettudományi Kar

Indonézia három arca - Utazások a Távol-Keleten - A 2023-as nemzetközi földrajzi olimpia, azaz iGeo helyszíne Indonézia, Bandung volt. Az utazás során Indonézia számos aspektusát tártuk fel, geográfus szemmel. Mit jelent fejlődő országnak lenni 2023-ban? Milyen hagyatékkal ruházta fel a szigetországot egykori gyarmati múltja? Hogyan és milyen dimenziók mentén csatlakozik be a globális világba? Mindezt Indonézia három arcán keresztül mutatjuk be: Bandung, Yogyakarta és Bali példáján.

Az emberi mozgások elektromechanikai jelenségei - A program során a látogatók megismerhetik a Sporttudományi és Testnevelési Intézet Biomechanika laboratóriumának eszközeit és működését. Bemutatásra kerülnek dinamométerek, mozgásszenzorok, elektromiográfia, és erőplatók, melyek segítségével precízen mérhetjük az emberi mozgások közben kialakuló erőhatásokat és az annak hátterében rejlő myoelektromos aktivitást. Modern edzéstechnológiákban használatos műszerek is bemutatásra kerülnek.

Mikroszkopikus lények láthatóvá tétele, vizsgálata - Mikrobák, amelyekkel együtt élünk - a levegőben, illetve az emberi testen található mikrobák láthatóvá tétele. Mikroorganizmusok telepmorfológiai vizsgálata sztereomikroszkóppal. Penészgombák vegetatív és ivaros szaporító képleteinek mikroszkópos vizsgálata.

Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont

Szúnyogok más szemmel: Tudományos kutatások és új technológiák - A programon (majdnem) minden elhangzik, amit a szúnyogokról tudni érdemes! Általános ismertető, tények és tévhitek tisztázása a szúnyogok életmódjáról, táplálkozásukról, fejlődésükről, ökoszisztémában betöltött szerepükről, az általuk terjesztett betegségek jelentőségéről hazánkban: kutatás, prevenció, tudósok a frontvonalban.

A szigetvári Szulejmán-kutatás: Turbék oszmán zarándokváros - Az előadásban bemutatásra kerül a szigetvári Szulejmán-kutatás és annak legfőbb eredménye: Turbék zarándokváros beazonosítása, feltárása és jellege.

Vírusvadászat a gyakorlatban - Az előadás során betekintést nyerünk, milyen egy vírusvadász expedíció Ázsiában. Bemutatásra kerül a terepi laboratórium és annak alkalmazási lehetősége a helyi denevérek, szúnyogok és kutyák virológiai vizsgálatában.Pécsi Tudományegyetem 3D Nyomtatási Központ

PTE 3D Központ

Látogatás a 3D nyomtatási központba - Fedezd fel a jövő technológiáját! A látogatás részeként az érdeklődők betekinthetnek a kutatási projektek nyomtatási eljárásaiba, kezükbe vehetik az elkészült prototípusokat, megismerhetik a nyomtatáshoz szükséges folyamatokat, különböző nyomtatókat.

Kiket várnak? Mindenkit!

Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, a szervezők célja a diákok, szüleik, tanáraik és az egész nagyközönség számára bemutatni, hogy a műszaki és a természettudományok a mindennapjainkban milyen mértékben szövik át életünket, mennyire fontosak ezek a szakterületek a folyamatok leírásához, megértéséhez, új összefüggések felfedezéséhez; ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot. Ezen túlmenően támogassa a közoktatási és felsőoktatási intézmények, illetve a gyakorlati helyet biztosító vállalatok együttműködését, népszerűsítse a tudományt, a tudományos és innovációs tevékenységet és a kutatói életpályát.

Részletes programkínálat: http://kutatokejszakaja.pte.hu/