A mesterséges intelligencia-oktatás jelene és jövője a PTE TTK-n

ápr

17

Beküldte
admin

Hogyan lehet a mesterséges intelligenciát (MI) okosan kihasználni mind az oktatásban, mind a kutatásban? Előadásában erre a kérdésre igyekezett választ adni dr. Pap Margit, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai és Informatika Intézet vezetője, illetve áttekintést adott arról, jelenleg miként jelenik meg az MI az oktatásban, illetve melyek azok a területek, ahol a későbbiekben is megjelenhet az egyetem falain belül.

Az Intézet jelenleg négy tanszékből áll, ebből kettő a matematikához, kettő az informatikához kapcsolódik, a hallgatói létszámokat tekintve pedig ez a kar egyik legdinamikusabban fejlődő intézete, ezért is kiemelten fontos feladat, hogy most, az MI felfutó időszakában kezdjék el azt mélyebben integrálni az egyetemi oktatásba, kutatásba. Dr. Pap Margit az MI kapcsán hangsúlyozta:

A Matematikai és Informatikai Intézet elkötelezett abban, hogy kihasználja ezt az új lehetőséget. Oktatni szeretnénk a mesterséges intelligenciához kapcsolódó tárgyakat és szeretnénk használni a kutatás területén is.


Az okoseszközeink révén, már mindannyian használjuk a mesterséges intelligenciát, azonban annak története igen régre nyúlik vissza, hiszen a kifejezést elsőként John McCarthy használta egy előadásában 1956-ban, jelenleg is őt tartják az MI atyjának. MI-t használunk, amikor a telefonunk ujjlenyomat vagy arcfelismerő rendszerét használjuk, amikor az orvosdiagnosztikában röntgen vagy CT felvételeket elemeznek, a szövegbányászat során, vállalati szinten sok helyen az MI végzi a termékellenőrzést a gyártásban, ugyanakkor a mezőgazdaságban területfelmérésre, gyomazonosításra is alkalmazható.

A Matematikai és Informatikai Intézet mindeddig hét, az MI-hez kapcsolódó kurzust vezetett be az egyetemi képzésbe,

ezek A mesterséges intelligencia matematikai alapjai, Neurális hálózatok, Chat GPT és más nyelvi modellek használata, Természetes nyelvfeldolgozás, Bevezetés a mesterséges intelligencia kutatásába, Adatelemzés és Adattudomány.

„Létrehoztuk a mesterséges intelligencia munkacsoportot, melynek célja az oktatás és a kutatás koordinálása, a meglévő tárgyak továbbfejlesztése, illetve új, más tudományterülethez kapcsolódó tárgyak meghirdetése” – mondta dr. Pap Margit, illetve kiemelte, ezen kurzusok célja nem csak az MI mélyebb megismertetése a hallgatókkal, hanem a kreatív gondolkodás ösztönzése is. 

Az intézetvezető röviden kitért az MI által felvetett etikai kérdésekre is, például, hogy a felsőoktatásban szükségessé vált annak szabályozása, hogy a hallgatók milyen mértékben használhassanak a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a szakdolgozatuk megírásához. Ugyanakkor kitért az UNESCO néhány éve megfogalmazott ajánlására is, mely azt fogalmazta meg, milyen szempontok mentén lenne célszerű bevezetni az MI-t a felsőoktatásba.
Zárásként Mo Gawdat Scary Smart című könyvét idézte, melyben a Google volt munkatársa felhívta a kormányok figyelmét arra, hogy

a mesterséges intelligencia szabályozásának most van itt az ideje, mielőtt az túlnő rajtunk.

A Mesterséges Intelligencia Szaknapról bővebben: „A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA FORRADALMA ELKEZDŐDÖTT"