Navigálás a globális turbulenciák között

Április 25-én, az Ukrajnában zajló orosz háború és annak kontinenseken átívelő következményei közepette az AEGIS (African Studies in Europe) CRG (Collaborative Research Group) Africa in the World Symposiumon rendkívüli elmék gyűltek össze, hogy mélyebben megvizsgálják a globális konfliktusok és a regionális dinamikák bonyolult kölcsönhatását. A kiváló előadók között volt dr. Danilo Babić, a belgrádi Nemzetközi Politikai és Gazdasági Intézet tudományos munkatársa, akinek a szubszaharai Afrika tanulmányozásában szerzett szakértelme megvilágította a Száhel-övezet és az orosz-ukrán konfliktus összefonódásának összetettségét.

Tudományos fókusza elsősorban a Szaharától délre fekvő afrikai tanulmányokra és a posztkoloniális tanulmányokra összpontosít. Mi vonzotta önt kezdetben ehhez a régióhoz, és mi keltette fel érdeklődését a régió összetettségének feltárása iránt?

Tulajdonképpen teljesen véletlenül. Amikor az alapképzésem utolsó évében voltam, volt egy kurzusunk a globalizációról, és én Afrikával akartam foglalkozni. Rákerestem a Google-ban az "Afrika - szegénység" kifejezésre, és találtam egy ilyen nevű videót. A zambiai privatizációról szólt, és rájöttem, hogy ez nagyon hasonlít a szerbiai tapasztalatokhoz. Ez volt tehát a kezdeti pillanat, hogy erre a régióra összpontosítsak. Az alapdiplomámat afrikai tanulmányokból, a mesterképzést és a doktori fokozatomat is ebben a témában végeztem. De ez a véletlen videó volt a kezdeti kiindulópont. Aztán persze olvasás, olvasás, olvasás, olvasás.

Az egyetemi tanulmányai alatt Afrika szubszaharai térségének különböző dimenzióit vizsgálta, a fejlesztési kérdésektől kezdve a nemzetközi gazdaságig. Meg tudna osztani néhány sorsfordító pillanatot vagy élményt, amely megszilárdította a szenvedélyét a régió tanulmányozása és a fejlődéséért való kiállás iránt?

A szegénység kérdésével akartam foglalkozni. Miért szegény még mindig Afrika, annak ellenére, hogy bővelkedik természeti erőforrásokban? Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen gazdag kontinensen az emberek ilyen nehéz körülmények között élnek? Szerbiából érkezve 

megtanultam, hogy ne higgyek a CNN és a BBC propagandájának, amely Afrika szegénységét a korrupciónak vagy a lustaságnak tulajdonítja.

Ez a narratíva a gyarmati időkig nyúlik vissza, még a ‘90-es években és a 2000-es évek elején is fennmaradt. Abszurd azt gondolni, hogy a szegénység kizárólagos oka a korrupció és a lustaság. Abban számos tényező játszik szerepet, így a probléma többrétű. Annak szenteltem az életemet, hogy feltárjam az igazságot az afrikai szegénység mögött, bár nem vagyok benne biztos, hogy valaha is megtalálom a választ. Ez egy olyan összetett kérdés, amely valószínűleg az egész tudományos pályafutásomat leköti majd.

"Afrika szubszaharai térségének fejlesztési stratégiái: a régi és új globális tényezők szerepe" című disszertációja az afrikai fejlődés összetett összefüggéseinek megértése iránti elkötelezettségét bizonyítja. Mi motiválta önt arra, hogy ezt a kutatást elvégezze, és milyen következtetéseket vont le ebből a kutatásból?

Azt akartam feltárni, amit a szakirodalomban az Afrikáért folytatott új küzdelemnek neveznek. Célom az Afrikában a 2000-es évek eleje óta megjelenő új szereplők, például Kína, India, Brazília és Oroszország elemzése volt, annak felmérése, mit profitál ebből a kontinens.. Vajon ez csak a függőségek átalakulása, a neokolonialista urak lecserélése, vagy valami új dologról van szó? Valami előnyösről? A disszertációban a régi szereplőket - a korábbi gyarmati hatalmakat és az USA-t - hasonlítottam össze az új szereplőkkel, a terjedelmi korlátok miatt csak Kínára és Indiára koncentrálva. Ezen kívül egy harmadik komponenst is bevontam ebbe az összehasonlításba: a helyi fejlesztési szereplőket. Megvizsgáltam, például az afrikai szocializmust és a Kagame elnök vezette jelenlegi ruandai modellt.

Minden fejlesztési modellnek vannak pozitív és negatív aspektusai is. Nincsenek abszolútumok.

Például a kínai szerepvállalás jó oldala az infrastruktúra fejlesztése, míg a negatív oldala a rossz munkakörülmények lehetnek. A helyi fejlesztési modellek, mint például a Tanzániában az ujamaa (a szövetkezeti gazdaság elve - a szerk.) keretében megvalósuló társadalomszocializmus, összességében kudarcot vallott, de még így is mutatott fel pozitív eredményeket. Bizonyos régiókban például Sikeresen kezelték az olyan problémákat, mint az írástudatlanság, különösen a vidéki területeken. 

Reflektálna arra, hogyan alakult az idő múlásával a régióról alkotott véleménye, és milyen kulcsfontosságú tanulságokat vont le? 

Afrika nem egy monolit tömb. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek, amikor Afrikáról beszélnek.

Ezt már a kezdetektől fogva felismertem, de nem voltam tisztában a mélységével. Nem vettem észre a sokszínűség intenzitását. Nemrégiben késztetést éreztem arra, hogy visszanyúljak az afrikai történelemhez, hogy megértsem a belső politikai folyamatokat. Bármennyit is olvasok, folyamatosan arra ösztönöz, hogy még tovább, még mélyebbre menjek vissza az afrikai történelembe, és hogy megragadjam az egyes afrikai országok vagy régiók politikai dinamikáját.

Forrás: Wikimedia Commons

Tudna részletezni néhány konkrét példát vagy esetet, amikor a globális élelmiszer-ellátási láncok zavarai közvetlenül befolyásolták az élelmezésbiztonságot és a gazdasági stabilitást a Száhel-övezet országaiban?

Az élelmezésbiztonság nagyon összetett probléma, különösen a Száhel-övezetben a zord éghajlat miatt, amely nem csak az emberek, hanem a növények és az állatok számára is barátságtalan. 

Az afrikai mezőgazdaságba való befektetés kulcsfontosságú. Új vetőmagokat és agrotechnikai intézkedéseket kell kifejleszteni a mezőgazdaság támogatására.

Izrael jó példája az élelmezésbiztonság nehéz körülmények közötti megvalósításának. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásal apvető fontosságú, például új vetőmagok létrehozásával. Fontos, hogy az élelmiszertermelésben önellátásra törekedjünk, mivel a globális ellátási láncokra támaszkodás válságokhoz vezethet, ha azok megszakadnak. Mindenkinek a globális értékláncok lerövidítésén és az afrikai élelmiszertermelés növelésén kellene dolgoznia. Ki kellene jelölni az egyes növények termesztésére alkalmas régiókat, és beruházásokkal kellene erősíteni a helyi mezőgazdaságot. A külső partnerekkel való együttműködés új vetőmagok és hibrid növények - nem GMO-k, hanem hibridek - kifejlesztésében elengedhetetlen ahhoz, hogy a zord szahéliai éghajlatnak jobban ellenálló növényeket hozzunk létre.

Forrás: Sean Sheridan © Mercy Corps 

Előadásában kitért Oroszország szerepére a Száhel-övezet mezőgazdasági és élelmezési kihívásainak megoldásában. Beszélne részletesebben az Oroszország által nyújtott konkrét kezdeményezésekről, segítségnyújtásról?

Oroszország három ízben, összesen 50 000 tonna búzát juttatott el afrikai országoknak saját szállítási csatornáin keresztül. Nem világos, hogyan sikerült elkerülniük a szankciókat, de ez az adomány segített átmenetileg enyhíteni a problémát. A tavaly júliusi moszkvai Afrika-Oroszország csúcstalálkozón Burkina Faso új elnöke megemlítette, hogy 

az afrikai vezetőknek lépéseket kell tenniük a helyzet javítása érdekében, mivel kizárólag az adományokra hagyatkozni nem fenntartható. A Száhel-övezetben a következő években várhatóan romlani fog a helyzet, ezért a helyi kormányoknak hosszú távú megoldásokat kell találniuk. A kihívások ellenére vannak olyan példák, mint Izrael és Ausztrália, amelyek sikeres mezőgazdasági gyakorlatokat mutatnak be zord éghajlaton. 

Hogyan látja, hogy ez a fejlődő kapcsolat hogyan befolyásolja a Száhel-övezet tágabb geopolitikai dinamikáját, különösen Franciaország történelmi jelenlétével és befolyásával kapcsolatban?

Franciaországot kiszorítják a nemzetközi kapcsolatokból, de ha egy szereplő távozik, egy másik, esetünkben Oroszország, belép.Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy Oroszország aktívan kiszorítja Franciaországot. Nem szeretném alábecsülni az afrikai népek azon törekvését, hogy elszakadjanak Franciaországtól, figyelembe véve mindazt, amit az elmúlt másfél évszázadban tett a Száhel-övezetben és Afrikában, különösen Nyugat-Afrikában.

Az afrikai nemzetek Oroszországhoz mint partnerhez fordulnak, elsősorban a biztonság, újabban az élelmiszerbiztonság területén, adományok révén. De mindez  még kezdeti szakaszban van. Szeretek úgy gondolni erre, mintha Afrika egyfajta mézeshetek szakaszba lépne Oroszországgal. Meg kell várnunk, hogy az együttműködésből mennyi valósul meg konkrét projektekben, azok hogyan fejlődnek, és befejeződnek-e. 

Az előadásában bemutatott hipotézis szerint Franciaország agresszív magatartása az ukrán válság kapcsán összefügghet azzal, hogy Oroszország a Száhel-övezetben marginalizálva érzi magát. Milyen bizonyítékok vagy tényezők támasztják alá ezt a hipotézist, és milyen következményekkel jár ez Franciaország külpolitikai célkitűzéseire mindkét régióban?

Niger nagyon fontos Franciaország számára, mert az az országa második legnagyobb uránszállítója, és bár nem a legnagyobb, de a legolcsóbb, ezért nagyra becsülik. Az urán összefügg a francia zöld programmal is, hiszen az ország energiaszükségletének több, mint 60 százalékát atomerőművekből fedezi, melyek arra mint tiszta energiaforrásra támaszkodnak. A Nigerből származó olcsó urán nélkül Franciaország nem tudná fenntartani nukleáris energiatermelését.

Franciaország úgy véli, hogy Oroszország kiszorítja Nigerből. Egyes elemzők és szakírók viszont úgy vélik, az Egyesült Államok próbálja kiszorítani Franciaországot Afrikából, mert az már nem tudja megfelelően képviselni a kollektív nyugat érdekeit a kontinensen.

Niger esetében a helyzet bizonytalan. Az amerikai hadsereg nemrég jelentette be, felszólították őket, hogy vonuljanak ki az országból, ami úgy is értelmezhető, hogy Niger Oroszország felé hajlik. Ezt megelőzően bizonytalan volt, hogy Oroszország közbelép-e, vagy a régi rend marad fenn. A gaboni és guineai puccsok például nem feltétlenül jelzik az oroszbarát érzelmeket.

Franciaország büszkesége és presztízse forog kockán, ezért foglaltak el agresszív álláspontot az ukrán színtéren. Nem világos azonban, hogy azzal mit szeretnének elérni. A konfliktusba való bekapcsolódás csak olaj a tűzre, olyan hiba, amelynek súlyos következményei lehetnek.

A biztonsági intézkedésekkel kapcsolatbankiemelte a Száhel-menti országok és az Orosz Afrikai Hadtest a terrorista csoportok elleni küzdelemre irányuló közös erőfeszítéseit. Hogyan értékeli ezek hatékonyságát, s milyen kihívásokkal, akadályokkal kell szembenézniük a hosszútávú stabilitás eléréséig?

A hatékonyság hatalmas mértékkel, 300-500%-kal nőtt, az orosz kiképzők és terepen lévő erők kis kontingenseinek irányításával. A mali kormány például képes volt visszafoglalni a stratégiai szempontból fontos Gao és Kidal városait, amelyek felett 10-12 évvel ezelőtt vesztették el a szuverenitást és az irányítást. Ezt mindössze egy év alatt érték el orosz vezetés alatt. Korábban a franciák 10 éven át tartó támogatása és segítsége ellenére sem tudták ezt megtenni. 

A Közép-afrikai Köztársaságban, amely nem tartozik szorosan a Száhel-övezethez, de a közelben van, Touadéra elnök kijelentette, hogy bár a franciák két éve oktatják és képezik ki erőiket, kevés előrelépés történt - még fapuskákat használnak. Ez a csalódottság arra késztette, hogy felkérje a Wagner orosz katonai magáncéget, hogy avatkozzon be.

A különbség az orosz megközelítés hatékonyságában rejlik, annak ellenére, hogy Oroszország a múltban kisebb kontingenssel rendelkezett, mint Franciaország.

A pozitív szempontok közé tartozik a terroristák elleni hatékonyság növelése és a stabilitás ezekben az országokban, kevesebb rendszerváltással. Vannak azonban negatívumok is. Miközben az orosz jelenlét megerősítette az autokráciát, az alkalmanként az emberi jogok megsértéséhez és bűncselekményekhez vezetett, mint például 500 civil állítólagos kivégzése Maliban a helyi erők által, nincs bizonyíték, ami az orosz csapatokra utalna. Mindazonáltal a műveletet túlértékelték, és nem sikerült beavatkozniuk.

A közelmúltbeli váltás Wagnerről a hivatalos orosz hadseregre, az Orosz Afrika Hadtestre, amely a GRU (Orosz Hírszerző Hivatal - a szerk.) és az orosz védelmi minisztérium parancsnoksága alatt áll, a jövőben nagyobb elszámoltathatósághoz és felelősségvállaláshoz vezethet. Ezt azonban még korai lenne megmondani, mivel ez a változás kevesebb mint hat hónapja történt.

Tekintettel a globális események összefonódására, hogyan képzeli el az orosz-ukrán konfliktus és a Száhel-övezet közötti dinamika alakulását az elkövetkező években? Vannak olyan lehetséges forgatókönyvek vagy fejlemények, amelyekre az érdekelt feleknek fel kell készülniük?

Ami a háborút illeti, mindannyian reméljük, hogy hamarosan véget ér, mert sok ember hal meg. Még a nyugati médiában és a közvéleményben is úgy tűnik, hogy valami megváltozott. Kezdenek rájönni, hogy Ukrajna nem nyerheti meg ezt a konfliktust, ahogyan azt kezdetben gondolták. Tehát ez az egyik pont. A Száhel-övezetben nagyon fontos a terroristák teljes felszámolása és megsemmisítése. Említettem Malit, de Burkina Fasóban is jelentős vereségeket mértek a terrorista csoportokra, ami döntő jelentőségű.

A legfontosabb kihívás, hogy ezen országokat stabilizáljuk, különös tekintettel az alapvető biztonságra, főleg a vidéki területeken. A második kihívás a hatalom átadása a katonai rezsimektől a polgári kormányoknak.

Nem sok ország tud sikeresen működni katonai uralom alatt.

Egyiptom pozitív példa, de még ott is, amikor katonai vezetők kerülnek hatalomra, általában visszavonulnak a hadseregből, és ex-tisztekké válnak. Nagyon nehéz sikeres országot létrehozni közvetlen katonai szerepvállalással.

Ez a kihívás minden hivatalban lévő vezető számára Maliban, Burkina Fasóban, Nigerben és más országokban, például a Száhel-övezeten kívüli Gabonban. Hiszen ha ezek az országok az erőszak körforgásába kerülnek, ahogyan azt Szudánban láttuk, a helyzet rendkívül zavarossá válhat. Reméljük, hogy el tudjuk kerülni ezt a végkifejletet.

Hogyan látja, a globális piacokon jelenleg tapasztalható zavarok, különösen az orosz-ukrán konfliktus miatt, hogyan befolyásolják az ezen alapvető problémák kezelésére és a Száhel-országok inkluzív fejlődésének előmozdítására irányuló erőfeszítéseket?

Véleményem szerint a globalizáció egész koncepciója válságban van. Megemlíthetem a globális értékláncokat, hajózást és közlekedést, amelyek mind nagyon sebezhetőek. Ezt olyan példákon láthatjuk, mint az orosz-ukrán konfliktus, de ez nem korlátozódik erre. Nézzük meg, mi történik Jemenben, és mi történik, amikor Irán és Izrael között fokozódik a feszültség. Minden drágábbá válik, ami a világgazdaságban akadályokat okoz.

Az én gazdasági hipotézisem az, hogy rövidítenünk kell ezeket a globális értékláncokat, és csökkentenünk kell a globális piacoktól való függőséget, ehelyett inkább a szomszédos országainkra kell összpontosítanunk.

Egy országnak könnyebb a szomszédaitól importálni a válság idején, mint távoli helyekről, például Srí Lankáról. Afrikának, mint kontinensnek is erre kellene törekednie. Nem a teljes önállóságra gondolok, mint Észak-Korea, hanem inkább az autarkabb (önellátóbb; autarkia: az a gazdasági politika, amely valamely állam nemzetgazdaságának más országoktól való teljes függetlenítésére irányul. - a szerk.) megközelítés felé való elmozdulásra, ahogyan azt Samir Amin egyiptomi író javasolta. Afrika hatalmas és erőforrásokban gazdag, ezért befelé kellene tekintenie, kihasználni saját potenciálját, mielőtt a globális piac felé fordul. Ez a megközelítés segíthet megelőzni a jelenleg tapasztalható sokkokat és válságokat.

Vannak olyan tanulságok vagy tapasztalatok a Száhel-övezet országai és az Orosz Afrikai Hadtest közötti együttműködésből, amelyeket alkalmazni lehetne a nemzetközi együttműködés és a biztonsági partnerségek erősítésére más, hasonló kihívásokkal küzdő régiókban?

Túl korai lenne megmondani. Az együttműködés kezdete ígéretesnek tűnik, de mint mondtam, ez olyan, mint a mézeshetek időszaka. Meg kell néznünk, hogyan alakul az együttműködés, és milyen eredményekkel jár majd, hiszen még negatív következményei is lehetnek.

Hogy miért hatékonyabb a biztonsági együttműködés Oroszországgal, mint Franciaországgal, abban nem vagyok teljesen biztos. Talán a terrorizmus elleni valódi küzdelem iránti vágy. Nem állítom, hogy a francia erők együttműködtek volna a terroristákkal, vagy lehetővé tették volna számukra az újbóli csoportosulást, de lehetséges, hogy annak elsődleges célja a neokolonialista birodalom fenntartása volt, és a terrorizmus elleni küzdelem csak másodlagos cél volt. Ez megmagyarázhatja, hogy a Franciaországgal való együttműködés a gyakorlatban miért volt hatástalan. Úgy vélem, az oroszok őszintébbek és direktebbek a terrorizmus elleni harcban, és ez lehet az oka az eredményességüknek. Ez egy összetett helyzet.

A nemzetközi politikára és gazdaságra szakosodott kutatóként milyen további kutatási területeket tart lényegesnek ahhoz, hogy mélyebben megértsük a globális konfliktusok és a regionális dinamikák - például a Száhel-övezetben megfigyeltek - közötti kölcsönhatásokat?

Szerintem fontos megérteni a világkereskedelmet. A globális ellátási láncok és az energiadinamika csomópontjainak megértése kulcsfontosságú. Ez magában foglalja a megújuló energiaforrások és az ökológiai hatások megértését is. Minden mindennel összefügg, és természetesen tisztában kell lenni a ritkaföldfémekkel. Ezek nagyon fontosak manapság a technológia, a mikrochipek miatt. Ez a tényező egyre fontosabbá válik a világméretű konfliktusok és válságok mögöttes okainak megértésében.

Hiszem, hogy létezik egy nagyobb kép, amely túlmutat a demokrácia, a szólásszabadság és a liberalizmus értékein, politikáin és elvein. Túl kell tekintenünk ezeken, és törekednünk kell arra, hogy megértsük a gazdasági szempontokat is.

A jövőre nézve, Ön szerint melyek a legkritikusabb politikai szempontok az érdekelt felek - beleértve a kormányokat, a nemzetközi szervezeteket és a civil társadalmat - számára, hogy hatékonyan kezeljék az orosz-ukrán konfliktus által támasztott összetett kihívásokat és annak a Száhel-övezetre gyakorolt hatásait?

Úgy vélem, hogy a Száhel-övezet kompenzációjának kezdeti szakaszának végén járunk. A változás bekövetkezett, és most meglátjuk, mit hoz. Vajon csak a globális hegemón változása, vagy valami teljesen új dologról van szó? Mi a helyzet továbbá az új vezetőkkel, különösen Burkina Fasóban? Van egy nagyon fiatal és energikus vezetőnk, aki megpróbálja Thomas Sankara példáját követni. A szélesebb afrikai közvélemény szimpátiáját is kivívta. Várnunk kell azonban, hogy ő és mások is megfelelnek-e a velük szemben támasztott elvárásoknak, vagy pedig a régi afrikai autokraták új változatai lesznek, akik korábban kifosztották országaikat, nemzeteiket és népeiket. Az afrikai történelem néhány hírhedt diktátorának is voltak ígéretes első évei, mielőtt visszatértek az önkényuralomhoz. Ilyen példa Kwame Nkrumah, az afrikai politikai gondolkodás egyik bajnoka, aki hatalma utolsó éveiben autokratává vált, mielőtt 1966-ban megbuktatták. Most az új vezetőkön múlik, hogy tanuljanak a múlt hibáiból, és valami valóban újat hozzanak országaiknak és a régió egészének. 

Az egymással összefüggő válságok és a változó geopolitikai tájak korában Dr. Babić szavai világítótoronyként szolgálnak a Száhel-övezet és azon túl egy rugalmasabb és igazságosabb jövő kialakításához. Ha többet szeretne megtudni Dr. Babić tudományos munkásságáról, olvassa el néhány kutatási tanulmányát:

Babić, D. (2018): Mechanisms of establishing neocolonial domination in Sub-Saharan Africa. The Review of International Affairs, 69(1169), 5-20.
Babić, D. (2022): Russia’s new role in Africa–Reach and limits of Russia’s re-emergence. The Review of International Affairs, 73(1184), 49-70.
Babić, D. (2023): EU-Sub-Saharan Africa relations: The history of (un) equal partnership. Међународни проблеми, 75(2), 237-261.