Nobel-díjas tudósokkal egyeztetett a pécsi virológusok vezetője

okt

19

Beküldte
admin

Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére adott díszvacsorát Novák Katalin Köztársasági Elnök asszony október 16-án este a Pesti Vigadóban. A meghívott vendégek között a tudomány-, a gazdaság és a politika vezetőszemélyiségei kaptak helyet, köztük a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke, Prof. Dr. Bódis József, valamit a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) igazgatója, Prof. Dr. Jakab Ferenc.

A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője Prof. Dr. Jakab Ferenc, valamint az egyetemet fenntartó alapítvány elnöke, Prof. Dr. Bódis József személyes meghívást kapott Novák Katalin Köztársasági Elnök asszonytól a két Nobel-díjas kutató, Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére adott díszvacsorára.
Az eseményen Csák János, kulturális és innovációs miniszter köszöntőjét követően Novák Katalin méltatta beszédében Magyarország két új Nobel-díjas tudósát. A méltatás után ők is köszönetet mondtak mindazért a támogatásért és szeretetért, ami gyermekkoruk óta őket a hazájukhoz kötik. Az est folyamán a kötetlen beszélgetések kerültek fókuszba, de természetesen a szakmai egyeztetések sem maradhattak el. 

A PTE Virológia Nemzeti Laboratórium munkatársai régi szakmai kapcsolatot ápolnak Karikó Katalin pennsylvaniai laboratóriumával és annak jelenlegi vezetőjével, Pardi Norberttel, hiszen évek óta közös kutatásokat folytatnak. Jelenleg is számos vakcina fejlesztési projekten dolgoznak együtt. A díszvacsora remek alkalom volt arra, hogy a friss Nobel-díjas Karikó Katalin és Jakab professzor kötetlen keretek között egyeztethessen a jelenlegi és jövőbeli kollaborációs lehetőségekről.
A VNL igazgatójának továbbá lehetősége nyílt találkozni a fizikai Nobel-díj nyertesével is, akivel szintén megvitatták a VNL és Krausz Ferenc által vezetett kutatócsoport közötti együttműködési perspektívákat.

A virológia mellett a Pécsi Tudományegyetem egy másik szervezeti egysége is szoros kapcsolatban áll a magyar Nobel-díjas Krausz Ferenccel, hiszen a Human Reprodukciós Nemzeti Laboratórium szakemberei a közelmúltban egy előkísérletet végeztek el az embriókat körülvevő tápoldat, s ezen keresztül az embriók noninvazív molekuláris ujjlenyomatának meghatározására, Krausz professzor úr által létrehozott Molekuláris ujjlenyomat program keretein belül. Ezen kutatás a tervek szerint a továbbiakban is folytatják a tudósok.