Pécs Hudák Eszter szerint

jún

24

Beküldte
admin

Pécs arculatának megtervezésére pályázatot írt ki az önkormányzat. Negyven pályaműből a szakmai zsűri (tagok: Auth Attila, Boskovitz Oszkár, Fekete Valéria, Pinczehelyi Sándor, Böhm Gergely, Rechnitzer Szilvia városmarketing vezető) Hudák Eszter, a PTE Művészeti Kar hallgatójának munkáját értékelte a legtöbbre. A nyertes nettó 500 ezer forintot kapott, melyet Péterffy Attila polgármester nyújtott át június 21-én. Az arculati kézikönyv részleteit a PTE Művészeti Kara készíti majd el. Hudák Esztert kérdeztük a részletekről.

Miért akartál tervezőgrafikus lenni?
Mindig szerettem rajzolni, alkotni, festeni. Amikor gimnazista voltam, jött az útkeresés. Tudtam, hogy művészettel szeretnék foglalkozni. Amikor rátaláltam a tervezőgrafikára, arra gondoltam, hogy az a művészet gyakorlatiasabb része, és kirajzolódott előttem egyfajta jövőkép: azt csinálom, amit szeretek, és el is tudok vele helyezkedni. Felmértem, hogy Budapesten, Egerben és Pécsen van ilyen képzés. A főváros közel lett volna, mert eredetileg tárnoki vagyok. De amikor eljöttem Pécsre az első körös személyes felvételire – akkor jártam itt először életemben –

egyből beleszerettem a helybe és az emberekbe. Akkor döntöttem el, hogy Pécsre akarok jönni, itt akarom eltölteni a képzés öt évét. És most végeztem a múlt héten!

Miért pályáztál?
A Tervezőgrafika Tanszéken nyílt pályázat keretében hirdették meg a város felhívását, és úgy tudom, volt hallgatókat is felkerestek, a lehetőség előttük is nyitott volt. Negyven pályázat volt összesen, és volt szerencsém sokat látni közülük. Nagyon érdekes volt, hogy mennyire sokféle aspektusból közelítették meg Pécset, gratulálok a többieknek, mert szerintem nagyon jó pályamunkák születtek.

Milyen egy ekkora arculati projektbe belevágni, hogyan álltál neki a tervezésnek? A filmben úgy tűnik, mintha a városból “szippantottad volna ki” a színeket - ezt jól gondolom?
Más úgy nekilátni, ha egy teljesen új arculatot kell a nulláról felépíteni, mintha egy meglévőt kell átalakítani. Ebben az esetben mondhatni nem volt kiforrott, modern arculat.
A tervezési folyamatban először a logót kell véglegesíteni, a színek, a kiegészítő elemek mind a logóra támaszkodnak, ezt minden arculatnál így priorizálom. Ami a logót illeti: alapvetően - mivel néhány éve már itt élek és vannak személyes tapasztalataim - a szubjektív benyomásaimból indultam ki, vagyis

arra építettem a logót, hogy nekem mi Pécs. Két aspektusba sűrítettem a várost: a természetre és a kultúrára. Ezek kapcsolatát próbáltam megjeleníteni.

Az eredeti pályázatomban két színnel dolgoztam, – ahogy egymás között neveztük – a „székesegyház-színekkel”. A barna árnyalat, ami az aranyhoz közelít, a dómról származik, a türkizes kék pedig szintén a dóm (vagy akár a dzsámi) tetejéről. A városból szerettem volna kiemelni színeket, itt nem a természetet akartam hangsúlyozni. A piros kiegészítő szín lett, ezt a Zsolnay Kulturális Negyed téglái és a tettyei tetők ihlették - ezt már a csapattal tettük hozzá.

Mi lesz Pécs arculatát tekintve a következő lépés?
A pécsi tervezőgrafika szakról három hallgató dolgozza majd ki a részletes arculati kézikönyvet Böhm Gergely tanárúr vezetésével, de sokan fogják tanácsaikkal segíteni a munkát, és valamilyen módon magam is részt fogok vállalni benne.

Nemrég végeztél. Mik a további terveid?
A munkám miatt valószínűleg visszaköltözünk Pestre. Jelenleg egy marketing ügynökségnél dolgozom grafikusként, ezt az irányt szeretném folytatni. Illetve vannak egyéni projektjeim, „szabadúszok” is, szívesen vállalok arculattervezést, grafikai munkákat, vagy ami megtalál.

Nyitókép: https://www.facebook.com/PTEgrafika