A PTE és illatos-édes gyümölcse

okt

24

Beküldte
admin

Fordulat történt a PTE-n: a Pécsi Egyetemi Borbirtok nedüi mellett az intézmény a csemegeszőlővel is kiemelten foglalkozni kezdett. Dr. Teszlák Péter, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kutatási igazgatójának ötlete alapján.

Úgy tudom, korábban is foglalkoztál kifejezetten a csemegeszőlő-fajták kutatásával. Mégis, honnan jött az ötlet, hogy a kutatóintézet a csemegeszőlő-termesztés felé is forduljon?
Közel 20 évvel ezelőtt, dr. Sipos Lajos magánnemesítőnek köszönhetően kezdtem el foglalkozni csemegeszőlő nemesítéssel amatőr szinten. A hibridizáció során fő szempontok voltak a járványt okozó gombabetegségekkel szembeni ellenállóság javítása, koraiság fokozása, magvatlanság és a muskotályos, illetve különleges aromaprofil kombinálása egy genotípusba. 2013-tól bíztató eredmények, perspektivikus fajtajelöltek születtek, és azóta minden évben készítek újabb családokat, és folyamatosan dolgozom a magoncok szelekciójával. 2005-ben csináltam meg az első nemesítést, ami egybeesett azzal az időszakkal, amikortól világszerte komoly lépésekben haladt előre a hibridizáció és növekedett az érdeklődés a fogyasztási oldalról is.
Az 1900-as évek elején Magyarország is jelentős szerepet játszott a csemegeszőlő-termesztésben: a Mathiász fajták nagy hatással voltak a világ nemesítési irányara, akkoriban kezdődött például a Szőlőskertek királynője vagy a Csabagyöngye népszerűsége. De a 2000-es években már nem tudtunk nagy eredményeket felmutatni, az elérhető fajták az 1960-as évekbeli szortimentet mutatták, viszonylag idejét múlt, nem perspektivikus fajtákból. A ma technológiai kihívásainak, illetve a mostani fogyasztói igényeknek megfelelő csemegeszőlők nem voltak elérhetők.

Mi számít trendinek a csemegeszőlőknél, mik a fogyasztók elvárásai?
A magvatlanság, fontos a fürt- és bogyóméret, hogy lédús vagy ropogósabb a bogyó, mennyire vastag a héja. Az ízeket, aromákat és illatanyagokat tekintve is óriási a skála. Éves szinten több száz csemegeszőlő-fajta kerül nemesítésre, folyamatosan változó a piac. Mielőtt belevágtunk volna, arra gondoltam, fontos lenne, hogy Magyarország ne nagyon maradjon le ebben a folyamatban. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben már régebben megtettük a csemegeszőlő kapcsán az első lépéseket, Madaras Zoltán pedig - aki gazdasági szakemberként is látott ebben fantáziát - felkarolta a kezdeményezést. Támogatásának eredménye a két csemegeszőlőnek szentelt szakmai esemény és az ősszel átadott PTE Csemegeszőlő Ökokert is.

Mennyiben igényel mást a csemege-, mint a borszőlő?
Teljesen más hozzáállás kell! Már a telepítéstől kezdve mást igényel a csemegeszőlő, más a támrendszere, nagyobb a kézimunkaerő-igénye, precízebb munkát követel meg például a metszés, hajtásválogatás, levelezés, egyéb speciális beavatkozások során. 2016-ban indult a PTE-n a szőlész-borász szak, és akkoriban egy magyar képzés sem fókuszált különösebben a csemegeszőlőre - most látszik ebben is egy átrendeződés.

Ami a fajták ismeretét illeti: a borszőlők között szerintem előbb különbséget tud tenni a laikus, mint a csemegeszőlők között. A kiállításon viszont az ember csak kapkodja a fejét a sokféle fajta láttán!
Valóban, az Országos Csemegeszőlő Kiállítás és Versennyel az a célunk, hogy felnyissuk a laikusok szemét is, és megtanítsuk őket arra, mekkora fajtaválaszték áll rendelkezésre. Fontosnak tartom, hogy mint egészséges gyümölcsöt népszerűsítsük, de azt tudni kell, hogy

a csemegeszőlő nem népélelmezési termék. A szőlő már az ókori kultúrákban is luxusnak számított, és ma - bár már nem elérhetetlen - ugyanúgy luxusnak számít.

Magyarországon kedvezőek a termesztési adottságok, a mai szárazabb és melegebb klíma öntözés mellett optimális csemegeszőlő-termesztést tesz lehetővé. Ha a borszőlővel hasonlítom össze: annak sajnos minősíthetetlenül alacsony, kilónként 80-100 Forint a felvásárlási ára, ráadásul a borászok pénze évekig áll, mire a palackokat értékesíteni tudják. A csemegeszőlő kilónkénti ára viszont jelenleg 750-800 Forint, ami azonnal a termelő zsebében landol.

A kiállításon sok szó esett arról, mennyire fontos, hogy a bogyók egyenletesen érjenek be a fürtön. Hogyan lehet erre vásárlónként figyelni, hogy teljesen érett szőlőt vegyünk?
Laikusként ezt nagyon nehéz megállapítani! A vásárlónak tudnia kellene az adott szőlő pontos jellemzőit, hiszen maximum a színek alapján tud dönteni. De egy haragoszöld színű bogyó lehet édesebb, mint egy sárga színű, óriási különbség van a fajták között. A kóstolás adhat támpontot, de a csomagolt fürtök mindig lutrik: gondoljunk bele, még egy-egy tőkén belül is különbözőek a fürtök, hogy lehetne egyenletesen érett az összes szőlőfürt, amiket egy gigantikus mennyiségű szüretből véletlenszerűen kiválasztunk?

Hogyan tároljuk a csemegeszőlőt?
Hosszú távú tárolásra nincs lehetőség, a szőlő ugyanis - az almával és a paradicsommal ellentétben - nem utóérő gyümölcs, nem érdemes éretlenül szüretelni, és amilyen állapotban leszedjük, abban is marad. Hűtőben néhány hétig eláll, illetve különböző tartósítási módokkal lehet élni. A magvatlanoknál a bevett ősi módszer az, hogy aszalvány, vagyis mazsola készüljön belőle. lekvár dzsem kompót

Ki tudnál emelni egy olyan fajtát, amiben nagy fantáziát látsz, vagy amit különösen kedvelsz?
Kategóriáktól függ, de mindet szeretem. Ha saját nemesítést kellene mondanom, talán az Amur Seedless, illetve annak továbbnemesített változatai, amelyek korai érésű, muskotályos magvatlanok, illetve a Blue Spirit, ami egy késői érésű fajta. Egyébként az összes, az intézetünkhöz kapcsolódó fajtának a PTE a fajtafenntartója és -tulajdonosa, így nemesítéseink egyelőre a PTE csemege 1-től a PTE csemege 12-ig terjednek. Aki járt a -, ezekkel a jelölésekkel szembesült. Ha valamelyik fajta befut, csak akkor találunk ki neki egy marketing nevet.

Hogyan lehet gyümölcshöz, vagy akár tőkéhez jutni?
A pteshop.hu weboldalon elkezdtük a csemegeszőlő értékesítését. A nemrég átadott kertnek három év múlva lesz egyenletes hozama, onnantól nagyobb mennyiséggel tudunk számolni. Célunk a PTE polgárainak jó minőségű, megfizethető árú, egészséges gyümölcsöt biztosítani. A közeljövőben részletes fajtaleírásokkal ellátott oltványokat is lehet majd rendelni a weboldalon keresztül.