Főszerkesztői levél
Kedves Olvasó!
2010-ben indítottuk útjára magazinunkat, amelyről persze írhatjuk (és írjuk is!) mély érzéssel és nemes gondolatokkal, hogy tisztelgés elődeink és neves végzett hallgatóink előtt. De nyilatkozhatunk úgy is, hogy a kiadvány nem más, mint a PTE arca, egyetemünk színes, tartalmas, olvasmányos, nézegetős, lapozgatós márkamagazinja.
Minden esetre az elmúlt évek során már a szívünkhöz nőtt. Az első 3 lapszámot PRIZMA címmel adtuk ki, majd szerettük volna még érzékletesebbé tenni, hogy itt elsősorban a diplomásainknak, az egykori diákoknak, ma már öregdiákoknak kívánunk „színes, széles-vásznú” tartalmat nyújtani. Így - az apró gyermekkorból kilépve - lett ALUMNI a magazinunk neve.
Amíg azonban a következő megjelenésre várunk, feltöltöttük a korábbi lapszámokat.
Üdvözlettel:
HARKA Éva
főszerkesztő
KORÁBBI LAPSZÁMOK
ALUMNI 2010 |
ALUMNI 2011 |
![]()
|
![]()
|
ALUMNI 2013 |
ALUMNI 2014 |
![]()
|
![]()
|
ALUMNI 2015 |
ALUMNI 2016 |
![]()
|
|
ALUMNI 2017
|
ALUMNI 2018
|
![]() |
![]() |
Alumni 2020
|
Alumni 2021 |
![]() |
![]() |
Alumni 2022 |
Alumni 2023 |
|