10 éves a Nádor Galéria

már

07

Beküldte
admin

Dupla jubileumot ünnepelt idén március 6-án a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, hiszen 10 éve működteti a pécsi Nádor Galériát, emellett 15. alkalommal került sor a Tolvaly Ernő Festészeti Díj kiállítás megnyitójára, a díjak átadására. A Nádor Galéria a jeles alkalomból új, ünnepi logót is kapott.

Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére dr. Colin Foster, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar volt dékánja alapított 2010-ben festészeti díjat a kiemelkedően tehetséges festőművész hallgatók támogatására. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott egy-egy díjjal a kar Képzőművészeti Intézete, valamint Hallgatói Önkormányzata. A díjat 2010 óta minden év márciusában ítélik oda azon legkiválóbb festőművész hallgatók számára, akiket erre a Festészet Tanszék oktatói a legalkalmasabbnak találnak.

A 10 éves jubileum alkalmából Dörfler Enikő, harmadéves tervezőgrafikus hallgató egy

új ünnepi logót is készített a Nádor Galériának, ezzel is emléket állítva az elmúlt 10 év során a Nádorban megrendezett emlékezetes, magas művészi értékkel bíró kiállításoknak, eseményeknek,

köztük sok hallgatói projektnek és számos kurátori, meghívásos, hazai és külföldi partnerintézményeket bemutató tárlatnak.

„Köszöntöm elsősorban az egyetemi hallgatókat, az egyetemi polgárságot, mert ez az egész ünnep azt hiszem, róluk szól, és az itt felsorakozott notabilitások csak mutatják ennek az eseménynek a rangját”
– köszöntötte a jelenlévőket Aknai Katalin művészettörténész, a PTE MK adjunktusa.
Lengyel Péter egyetemi docens, a PTE Művészeti Kar dékánja felidézte a Nádor Szálló legszebb éveit, amikor az épület még

Pécs egyik kultikus helye, kulturális életének egyik fontos helyszíne volt, melynek kávézójában – a jelenlegi kiállítótér helyén – gyakran összegyűlt a város értelmiségi rétege.

Ugyancsak visszaidézte a 10-15 évvel ezelőtti történéseket, melyek végül lehetővé tették, hogy a PTE Művészeti Kara ideiglenes kiállítótérként birtokba vegye a kihasználatlan tereket.
„A kezdeti próbálkozások után hamar kiderült, hogy egy komolyabb intézményi háttérre lenne szükség. Mi akkortájt költöztünk le a Zsolnay Negyedbe, és szerettünk volna egy olyan kiállítóteret a városban, ahol megmutathattuk volna a hallgatóink munkáit. Kézenfekvő volt, hogy a Művészeti Kar vegye át ennek a galériának a működését. Eredendően az volt a legfontosabb célunk, hogy a hallgatóinknak teremtsünk kiállítási lehetőséget, hogy megmutathassák a munkáikat a városlakóknak, de fontos cél volt az is, hogy szakmai és egyetemi partnereinknek is kiállítást nyújthassunk, illetve pályázat útján akár külsős, már végzett hallgatók is pályázhassanak" – mondta a Művészeti Kar dékánja.

„Azt gondolom, hogy jelen állapotában talán ez a legjobb tartalom, ami megjelenhet ebben az épületben, és talán nem elfogultság a részemről, ha azt mondom, hogy ma eljutottunk oda, hogy Pécs város kulturális életének egy fontos pontja lett a ház, a galéria” – húzta alá Lengyel Péter.
A Tolvaly Ernő-díj átadását egy 2012-ben díjazott festőművész, Törteli Lilla vezette föl, aki arról beszélt, hogy 2010-ben, mikor megkezdte tanulmányait a Művészeti Karon a Damjanich utcában, a felsőbb éves diákokon keresztül ismerte meg Tolvaly Ernő munkásságát és szellemiségét, ami nagy hatással volt saját alkotói éveire is. Mint mondta, a díjtól „még inkább azt éreztem, hogy nagyon fontos nekem, amit itt csinálok.”

„Olyan szempontból is fontos ez a mai nap, hogy idén először nemcsak az egyetemünk művészeti karának, a pécsi Festészet Tanszék hallgatóinak láthatóak itt a munkái, hanem először a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatunk két hallgatójának is” – emelte ki Ernszt András festőművész, a PTE Művészeti Kar oktatója.
A Művészeti Karon minden év februárjában nagyjából 1 hétig láthatóak a pályaművek, melyekből a szakmai zsűri titkos szavazással választja ki az első három helyezettet. A Festészet Tanszék mesterei a díj átadását megelőző év kiemelkedő szakmai teljesítménye alapján javasolják a hallgatókat a pályázaton való részvételre. Az idei évben több, mint 50 pályázat érkezett, ezekből választották ki a legjobbakat. A megtisztelő szakmai elismerés oklevéllel, illetve pénzjutalommal jár.

A harmadik helyezettnek járó díjat a Hallgatói Önkormányzat ajánlotta föl, és annak elnöke, Szép Adrián József adta át Lengyel Renáta negyedéves hallgatónak, mestere Ernszt András.
A második díjat, melyet Dunai Virág vehetett át –  mestere Somody Péter – a Képzőművészeti Intézet ajánlotta föl. Az első helyezettnek járó elismerést Lengyel Péter nyújtotta át Nemes Csaba növendéknek, Geröly Viktóriának.

A tárlat március 22-ig tekinthető meg a Nádor Galéria nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig 14-18 óráig, a belépés ingyenes.