A 2022/2023-as egyetemi tanév vége

jún

22

Beküldte
admin

A PTE június 22-én tartotta Tanévzáró Ünnepi Szenátusi ülését a dr. Romhányi György Aulában. 

“Nem minden sikerült, amit elterveztünk az elmúlt tanévben, de azért vannak eredményeink. Haladunk előre egyfajta göröngyös úton, mely éppen az egyetem működésének megváltoztatását szolgálja. Tornyosulnak elénk a külső és a belső akadályok. Az oktatás és a kutatás területén megsokszorozódtak lehetőségeink - bárcsak így lenne az egyetemünk költségvetésének felével gazdálkodó egészségügy területén is. Bízunk abban, hogy ez a helyzet pozitívan fog változni.
A mai ünnep legfontosabb programpontja az, hogy azokat, akik elérkeztek életük fontos fordulópontjaihoz vagy kitüntetéseket kapnak érdemeikért, köszöntsük. A fokozatok megszerzése fontos cél. Ugyanakkor a tudós definíciója az elmúlt évtizedekben átalakult: nemcsak többen lettünk, de a különböző intézmények eltérő követelményrendszerek mentén dolgoznak.  Mi arra törekszünk, hogy a PTE doktori és habilitációs fokozatai egyre értékesebbek legyenek, a színvonalból nem szeretnénk engedni”
- szögezte le dr. Miseta Attila, aki ezután a  bölcs időgazdálkodásra biztatta a fokozatszerzőket.

Egyetemi kitüntetések átadására került sor.

Pro Universitate Quinqueecclesiensi kitüntetésben részesült:

Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központ Érsebészeti Klinika professor emeritusa, a Klinikai Központ korábbi főigazgatója, a klinikai betegellátás terén végzett iskolateremtő tevékenységéért, az egyetemi hallgatók tudásának elmélyítése terén hosszú évtizedeken át példaértékűen magas színvonalon végzett oktatómunkájáért, nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos tevékenységéért, aktív közéleti és egészségügyi igazgatási munkájáért az Egyetem társadalmi kapcsolatainak építése és fenntartása érdekében kifejtett munkájáért.

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2023. március 30-i ülésén a Természettudományi Kar javaslatára a Pécsi Tudományegyetemen és annak földrajzi képzésein több évtizede végzett meghatározó szakmai munkájáért, a pécsi turizmusföldrajzi műhely alapításáért, valamint kiemelkedő mentortevékenysége elismeréseként Professor Emeritus címet, és az Egyetem aranykitűzőjét adományozta Aubert Antal professzor úrnak, a Természettudományi Kar egyetemi tanárának.

Címzetes egyetemi tanári címet kaptak:

Laczkó József, a Természettudományi Kar Matematikai és Informatikai Intézet nyugalmazott egyetemi docense

Címzetes egyetemi docensi címet vehetett át:

Bóday Tamás, a Huawei Technologies Hungary integrált megoldásokért felelős igazgatója
Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója
Percze-Mravcsik Mariann, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos munkatársa
Vörös Szilárd, az IMI International Kft. műszaki és oktatási vezetője

Rektori dicséretben részesültek:

Az Állam- és Jogtudományi Karon:
Kunné Vecsési Krisztina,
a Dékáni Hivatal ügyvivő szakértője

Az Általános Orvostudományi Karon:
Csathó Árpád, a Magatartástudományi Intézet intézetigazgatója
Gács Boróka, a Magatartástudományi Intézet tudományos munkatársa
Kurucz Kinga, a Transzlációs Medicina Intézet titkárságvezetője
Rajnai Tünde, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet állatgondozója

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon:
Papné Egyed Karolina, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet ügyvivő szakértője
Szeremlei Andrea, a Kari Hivatal ügyvivő szakértője

Az Egészségtudományi Karon:
Schneringerné Vági Ágnes, az Egészségbiztosítási Intézet igazgatási ügyintézője
Takács Gyula, a Dékáni Kabinet kabinetvezetője

A Gyógyszerésztudományi Karon:
Schmidt Attila, a Dékáni Hivatal hivatalvezetője

A Közgazdaságtudományi Karon:
Szentendrei Judit, a Marketing Iroda irodavezetője

A Művészeti Karon:
Pápai Lívia Mária, a Design és Médiaművészeti Intézet egyetemi docense

A Természettudományi Karon:
Mátrahegyi Mária, a Tanulmányi Osztály tanulmányi ügyintézője
Vincze Áron Endréné, a Tanulmányi Osztály tanügyigazgatási munkatársa

A Rektori Kabinetben:
Révai László, az Oktatási Igazgatóság felsőoktatási referense
Erdősiné Martényi Melitta, a Kapcsolati Igazgatóság szerkesztő-műsorvezetője
Waldné János Mónika, a Rektori Titkárság ügyvivő szakértője

A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziumában:
Sebestyén Emese
, gimnáziumi tanár

Az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpontban:
Fekete Rita,
kutatástámogató könyvtáros

A Janus Egyetemi Színházban:
Radnai Éva,
művészeti titkár

A Kancellárián:
Adrevácz Ágnes, az Informatikai és Innovációs Igazgatóság igazgatási ügyintézője
Dér Zoltán, az Üzemeltetési és Beszerzési Igazgatóság beruházási szakértője
Horváth József, az Üzemeltetési és Beszerzési Igazgatóság kárpitosa
Rőderné Bognár Mária, a Belső Ellenőrzési Főosztály belső ellenőre
Schmidtné Léber Barbara, a Kancellári Hivatal osztályvezetője
Szebenyi Evelin, a Közgazdasági és Kontrolling Igazgatóság csoportvezetője
Talon Gábor, a Pályázat- és Projektmenedzsment Igazgatóság projektmenedzsere

A Klinikai Központban:
Bércesné Szonntag Eszter, a Szemészeti Klinika igazgatási ügyintézője
Csák Ferenc, az Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság csoportvezetője
Dévai Petra Dominika, a Sürgősségi Orvostani Tanszék rezidens orvosa
Erdősi Judit, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika igazgatási ügyintézője
Gógl Tamásné, a Szívgyógyászati Klinika kardiológiai asszisztense
Hideg Gyöngyvér, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet klinikai főorvosa
Horváth Ádám, az Ortopédiai Klinika klinikai szakorvosa
Horváth Tiborné, a Gyermekgyógyászati Klinika gyermekápolója
Krénusz Erika, a Bőr- Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika orvosírnoka
Kretek Gyöngyi, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika diplomás ápolója
Lankovicsné Cöndör Anita, az Egészségügyi Beszerzési Igazgatóság készletgazdálkodási koordinátora
Lehőcz Zoltán, a Traumatológiai- és Kézsebészeti Klinika ápolásszakmai igazgatóhelyettese
Marada Gyula, a Fogászati és Szájsebészeti Klinika intézetigazgató-helyettese
Nagy Ágnes, az I. számú Belgyógyászati Klinika főorvosa
Nagyné Kurucz Tímea, az Urológiai Klinika gazdálkodási referense
Németh Ádám, a Szívgyógyászati Klinika kardiológus szakorvosa
Péley Iván, az Idegsebészeti Klinika főorvosa
Pintér Márton, a Sürgősségi Orvostani Tanszék rezidens orvosa
Sándor Balázs Attila, a Fogászati és Szájsebészeti Klinika részlegvezetője
Sándorné Soós Mónika, az Immunológiai és Biotechnológiai Intézet biológusa
Szeghy Klára, a Klinikai Központi Gyógyszertár intézeti szakgyógyszerésze
Tornóczkiné Kövér Erika Éva, az Onkoterápiás Intézet szakorvosa
Vassné Lakatos Ágnes, Laboratóriumi Medicina Intézet egyetemi docense
Zsupánné Horváth Anita, a Sebészeti Klinika titkárságvezetője

Arany Katedra Díjat azok az általános iskolai és középiskolai pedagógusok, főiskolai és egyetemi oktatók kaphatnak, akik kiemelkedő oktató-nevelő munkát végeznek, és jelentős eredményeket érnek el a tehetséggondozás területén. A 2023-as esztendőben Arany Katedra-díjban részesült: 

Gál István László, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanára
Gálosi Adrienne, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense
Verzár Zsófia, az Egészségtudományi Kar egyetemi tanára
Perjési Pál, a Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi tanára
Titkos Csaba, a Közgazdaságtudományi Kar egyetemi docense
és Prof. Dr. Lőrinczy Dénes, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára, professor emeritusa, aki oklevelét később vette át.

Magyarország Belügyminisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott a többéves kiemelkedő oktatói-nevelői munkájuk elismeréseként a következő munkatársak részére. Erről szóló okiratot vehetett át:

Horzsa Gábor Andrásné, általános iskolai tanár
Kanyar Gyöngyi, általános iskolai tanár
Mátrainé Mérő Zsuzsanna, tanító
Sebestyén Emese, tanár

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete Pécsi Tudományegyetem Intézményi Szervezete több évtizedes lelkiismeretes munkája elismeréseként FDSZ emlékplakettet adományozott

Bertók Rózsa, a PTE címzetes egyetemi tanára részére.

Ezután a Művészeti Kar ünnepi műsora következett. Franz Anton Hoffmeister: Drei Konzertante Duos für Flöte und Viola No. 1. II-III. tételét Bánfi Petra és Balla Zsófia Katalin adták elő.

Habilitált doktori oklevelek átadására került sor, a fokozatszerzőket dr. Fedeles Tamás oktatási rektorhelyettes köszöntötte.


Habilitált doktori címet vehetett át:

A biológiai tudományok területén:
Orsi Gergely,
az ELKH-PTE Klinikai Idegtudományi Képalkotó Kutatócsoport tudományos főmunkatársa

Az egészségtudományok területén:
Molnár Andor
, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főiskolai docense
Németh Zoltán István, a Krankenhaus der Barmherzigen Brüder Wien osztályvezető főorvosa

Az elméleti orvostudományok területén:
Ollmann Tamás,
az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa
Ujfalusi Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa

A gazdálkodás- és szervezéstudományok területén:
Szücs Tamás,
a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa

A gyógyszertudományok területén:
Bognár Balázs,
a Gyógyszerésztudományi Kar adjunktusa
Pandur Edina, a Gyógyszerésztudományi Kar adjunktusa

Az irodalom- és kultúratudományok területén:
Vincze Ferenc,
a Bécsi Egyetem adjunktusa

A klinikai orvostudományok területén:
Koltai Katalin,
a Klinikai Központ egyetemi adjunktusa
Tibold Antal, a Klinikai Központ vezető főorvosa
Vörös Viktor, a Klinikai Központ osztályvezető szakorvosa

A neveléstudományok területén:
Gocsál Ákos,
a Művészeti Kar adjunktusa
Molnár-Kovács Zsófia, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tanszékvezetője

A zeneművészetek területén:
Papp Gábor
, a Művészeti Kar kamarazene tanára

Ezután doktori oklevelek átadására került sor. Doktori fokozatot kapott: 

Az állam- és jogtudományok területén:
László Balázs,
Magyarország Ügyészségének ügyésze
Varga Zoltán, a Győri Törvényszék bírója

A biológiai tudományok területén:
Pöstyéni Etelka,
a Természettudományi Kar tudományos segédmunkatársa
Zana Brigitta, a Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatója

Az egészségtudományok területén:
Alföldi Zoltán
, az Egészségtudományi Kar tanársegédje
Bánkyné Perjés Beatrix, a Természettudományi Kar tanársegédje
Busa Csilla, az Általános Orvostudományi Kar tudományos segédmunkatársa
Katona Zsolt Bálint, a Széchenyi István Egyetem testnevelőtanára
Kedves András Gyula, MED-EL Medical Electronics GmbH., Research and Development Engineer
Mrekváné Burián Zsófia, az Általános Orvostudományi Kar igazságügyi orvostan szakorvos-jelöltje
Pandur Attila András, az Egészségtudományi Kar tanársegédje
Pusztai Dorina Erzsébet, az Egészségtudományi Kar tanársegédje
Soós Imre, az Elite Management Zrt. igazgatósági elnöke

Az elméleti orvostudományok területén:
Gaszner Tamás
, az Általános Orvostudományi Kar tanársegédje
Horváth-Szőgyi Katalin Barbara, a németországi SLK Kliniken klinikai főorvosa
Szabó Edina Ivett, az Általános Orvostudományi Kar tanársegédje

A filozófiai tudományok területén:
Horváth Péter János,
a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója

A fizikai tudományok területén:
Varga-Umbrich Károly,
a Robert BOSCH Kft. vezető szoftvermérnöke

A földtudományok területén:
Barcza Attila,
az Országgyűlés Hivatalának Sopron és térsége országgyűlési képviselője
Kovács Tamás, a Grazi Egyetem csoportvezetője
Muity György, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. stratégiai igazgatója
Szőke Viktória, az ELTE Társadalomtudományi Kar tanársegédje

A gazdálkodás- és szervezéstudományok területén:
Aljazzazen Sahoum Ali Fayyad
, Jordan Medical Conucil, Deputy Director administration
Luvsandavaajav Oyunchimeg National University of Mongolia, senior lecturer
Denich Ervin, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanársegédje
Vörös Máté, az OTP Bank Nyrt. értékesítési vezetője

A gyógyszerészeti tudományok területén:
Horváth Adrienn
, a Gyógyszerésztudományi Kar tanársegédje

A klinikai orvostudományok területén:
Béres Szabolcs,
a Klinikai Központ rezidens orvosa
Hau Lídia, Dél-Pesti Centrumkórház gyermekgyógyász szakorvosa
Juhász Annamária, a Klinikai Központ tanársegédje
Meiszterics Zsófia, a Klinikai Központ tanársegédje
Petrovics Péter, a Természettudományi Kar tanársegédje
Rokszin György Aurél, az RxTarget Kft. ügyvezető igazgatója
Schrick Diana Zsuzsanna, a Klinikai Központ szakorvosjelöltje

A közgazdaságtudományok területén:
Gyimesi András,
a Közgazdaságtudományi Kar tanársegédje

A neveléstudományok területén:
Ardelean Tímea Krisztina,
a Partiumi Keresztény Egyetem projektmenedzsere
Auer Eszter, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának mesterterapeutája
Bartal Orsolya, a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum igazgatója
Izsák Hajnalka, a Partiumi Keresztény Egyetem tanársegédje
Kocsis Péter Csaba, a Debreceni Egyetem mesteroktatója
Mohr Szilárd,
Schmidt Barbara,
a Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ szociális segítője
Szántóné Tóth Hajnalka, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanársegédje

A nyelvtudományok területén:
Adrigán Zsuzsanna
, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója
Demus Zsófia Anna, reklámügynökségi account manager és kommunikációs munkatárs
Kremzer Viola, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia nyelvtanára
Nemes Gyöngyi, a Tolnay Lajos Általános Iskola magyartanára

A politikatudományok területén:
Gibárti Sára,
a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa

A pszichológiai tudományok területén:
Bethlenfalvy Gabriella,
az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar mestertanára
Erdőfi Anna Zsófia, a Tánccal a Párkapcsolatokért Alapítvány elnöke
Ipolyi Dóra, a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóság önkéntes menedzsment szakmai vezetője

A szociológiai tudományok területén:
Horváth Veronika
, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa

A történelemtudományok területén:
Baráth Zsolt,
a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csoportirányító irattári referense
Debrődi Gábor, a Kresz Géza Mentőmúzeum múzeumigazgatója
Gyimesi Réka, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar tanársegédje
Huszár Mihály, a Marcali Múzeum főmúzeológusa
Ritter György, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa

A zeneművészet területén:
Hoffner Tibor, a Művészeti Kar tanársegédje
Rózsa Bernadett, a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium ének-zene tanára, karnagya
Saller-Szőke Noémi, a Művészeti Kar óraadója
Solymosi Péter, a Művészeti Kar tanársegédje

Szívből gratulálok mindenkinek, elismerésem munkájukért! A sikerhez vezető út ritkán egyenes, sok munkát követel, és gyakran kitérők és kudarcok kísérik - főleg, ha új utakkal, addig nem ismert módszerekkel kísérletezünk. A kitartás és az elkötelezettség segít abban, hogy az akadályokat legyőzzük. Edisont például többnyire a sikerei alapján ítéljük meg, holott ő úgy fogalmazott: “Sosem vallottam kudarcot, csak kipróbáltam tízezer olyan lehetőséget, ami nem működött.”” - zárta a tanévnyitót Geresdi István professzor, az Egyetemi Doktori Tanács elnöke.