Adomány a gyermekekért

nov

28

Beküldte
admin

Ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján november 28-án azt a több, mint 6 millió Ft értékű adományt, melyből a klinika hiánypótló eszközöket szerzett be. A Pécsi Első Lions Club, a PTE Sportiroda és a Tom Market Kft. által felajánlott adományokból InBody testösszetétel elemző mérőkészüléket, valamint a gyermekek izomzatát fejlesztő sporteszközöket szerzett be a klinikához kapcsolódó Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány.

Ottóffy Gábor, az Eurakvilo Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztály vezetője az átvett adomány kapcsán elmondta: „Jelenleg minden 800. ember egy gyermekkori rosszindulatú betegség túlélője, akiknek azonban a későbbiekben

még inkább tudatos életmódra kell törekedniük a diétát, a testmozgást, valamint a szűrővizsgálatokat illetően.

Ezért van nagy jelentősége az adománynak köszönhetően most beszerzett eszközöknek, amelyekért hálásak vagyunk. Jó látni és megtapasztalni, milyen sokan állnak egy-egy nemes ügy mellé, akár itt Pécsett, akár országos tekintetben.”
A kutatások alapján a fent említett túlélők egyharmada gyógyulttá nyilvánításuk után kiváló életminőségben, egyharmaduk közepes életminőségben él,

egyharmaduk pedig súlyos, később jelentkező mellékhatásokkal él együtt, és jellemzően rövidebb ideig él.

Emiatt hangsúlyos jelentősége van a korai pervenciónak, a tudatosabb éltvitelnek, a szűrővizsgálatoknak, illetve annak, hogy már az első panaszok jelentkezésénél forduljunk orvoshoz.
A testösszetétel elemző mérőkészülék mellett az intézmény az adományból egy háttámlás szobakerékpárt, illetve egy elliptikus trainert is beszerzett, melyek a gyermekek izomzatát hivatottak fejleszteni, fenntartani.

A rákos vagy leukémiás betegség miatt az Onkohematológiai Osztályra került gyermekek értvágya, testsúlya mind az alapbetegség, mind pedig a különböző kezelések miatt megváltozik. Esetenként súlyos szájnyálkahártya vagy bélgyulladás akadályozza az evést, máskor előfordul, hogy egy szteroid kezelés mellett,

miközben a gyermek súlyát tartja, vagy éppen növeli, valójában az izom és fehérje mennyisége csökken,

így változatlanul speciális táplálásra szorul. Ez a táplálás ideális esetben dietetikus javaslatára, annak megfelelő diéta formájában valósul meg, kevésbé szerencsés esetben szondatáplálás segítségével, illetőleg ha ez sem megvalósítható, akkor kanülön keresztül, intravénásan történik. Ennek a megalapozottságát, a gyermekek további testsúly és testösszetétel változásának nyomon követését segíti a most beszerzett analizáló készülék.

„A másik két új eszköz azért volt hiánypótló, mert a gyermekek, akik sokszor heteken, hónapokon keresztül tartózkodnak az osztályon, ezáltal lehetőséget kapnak arra, hogy mozogjanak, sportoljanak. Ennek köszönhetően egyrészt nem veszítik el az izomerejüket, vagy akár növelik is azt, másrészt csökkentik a csontritkulás kialakulásának veszélyét, ráadásul a testösszetételük pozitív irányba változik. Mindezek mellett ismert a mozgás lelkiállapotot kedvezően befolyásoló hatása, ami ebben a helyzetben különösen fontos” – ismertette Ottóffy Gábor.

Az ünnepélyes átadón jelen voltak az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány és a Tom Market Kft. képviselői, valamint Hári József, a PTE Sportiroda vezetője.
A PTE KK Gyermekgyógyászati Klinikája a jövő évben lesz 100 éves, melynek alkalmából egy Pozsony-Pécs kerekpártúrát szervez az intézmény, ennek utolsó napjához bárki csatlakozhat majd.