„Az egyetem ereje mindig a benne élő emberek közösségében rejlik”

Tanévnyitó interjú prof. dr. Miseta Attilával, a Pécsi Tudományegyetem rektorával.

Milyen évet zárt az egyetem és milyen várakozásokkal tekint a közeli jövőre?

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) reputációja az elmúlt években – így az elmúlt tanévben is – dinamikusan fejlődött, és egyre erősebb pozíciót vív ki magának mind hazai, mind nemzetközi szinten. Az egyetem hírnevét alapvetően három pillér határozza meg: a nemzetközi rangsorokban elért eredményei, a kutatás és innováció terén felmutatott teljesítménye, valamint az oktatási minőség és a társadalmi felelősségvállalás terén tett lépései.

Konkrétabban: nem volt könnyű az elmúlt év, és az előttünk álló sem ígérkezik annak. Az elmúlt évben csaknem minden fontos paraméter tekintetében, mint az oktatás (lemorzsolódás, tanterv szerinti előrehaladás), a tudományos teljesítmény, vagy a szabadalmak stb. kiválóan, vagy jól teljesítettünk.

Ezt a lendületet és eredményességet nagyon fontos lenne megtartanunk.  A felvételik során tovább javítottuk pozícióinkat, több mint 10%-os növekedést értünk el, ami tekintve vonzáskörzetünk szerény gazdasági és szociális helyzetét, kifejezetten jónak mondható. A felvételi számadatok mögött nagyon fontos látnunk, hogy a 18 évvel ezelőtti demográfiai adatok sajnos nem túl jók, illetve azokból az egyetemi képzésre jelentkező korosztály létszámának csökkenése következtethető ki.  Az egyetemi képzés vonzerejének növekedése napjainkig tudta ezt egyensúlyozni, de emiatt is nagyon fontos feladatunk ennek a megjelenítése, megerősítése.

Az idegen nyelvű képzések tekintetében fontos látnunk, hogy egyre erősödik a konkurencia, illetve a meglehetősen bizonytalan nemzetközi helyzet sem segíti azt, hogy a kedvezőtlenül érintett országokból többen érkezzenek. Nagyon sokat dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy minél szélesebb körben ismertessük meg egyetemünket.

Komoly eredménynek tartom, hogy a magyarországi képzőhelyek közt kiemelkedő mértékben tudtunk vonzó kínálatot nyújtani a külföldi hallgatóknak és még emelni is tudtuk a külföldi hallgatóink létszámát.

Előre tudtunk lépni a nemzetközi rangsorokban, ami az egyre növekvő vetélkedésben szintén örvendetes. A közvetlen jövő egyik legnagyobb kihívása kétségtelenül a gépi tanulási módszerek és a generatív nyelvi modellek korrekt és hatékony felhasználása az oktatásban, kutatásban és az adminisztrációban is. 

Ez az utolsó rektori éve, úgy tűnik elég korai határidővel írták ki a pályázatot. Ön ismét kíván pályázni?

Valóban kissé korainak tűnik, magam nem értettem egyet vele, de elfogadtam. Mindenesetre van egy „korán kelő” jelölt is. Egészen biztos vagyok abban, hogy sikerül megfelelő új rektort találni.

Azt gondolom – bár az újrapályázás gondolata felmerült bennem különösen azután, hogy az általam legalkalmasabbnak tűnő jelölt nem kívánt pályázni –, hogy kétszer négy év elegendő ebben a felsővezetői pozícióban, s vannak más alkalmas jelöltek is. Ha valaki „örök időkre” akar berendezkedni, általában nem törődik az utódok kinevelésével, vagy éppen gondoskodik a potenciális jövőbeli vetélytársak eltávolításáról, ami egy kontraszelektív modell.

Jöjjenek az új erők, s közülük azok, akik már más szerepkörökben bizonyítottak.

Milyen legyen az új rektor?

Rendelkeznie kell megfelelő szakmai hátérrel, és támogatottsággal. Ez a támogatottság legyen érdem alapú, nem pedig befolyásoláson alapuló. Tudjon alkalmazkodni a sokszor váratlan kihívásokhoz, de legyen gerinces. Átmeneti és talmi babérokért vagy éppen személyes ambíciókért nem szabad lemondani az akadémiai értékek fenntartásáról. Ezek közül a legfontosabbak a tudományos szabadság és integritás, az intézményi autonómia és a társadalmi felelősségvállalás. Mindegyik kategóriának több fontos eleme van a tantervek önálló kialakításától egészen a gazdálkodásig és közszolgálatig.

Sok általános szempontot lehetne mondani, amelyek a konkrét jelöltek esetében akár el is veszíthetik a jelentőségüket és látnunk kell, hogy a mérleget nem a jelöltség pillanatában, hanem a ciklus lezárásával lehet levonni.

Nagyon fontosnak tartom az új vezető számára a realitásokon alapuló egyetemi jövőkép meglétét, ami nélkül az egész egyetemet képviselő rektor munkája elképzelhetetlen.

Röviden: ne az egoját, hanem azt a közösséget szolgálja, amelyik bizalmat ad neki.

Hogyan értékelné az elmúlt éveket?

18 500 hallgatóval kezdtünk 2018-ban, most meghaladtuk a 25 000-es létszámot. Nemcsak a magyar, hanem a külföldi hallgatói létszám is nőtt. Emellett hazai összevetésben szigorúak is voltunk a felvételi ponthatárokat illetően, így el tudtuk kerülni a minőségromlást.

Az a hozzáadott érték, amit pedig az egyetemi évek jelentenek, nem változott vagy emelkedett.

A Modern Városok Programot sikeresen hajtottuk végre, s szinte minden karunk részesült azokból a fejlesztésekből, melyek ehhez kapcsolódtak. Tudományos paramétereinkben is javultunk, de itt nagyok az egyenlőtlenségek nemcsak a karok között – ami részben természetes –, hanem azokhoz az elérhető standardokhoz viszonyítva is, melyek az adott tudományterületeken fellelhetők.

Az egyetem regionális, hazai és nemzetközi szinteken is kitűnően állt helyt a COVID években. Meg kell hagyni, nehéz időszak volt, sok veszteséggel és kihagyott lehetőségekkel. Ezeket az éveket követte az az időszak, mikor az orosz-ukrán háború fellángolt, ennek minden „lecsorgó” gazdasági következményével együtt. Eközben az egyetem az állam közvetlen irányítása alól az UQA alapítványhoz került és egy egyre inkább teljesítménycentrikus finanszírozási rendszerhez kellett alkalmazkodjunk. Természetesen ismert az is, hogy a felvételi és képzési követelményrendszerek ugyancsak változtak.

Igyekeztünk a színvonal megtartásával, illetve emelésével sikerrel reagálni ezekre a változásokra. Lássuk be, ezek a körülmények, változások kemény időszakot jelentettek, ha nemcsak a túlélésre játszik egy rektori vezetés.

Sokakat izgat az a kérdés, hogy milyen volt, illetve milyen az egyetemi vezetés együttműködése a fenntartóval? 

Azt gondolom, hogy alapvetően korrekt, bár nem mindig konfliktusmentes viszonyrendszer. Az egyes kuratóriumi tagok szerepfelfogása eltérő, ami egy új modell esetében nem feltétlen meglepetés. Másként fogalmazva: „tanuljuk egymást”. Eleinte problémának bizonyult az indikátor paraméterek reális becslése, s máig tartó gond, hogy az alapítványi és egyetemi vagyon döntően nehezen hasznosítható ingatlanvagyon, nem került a portfólióba például vállalati részvény. Remélem, hogy a közeli jövő kedvező változásokat hoz!

Ugyancsak kérdés az, hogy mi fog történni az EU által kivetett szankciókkal, melyek az egyetemet is érintik?

Kimondva és kimondatlanul ezek bizony fájnak. Bizonyos országok hozzáállása, s ezeken belül néha még a különböző egyetemeké is eltérő, de elmondható, hogy ez semmiképpen nem egy jó helyzet. A kormány magyar forrásokból segíti például az Erasmus kapcsán kieső hallgató-, oktató- és dolgozócserét, de ha egy pályára „nem engednek fel”, akkor hiába van pénzed. Ugyancsak probléma a Horizon pályázatok kiesése, melyeket szintén igyekszik pótolni a kormány, de mennyivel jobb volna ezeket a pénzeket megkapni máshonnan. A külföldi partnerek pedig néha potenciális hátránynak értékelik azt, ha magyar résztvevő is van a projektben. 

Mi az, ami a legjobban érdekli az egyetem dolgozóit?

Természetesen az anyagiak. Valaki egyszer azt mondta, hogy a legtöbb embert fizetésemeléssel lehet megsérteni. Magam tapasztalom, hogy van ebben valami igazság. Különösen akkor, ha különböző foglalkoztatási jogállási csoportokba sorolt kollégák között indokolatlan bérfeszültségek alakulnak ki. Sajnos voltak csoportok, akik kimaradtak, mások ugyanolyan béremelésben részesültek teljesítménytől függetlenül. Korlátozottak a lehetőségeink.

Amennyire módunkban áll, igyekezünk mindenkit a munkája, hozzáállása és teljesítménye szerint értékelni.

Csak azt lehet elosztani, amink van, s mindenki tudja azt is, hogy az ország gazdasági helyzete volt már jobb is. Tény azonban, hogy a legtöbb területen nőttek a reálbérek.

Mi a rektor üzenete a kollégák, diákok és dolgozók felé a tanév kezdetén?  

Ez az a pillanat, amikor a múlt tapasztalataira építve, a jövő felé fordulhatunk. Az előttünk álló kihívások fejlődésre ösztönöznek bennünket. Ahogy Leonardo da Vinci mondta: „A tanulás sohasem meríti ki az elmét.”

Egyetemünk azonban nem csupán a tudás forrása, hanem közösség is: diákok, oktatók és munkatársak közös otthona. Az egyetem ereje mindig a benne élő emberek közösségében rejlik.

A tudomány iránti kíváncsiság, az emberség és a felelősség az, ami összeköt bennünket. Együtt írjuk ennek a közösségnek a történetét – és minden új tanév egy új fejezet. Remélem, hogy ez a fejezet a bátorság, a kíváncsiság és az emberi tisztesség fejezete lesz!

A Pécsi Tudományegyetem így marad a jövőben is a kiválóság, a tudományos szabadság és a társadalmi felelősségvállalás fellegvára.