Az első magyar általános iskolai történelemkönyv szerzőjének hányattatott élete

A családi kötelékek és a szellemi örökség megható ünnepléseként dr. Zsigmond Anna, az ELTE egyetemi docense, április 18-án könyvbemutatót tartott, amelyen bemutatta legújabb alkotását, „Zsigmond László életútja 1907–1992: A felkészülés évei a tudós-tanári pályára" címmel. A Magyar Tudományos Akadémia rendezvényén laikusok és akadémikusok gyűltek össze, hogy tisztelegjenek a PTE alumnusa, Zsigmond László figyelemre méltó élete és eredményei előtt.

Zsigmond László, született Weisz László, Kossuth-díjas történész, a történelemtudományok kandidátusa (1952), doktora (1967), a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akit a magyar történelem és kulturális örökség megőrzéséhez és tanulmányozásához való jelentős hozzájárulásáért ma is ünnepelnek. A történelmi események aprólékos dokumentálásáról híres tudós meghatározó szerepet játszott a magyar identitás körüli diskurzus alakításában.

Fotó: Kovács-Csincsák Mercédesz

A könyvbemutatón dr. Tigyiné dr. Pusztafalvi Henriette, a PTE egyetemi docense, az MTA PTB Neveléstörténeti Munkabizottságának elnöke köszöntője során kiemelte az életmű fontosságát és gazdagságát. A kötetet bemutatta és az íróval Vörös István Károly, történész, nyugalmazott középiskolai tanár beszélgetett. A beszélgetésből idézünk:

VIK: Életút bemutatásról van szó. Az esemény előtt Anna megjegyezte, hogy ebben a kötetben leginkább Zsigmond László 1931-ig tartó szakaszát vetette papírra. Tehát nem életrajzot szeretett volna írni, hanem életutat. Miért ezt az utat választotta?
ZSA: Nem szeretem a családregényeket. Arra gondoltam, hogy egyszerűbb bemutatni az életét azon keresztül, hogy milyen tanulmányokat végzett. Önmagában véve nem a kényszerhelyzet, hanem a származása indította el egy iskolarendszerben. Úgy véltem, hogy megvizsgálom azt, hogy az alapokat hol kapta, ezért kezdődik az életút Mohácson. Őszintén szólva, Mohácson még nem jártam. Édesapám ott született. Többször beszéltünk mohácsi származásról, a körülményekről, de az iskolás éveiről nem. Tehát a mohácsi iskolát, a város sorsát, a zsidóságot tanulmányoztam, és

ebben a közegben helyeztem el egy szereplőt, egy tanulót, aki ebben az oktatási rendszerben részt vett.

VIK: Zsigmond László hogyan viszonyult a zsidóságához?
ZSA: Magyarok vagyunk. Az élet viszonyult hozzá. Ezzel a sok problémával, tragédiával nem szívesen használom a sors kifejezést, mert ez nem a sors, hanem helyzet. Tehát úgy viszonyult a zsidóságához, ahogy a helyzet engedte.

Fotó: Kovács-Csincsák Mercédesz

VIK: Volt két személyes döntése, amit meg szeretnék említeni. Az egyik ilyen a házassága:  ortodox felesége volt, Mandel Saul, hitközségi metsző lánya, Mandel Rózsa.
ZSA: De a zsidóságnak ehhez semmi köze. Józan fiú volt. Édesanyjuk egyedül nevelte a két gyereket, eléggé mostoha körülmények között, mert úgy alakult, hogy hamar özvegy lett. Gondolom,  a papa jól tanult. Most mit mondjak ilyen megrögzött tanári szemlélettel? Elindult az útján. Elvégezte - gondolom jól - a cisztercieket, és onnan ment tovább a tanárképzőbe. 

Francia-német tanárképző szakra jelentkezett ide Pécsre az Erzsébet Tudományegyetemre (ma a Pécsi Tudományegyetem – a szerk.), amely szinte akkor indult 1923-ban, amikor ő érettségizett.

Elvégezte az egyetemet, majd bejött a numerus clausus. 1931-ben, 1932-ben kiment Palesztinába. Itt alakult a Pro Palesztina csoport – ami nem összekeverendő a mai értelemben vett hasonló elnevezésű szervezetekkel, hiszen ez egy cionista csoport volt. Vagyis akkoriban a hallgatók nagy része, nem tudtak mit kezdeni a diplomájukkal, ezért kivándoroltak az ötödik alija (Izrael államba történő zsidó bevándorlást segítő csoport –  a szerk.) csoporttal a mai Izraelbe. Itt találkozott édesanyámmal, aki se nem ugyanazon az úton, se nem ugyanazon a hajón utazott ki. Szerelmi házasság volt.

VIK: A másik ilyen személyes döntése a cionizmus volt. Hiszen a Magyarországi Izraelita Egyetem és Főiskolai Hallgatók Országos Egyesülete pécsi csoportjának alapító tagja volt, valamint egy direkt cionista szervezet alapító tagja is volt. Ez nem a zsidó nacionalizmushoz tartozott, hanem inkább a Palesztinát támogató alapítványokkal való együttműködésről volt szó. Tehát még Palesztina előtt vállalja fel a cionizmust. Ilyen tárgyú előadásokat is tartott a hitközség tankönyvtárában.
ZSA: Biztos nem volt könnyű zsidónak lenni azokban az években. 

Végtelenül hitt a szociális egyenlőségben, és egyfajta szebb jövőben.

Egyik előadása arról szólt, hogy egy leendő zsidó államban milyen fontos szerepe lenne a nők egyenjogúságának és a jóléti társadalom kiépítésének és az esélyegyenlőségnek. Hitt egy új világban.

Fotó: Kovács-Csincsák Mercédesz

VIK: Mikor magyarosította édesapja a nevét? Miért pont Zsigmondra változtatta?
ZSA: Az édesapja neve Zsigmond volt, és átvette a keresztnevet. Azt nem tudom, hogy pontosan mikor, de ez benne van „A Tiszától a Hefer völgyéig 1927–1948” című könyvemben. Mondhatni azt, hogy folytatásos regényt írtam. Hivatalosan én is Weisz Anna néven születtem. Édesapámék hazatértek ‘37-ben Magyarországra, mert kint olyan körülmények voltak, mint most. Palesztinából visszatért zsidó, munkanélküli, de még ebben az évben megjelent egy cikke a „Századok”-ban. Nagy meglepetésemre, itt már a Zsigmond nevet használta.

VIK: Francia–német szakra iratkozott be az egyetemre. Miért fordult a történelem és a neveléstudomány felé?
ZSA: Magyarországon meghirdettek egy pályázatot, hogy írjanak történelemkönyvet az általános iskolások számára. Pontosabban a hetedik és nyolcadik osztályosok számára. Ekkor lépett be édesapám a történelembe, és ennek a könyvnek az egyik fejezetét ő írta. Ez '48-ban jelent meg. Három szerzője volt a könyvnek, és

ezért kapta meg akkor a Kossuth-díjat. Ez a kötet akkoriban forradalmi volt, mert ez volt az első egységes történelemkönyv általános iskolások számára.

A kornak megfelelő szellemben íródott, de mérhetetlen nagy jelentőséggel bírt.

Fotó: Kovács-Csincsák Mercédesz

VIK: Tudom, hogy az dorosici mészárlásban is érintett volt. Szerencsére túlélte. Beszélt a munkaszolgálatról?
ZSA: Nem. Minket az öcsémmel úgy neveltek, hogy ne a múltba tekintsünk vissza, hanem a jövőre koncentráljunk. Nagyon boldog gyerekek voltunk, hiszen abban az időben mindenki nagyon boldog akart lenni.

VIK: Hogyan teltek a nyugdíjas évek?
ZSA: Legfőképpen két hősével teltek, Auguste Comte-al és Saint-Simonnal. Nagyon nehezen olvasható könyveket írtak. A papa nagyon sokat dolgozott. Talán az lett élete célja, hogy e két ember munkásságát feldolgozza.  

Zsigmond Anna könyvbemutatója meleg hangulatú és tanulságos esemény volt, amely méltó módon emlékezett meg Zsigmond László életművéről. Az esemény összehozta azokat, akik érdeklődnek a történelem és a kultúra iránt, és lehetőséget adott arra, hogy mélyebben megismerjék egy kivételes tudós és ember életét és örökségét.

Zsigmond Anna könyvei:
A Tiszától a Hefer völgyéig 1927-1948
Amerika – Társadalom és oktatás
Kultúra és hatalom