Az MSU Denver és a PTE tovább építi gyümölcsöző partnerkapcsolatát

aug

15

Beküldte
admin

A Metropolitan State University of Denver négytagú delegációja tett látogatást a PTE-n augusztus 15-én a Rektori Tanácsteremben, ahol a megbeszélés során a már több, mint egy évtizedre visszanyúló stratégiai partnerkapcsolat további bővítésének lehetőségeit tárgyalták hallgató-és oktatócserék, valamint közös diplomát adó képzésfejlesztés tekintetében.

A denveri delegációt dr. Miseta Attila rektor fogadta, és köszöntőjében bemutatta a Pécsi Tudományegyetem történetét és aktuális helyzetét, különös tekintettel a közelgő centenáriumra, valamint kiemelte: „büszkék vagyunk rá, hogy közel ötezer nemzetközi hallgató tanul a PTE-n, és Magyarországon az elsők között indítottuk idegen nyelvű képzéseinket, amelyet azóta is folyamatosan bővíteni igyekszünk”. Dr. Tarrósy István, a PTE Nemzetközi Igazgatóságának vezetője ismertette a megbeszélés fő fókuszát, a további kapcsolódási lehetőségek megvizsgálását, amelyre mindkét fél nyitott volt a jó hangulatú találkozó során.

Az MSU Denver együttműködésének kialakításában már a kezdetektől részt vett dr. Akbarali Thobhani, Nemzetközi Kapcsolatok Iroda vezetője:

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a PTE-vel ápolt kapcsolat részese lehetek, méghozzá már egészen a kezdetektől. Az MSU Denver számára ez egy kiemelten fontos kapcsolat, amelyet nagyra értékelünk, és szeretnénk tovább bővíteni, további hallgató- és oktatócserékre lehetőséget biztosítani.”

Dr. Robert Preuhs, az MSU Denver Politikatudományi Tanszék vezetője, dr. John Masserini, a Bölcsészeti, Művészeti és Természettudományi Kar dékánja, valamint dr. Fred Barlow, a Mérnöki és Műszaki Tanszék vezetője részletesen bemutatták az általuk képviselt intézményt, és kooperáció lehetséges lépéseit igyekeztek megkeresni a PTE megfelelő egységeivel.

A PTE részéről a Művészeti Kar képviseletében Seres Beáta, nemzetközi kapcsolatok és Erasmus koordinátor, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar részéről dr. Láng András, tudományos és akkreditációs dékánhelyettes, az Állam- és Jogtudományi Karról dr. Mohay Ágoston, általános és nemzetköziesítésért felelős dékánhelyettes, valamint dr. Medvegy Gabriella dékán vett részt, aki a nap további részében a Műszaki és Informatikai Karon folytatott további megbeszélést egy közös, fenntartható rendszereket fókuszba helyező képzés indításával kapcsolatban.

„Az MSU Denver és a PTE kapcsolata egy több évtizedre visszanyúló, stratégiai szinten lévő együttműködés, amely mindkét fél számára fontos. Nagyon pozitív, hogy egy észak-amerikai, minőségi egyetem számára a PTE ilyen mértékben és mélységben fontos”

– hangsúlyozta dr. Tarrósy István, majd hozzátette: „A mi oldalunkról, a műszaki stúdiumok és építészet területéről indult az együttműködés, ez egyrészt magyar származású denveri professzoroknak, másrészt a műszaki kar volt dékánjának, dr. Bachmann Bálintnak, valamint a mostani dékánnak, dr. Medvegy Gabriellának köszönhető, akik a mozgatórugói ennek a kapcsolatrendszernek.”

„A MIK-ről folyamatosan utaznak ki kollegák egy, vagy több félévre, és remek kurzusokat tartanak a denveri egyetemen. Most pedig fejlesztés alatt van egy egészen kiemelkedő közös diplomaprogram, a fenntarthatóság témakörében. Dr. Ali Thobhani-val, az MSU Denver Nemzetközi Kapcsolatok Iroda vezetőjével azon dolgozunk, hogy minél több területet és diszciplínát vonjunk be ezen együttműködés szépen fejlődő keretrendszerébe – emelte ki dr. Tarrósy István, majd a további együttműködésre vonatkozó terveket is ismertette: „Igyekszünk jogi területeket, művészeti, vagy más társadalomtudományi, humán stúdiumokat bekötni a meglévők mellé.”

Dr. Tarrósy István nemzetközi igazgató elmondta: „Vannak közösen tanított kurzusok, és a COVID-időszak lehetőséget adott arra, hogy abszolút online formát alkalmazva is megvalósulhassanak ezek a kurzusok, pl. a coil – collaborative online learning vagy hibrid módszertanok által. Évek óta folyamatosan zajlanak a hallgatói cserék, köszönhetően olyan forrásoknak, mint az Erasmus kreditmobilitás. Előző félévben például egy történész hallgató volt kinn, a most induló félévben pedig egy nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató utazott ki Pécsről Denverbe, fél évre. Számos tudományterületről fogadtunk hallgatókat hosszabb-rövidebb időre.”