Az oktatás diplomáciája

jún

18

Beküldte
admin

Magyarországon elsőként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) adott otthont az Afrikai Unió tízfős delegációja szakmai hetének, amelyet a PTE Nemzetközi Igazgatósága szervezésében, a Tempus Közalapítvány támogatásával valósítanak meg június 14. és 22. között. A nemzetközi szakmai program célja, hogy hidat építsen az afrikai kontinens és a magyar felsőoktatás között tudástranszferen, partnerségeken és a közös jövőn keresztül.

Az Afrikai Unió 2013-ban indította el hosszútávú stratégiáját, mely „Agenda 2063” néven ismert. Ebben az 50 éves tervben a kontinens társadalmi-gazdasági fejlődésén, kulturális örökségének megőrzésén túl hangsúlyozza a STEM kulcsszerepét, a fiatalok tehetséggondozását, valamint a tudástranszfer fontosságát. Az „Agenda 2063” központi üzenete: „The Africa We Want” – vagyis az az Afrika, amit maguk az afrikaiak akarnak megvalósítani. A cél egy erős, egységes, versenyképes kontinens felépítése, többek között oktatási, gazdasági és képzési programokon keresztül.

A PTE számára nem idegen ez az irány: az egyetem már korábban is aktív szerepet vállalt a kontinenshez kötődő kezdeményezésekben, többek között a Magyar Afrika Hét oktatási napjának koordinációjában, illetve partnerségi szerződést kötött a Coalition on Media and Education for Development Africa Forum (CAFOR) nevű – az Afrikai Unió által támogatott – ifjúsági és oktatási fókuszú civil szervezettel.

Ezzel a PTE az első európai felsőoktatási intézmény, amely hivatalos kapcsolatban áll a CAFOR-ral.

Ez a pozíció lehetővé teszi, hogy a pécsi egyetem aktívan bekapcsolódjon azokba a programokba, amelyek célja az afrikai fiatalok képzése, készségfejlesztése és nemzetközi kapcsolatrendszerük erősítése.

Egyetemünk

közel 600 afrikai hallgatót fogad,

mind ösztöndíjas, mind önköltséges formában. A PTE esettanulmányán keresztül a delegáció tagjai átfogó képet kaptak a magyar felsőoktatás nemzetköziesítési folyamatairól, valamint a magyar kutatás-fejlesztési szektorról. Kiemelt figyelmet kapott az European Digital UniverCity (EDUC) Európai Egyetemi Szövetség, mint stratégiai együttműködési keret, valamint a kutatói humánerőforrás-fejlesztés és annak gyakorlati vonatkozásai. A delegáció betekintést nyert a PTE Digitális Oktatás- és Tanulástámogatás (DOT) működésébe is, különös tekintettel arra, hogyan integrálhatóak új módszertani eszközök, például mesterséges intelligencián alapuló megoldások, az oktatásba és kutatásba. A tematikus blokkok sorát a Stipendium Hungaricum, a Pannónia Ösztöndíjprogram és más állami ösztöndíjprogramok ismertetése követte, kiegészülve egy történelmi kitekintéssel a Magyarország és Afrika közötti ösztöndíjkapcsolatok fejlődéséről az 1960-as évektől napjainkig. Továbbá a Támogató Szolgálat és Zöld Egyetem projektek, valamint hangsúllyal a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, illetve az Egyetemi Borbirtok is bemutatásra kerültek.

A PTE Afrika Kutatóközpontja immár 15 éve működik, és mára

Közép-Kelet Európa egyik legaktívabb, Afrikára specializálódott tudományos műhelyévé vált.

A központ multidiszciplináris kutatásokkal, nemzetközi projektekkel és intézményi együttműködésekkel járul hozzá a kontinens mélyebb megértéséhez és a fenntartható partnerségek kialakításához. Mondhatjuk azt, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények közül

a PTE rendelkezik a legkiterjedtebb élő kapcsolati rendszerrel ezen a földrészen.

A központ a kutatások mellett 2010 óta rendszeresen szervez nemzetközi Afrika-konferenciákat, továbbá a Nemzetközi Igazgatóság International Seasons interkulturális programsorozata Afrika héttel tiszteleg a kontinens előtt, ahol különböző kulturális rendezvényeknek köszönhetően próbálják közelebb hozni Afrikát Pécshez.

Magyarország számára egyre nagyobb stratégiai jelentőséggel bírnak afrikai kapcsolatai, ezért a külügyi tárca támogatásával néhány évvel ezelőtt a PTE konzorciális együttműködésben mára öt másik magyar egyetemmel létrehozta a kenyai fővárosban működő Education Hungary irodát, amely a magyar felsőoktatás tengerében navigálja a Magyarországon tanulni vágyó fiatalokat. Sőt, a Pécsi Tudományegyetemen hamarosan lehetőség nyílik „Nemzetközi tanulmányok” MA-szakon Afrikára specializálódni, ezzel is erősítve a kontinens iránti elkötelezettséget és tudásbázist. Ugyanakkor az egyiptomi egyetemi térkép is átalakulóban van: az új, Kairótól nem messze épülő adminisztrációs fővárosban az egyiptomi kormány egy nagyszabású, nemzetközi egyetemi kampusz létrehozását tervezi, amelyre a világ vezető felsőoktatási intézményeit hívja meg, hogy saját „branch campus”-okat hozzanak létre. Magyar részről más felsőoktatási intézményekkel együtt a PTE is aktívan vizsgálja a részleteket és lehetőségeket.

A PTE által szervezett Afrikai Unió Staff Week jóvoltából további magyar egyetemek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra Budapesten a Mathias Corvinus Collegium székházában és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciákon. A program egyik záróelemeként a delegáció Magyarország legaktívabb, Afrikában működő civil szervezeteivel találkozik, amelyek hosszú évek óta valósítanak meg humanitárius és oktatási projekteket a kontinens különböző régióiban. A bemutatkozó szervezetek között szerepelt az Afrikáért Alapítvány, a Közel Afrikához Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat, valamint további szervezetek.

A Pécsi Tudományegyetem számára kiemelkedően fontos az Afrikai Unióval való kapcsolatépítés; továbbá az, hogy partnerként, együttes erővel pallérozzuk a jövő nemzedékének tudását. Az a tudáshalom, amelyet a PTE biztosítani tud az afrikai fiatalok számára könnyen visszaültethető saját elképzeléseik mentén a helyi igényekre szabva. Az Afrikai Unió delegációjának látogatása nem csupán elismerés, hanem lehetőség is arra, hogy Pécs – és vele együtt Magyarország – stratégiai szereplőként jelenjen meg a tudástranszfer és nemzetközi partnerségek globális térképén. A most elindult párbeszéd alapja lehet olyan jövőbeli együttműködéseknek, amelyek nemcsak intézményeket, hanem térségeket és kontinenseket kötnek össze.

További cikkeink a témában:
„Érdemes Afrikával foglalkozni”
In the storm of human rights
Navigálás a globális turbulenciák között