Bátorság!

jan

26

Beküldte
admin

A PTE több szakértője vesz majd részt azokon a közönségtalálkozókon, melyeket a Budapest International Documentary Festival fesztivál keretében szerveznek, január 27-től. A fesztiválról idén Pécsre nyolc film jön el.

Bátor filmek

A BIDF a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, egyetlen nemzetközi verseny fesztiválja Magyarországon, 2014 óta létezik. Az idén bemutatott anyagok mind a bátorság köré szerveződtek. „A bátorság egy állapot. Akik nem bátrak, mindig van mire hivatkozniuk. Akik viszont valóban bátrak, nem hivatkoznak semmire. Ők vannak kevesebben. Mindig is kevesebben voltak. Nők, gyerekek, ellenállók, álmodozók, útkeresők – akik bátrak. Filmrendezők, akik bátrak. Cselekedni bátorság.

Filmet készíteni ott, ahol nemcsak a filmkészítés, hanem az alapvető emberi jogok, az emberi méltóság, a szabadság, és egyáltalán az igazság kimondása az örök hatalmi érdekek miatt akadályokba ütközik, bátorság”

- írja a BIDF nevében Sós Ágnes, alapító-igazgató.

8 film az Apollóban
Budapest mellett 10 vidéki nagyvárosban is láthatók a BIDF idei filmjei. Pécsett az Apolló Mozi mutat be 8 filmet, a vetítések után beszélgetésekkel.

A filmeket eredeti nyelven, angol és magyar felirattal vetítik.

A Vörös falak foglyai - január 27. 19:00 óra

A film után Peták Péter civil szakértő (Emberség Erejével Alapítvány) beszélget Dr. Máté Éva geográfussal (egyetemi adjunktus, PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet, Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék), Dr. Vörös Zoltán politológussal (egyetemi adjunktus, PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék) és Szatmári Áron aktivistával (A Város Mindenkié Pécs), az elmúlt évek pécsi diákmozgalmainak résztvevőjével.

Jegyek: https://www.apollopecs.hu/a-voros-falak-foglyai/

FB-esemény

Menekülés - január 28. 19:00

A vetítés után Trendl Fanni romológus és oktatási szakember (tanársegéd, PTE BTK NTI Romológia és Nevelésszociológia Tanszék) beszélget Dr. Tarrósy István politológussal (egyetemi tanár, Afrika-kutató, PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék), Mester Zoltánnal, az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs vezetőjével és Brumecz Viktóriával, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Regionális Program munkatársával.
A film pécsi civil nagykövete Dr. Tarrósy István egyetemi tanár, Afrika-kutató, PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék.

Jegyek: https://www.apollopecs.hu/menekules/

Magas mérce - január 29. 17:00

 A vetítés után a PVSK ifjú kosárlabdázóival és szüleikkel, valamint pszichológus  szakemberrel beszélgetünk. A meghívottak: Kőhegyi Sarolta és édesanyja, Kőhegyi Melinda, Pirisi Eszter és édesapja, Pirisi Gábor, Reményi Anna és édesanyja, Gép Zsuzsanna, továbbá Láng András pszichológus (egyetemi docens, PTE BTK Pszichológia Intézet Fejlődés és Klinikai Pszichológia Tanszék).

Jegyek: https://www.apollopecs.hu/magas-merce/

Erőltetett menet - január 29. 19:00 óra

A vetítés utáni beszélgetés meghívottjai: Dr. Szabó-Bálint Brigitta közgazdász (egyetemi adjunktus, PTE KTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet), Soós Kinga politológus (egyetemi tanársegéd, ELTE TáTK Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete),Dr. Vörös Zoltán politológus (egyetemi adjunktus, PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék),  Zalay Buda HR és kommunikációs vezető (Körber Hungária Kft.).

Jegyek: https://www.apollopecs.hu/eroltetett-menet/

FB-esemény

Csak itt, csak most - ezeket a filmeket máshogy nagyon nehezen vagy nem is lehet elérni, a beszélgetésekkel együtt pedig nagyjából lehetetlen.

A BIDF részletes pécsi programja:
https://www.apollopecs.hu/bidf2022/