Bölcsész Udvar: 5 nap alatt több, mint 50 program!

júl

26

Beküldte
admin

Jövő héten kedden kezdődik a 17. Ördögkatlan! Hagyomány, hogy Nagyharsányban Bölcsész Udvar várja a fesztiválozókat, az Aralica Kertben (Kossuth Lajos utca 58.). Idén három kar is képviselteti magát a „kultúra, a minőség és az emberség ünnepén”. Az udvar programjait Izsák Mónika szervezte: koncertek, színházi előadások, és a legforróbb tudományos-közéleti témák várják az érdeklődőket a hűs lombok alatt.

5 nap több, mint 50 programból lehet majd választani, melyek egyebek között foglalkoznak majd a művészetterápiával, a humánökológiával, a zene és a pszichológia kapcsolatával is. A hagyományok szerint a Kertben lesz esti kvíz a Psziesztával, rendhagyó irodalomórák.
Közkedvelt téma a generációk együttműködése, erről Törőcsik Mária, Guld Ádám és Zsidó András, illetve Parapatics Andrea beszélgetnek majd.
A PTE Zenélő Egyetem beavató jam session előadást tart Baksa Péter vezetésével, Kemény Viktor pedig Lelki harmóniák és a zene pszichológiája címmel tart előadást.
A rendezvény alatt az OSZIP, a JESZ és a Teleki színpad színházi előadásai is láthatók lesznek, és fellép a Janus Egyetemi Színház középiskolásokból álló csoportja, a píszJESZláv.
Lesz beszélgetés Shakespeare-ről és Novák Erik Rómeó és Júlia 2. című kötetét is bemutatják. Különleges nyelvi kalandban a SzóKatlan programon Alberti Gábor nyelvésszel lehet majd játszani.
A fesztiválok és fenntarthatóság témában a Fenntartható Fejlődésért Szakkollégium és a BTK Humánökológia szak szervez eseményeket: lesz kerekasztal-beszélgetés a klmíaszorongásról, kvíz, élő könyvtár.
Koncertek: HéBa, The Cliff band,  Csodaszoba, JamToTheSoul & Flora, Quintia, Vik Kemény, Boyongó, Keptár, Porszem, Vêdânt 

Részletes program: https://ordogkatlan.hu/nagyharsany