Bor, ami megszépít

okt

18

Beküldte
admin

Frici kiváló kísérője a könnyed baráti beszélgetéseknek, Kopar viszont akkor bizonyul a legjobb társnak, amikor a mélységek és a finomságok kerülnek előtérbe. A villányi Gere Attila Családi Pincészetében szinte minden alkalomhoz, érzéshez tudnak bort társítani, a Frici és a Kopar bor is így született meg, hogy méltó kísérője lehessen életünk egy-egy eseményének. A Gere család borai hét generáció tudását, tapasztalatát hordozzák magukban, őrzik a hagyományokat, ugyanakkor a vállalkozást meghatározó módon jellemzik az újítások is. A legfiatalabb nemzedéket képviselő Gere Andrea, aki édesapjától, a borászatot Európa-szerte ismertté tevő, a borhoz kapcsolódó vendégfogadást újrafogalmazó Attilától vette át a stafétát, továbbgondolta a szőlő fogalmát. Közreműködésével jött létre a szőlőmagolaj, illetve a kékszőlőmag- és kékszőlőhéj-mikroőrlemény, amely bioaktív anyagaival kiválóan támogatja az egészségmegőrzést. Ami belül használ, az kívül is hatékony lehet – ezt az elvet követve évek óta alkalmazták a szőlő értékes összetevőit villányi hotelük wellness-részlegében, a szépülni vágyó hölgyek igénye keltette életre Andrea saját márkás prémium minőségű kozmetikumait.

A pincészet már régen túlhaladta a szőlőtermesztés–borkészítés tengelyt, a jelenlegi tevékenységi szerkezetünk organikusan alakult ki az elmúlt évtizedek alatt – mondja Gere Andrea. – A kiindulási pont minden esetben a bor és a szőlő volt, és adta magát, hogy ha borkóstolóra érkeznek vendégek, akkor nyissunk egy vendéglátó egységet. Erre épült a panziónk a wellness-szel, majd a 2010-es években a szőlőmag-feldolgozás gondolata. Tanulmányok támasztják alá, hogy a szőlőmag erős antioxidáns hatásával milyen értékes anyag, így

elkezdtünk azon gondolkodni, milyen formában lehet feldolgozni. Az alapanyag adott volt, sőt nem is akármilyen minőségben, hiszen mi tényleg nagy hangsúlyt fektetünk a szőlőtermesztésre.

A Gere Attila Családi Pincészetnél 2010 óta a teljes területen organikus gazdálkodást folytatunk. A környezetbarát szemlélet alkalmazásának eredménye a kiváló minőségű, egészséges, vegyszermentes és tápanyagokban gazdag szőlő. Először szőlőmagolajat préseltünk, ez lett az alapja a saját márkás kozmetikumainknak is. Majd elkészült a szőlőmag és -héj mikroőrlemény, amelynek tudományos vizsgálataiban a Pécsi Tudományegyetem volt a partnerünk.

Miben állt ez az együttműködés az egyetemmel?
Az egyetem magának a szőlőmag és -héj őrlemény bevizsgálását végezte, amiket a mai napig publikálunk. Ehhez kapcsolódott egy saját projektünk, amelynek keretében egy belgyógyász szakorvos segítségével teszteltük a termék hatásait. A saját kollégáink voltak a tesztalanyok, akiknél a szőlőmagőrlemény fogyasztását követően folyamatosan mértük az antioxidáns-szint, a stresszfaktorok stb. változását. Ezek alapján módosítottuk a doktornő közreműködésével az őrlemény dózisát, aminek kedvező hatása kiválóan látszott az eredményeken.

A közelmúltban vezették be a piacra a saját márkás kozmetikai termékeit, amelyek prémium minőséget képviselnek. Mi adja meg egy-egy új termék fejlesztésének irányát? 
Ez egy izgalmas kitérő volt számunkra, egy olyan terület, amellyel korábban nem volt tapasztalatunk, gyártás szintjén pedig egyáltalán nem. Amikor 2008-ban megnyitottuk a szállodánkat, már akkor az egész koncepciót a szőlő és bor tematikára fűztük fel. A wellnessrészlegen is elkezdtük a vinoterápiás kezeléseket, amelyek szintén bor- és szőlőalapú kozmetikai kezeléseket, testkezeléseket, borfürdőket foglaltak magukban. Ekkor még vásárolt kozmetikai termékeink voltak, de miután 2010-ben már saját szőlőmagolajat préseltünk, ezt beépítettük a test- és arckezelésekbe, a masszázsba. Helyben kevertük ki a különböző pakolásokat, amelyeket annyira megkedveltek a vendégeink, hogy szívesen haza is vittek volna belőlük. Viszont abban a formában nem lehetett a kezükbe adni a krémeket. Ez adta meg a lökést ahhoz, hogy elkezdjünk gondolkodni egy saját termék létrehozásán. Sajnos Magyarországon nem találtunk partnert a termékfejlesztéshez és gyártáshoz, mivel a prémium szegmensben gondolkodtunk. Így esett a választásunk egy luxusmárkáknak is dolgozó svájci vállalkozásra, amelynek képviselőivel már az indulástól elképesztően jó volt a kémia. A fejlesztési folyamatban egy bőrgyógyász-kozmetológus doktornő is közreműködött, vele teszteltük a termékeket. Maga a folyamat mintegy három évig zajlott, a gyártás azóta is ennél a cégnél zajlik. Ebbe is bele kellett tanulni, mint ahogy a szőlőmagőrlemény is egy teljesen más kereskedelmi vonalat jelent, mint a bor.
 Az, hogy mi lesz a következő új dolog, amivel foglalkozunk, leginkább inspirációk alapján érkezik meg.

Kellenek az impulzusok, például elutazunk valahová, ahol meglátogatunk egy helyet, egy eseményt, az ember találkozik dolgokkal a világban, és akkor egyszer csak kipattan a fejéből egy új megoldás, vagy lát valami jó ötletet és lefordítja a saját Gere-nyelvezetére, hogy ezt a cégünkön belül hogyan tudnánk megvalósítani.

Én magam és édesapám is mindig azt mondjuk, hogy a szőlő és a hozzá kapcsolódó dolgok mind lassú folyamatok, itt nem lehet elvárni, hogy mint egy csavargyárban terméket fejlesztünk, ami három hónap múlva már készen is van. Itt mindennek idő kell. Ha kitalálunk egy új bort vagy elkezdünk kísérletezni egy új szőlőfajtával, legalább hat év, mire felmutatható eredménye lesz. Rengeteg próbálkozás a szőlőtőke helyének megtalálásától kezdve a termés erjesztésének hőfokán keresztül a hordóhasználatig. A türelem kulcskérdés.

Nyilván egyfajta nyitottság és bátorság is szükséges az új irányokba való nyitáshoz, a sikerhez.
Ha az ember érzi a késztetést, hogy csináljon valami újat, akkor azt megcsinálja. Édesapám mindig is úttörő volt, rendszerint elöl járt abban, hogy elsőként csináljon valamit. Benne megvan ez a bátorság és a kockázatvállalás is. Én már megfontoltabb vagyok, nyilván ez a női mivoltomnak is köszönhető, alaposan utánajárok a kimenetelnek, hogy adott esetben mi történik, mi lesz a B verzió egy új lépés megtételekor. Rengeteget változott a világ, a piac is teljesen másképp működik, mint néhány évtizede. Úgyhogy mi is igyekszünk ezekre berendezkedni, stabilizálni a céget, megfelelni a mai kor követelményeinek, hogy ez egy időtálló, generációkon átívelő cég legyen. Ugyan a fiaink még csak kettő- és négyévesek, de ha szeretnék, akkor ők is tovább tudják vinni azt a vonalat, amit a nagypapájuk elkezdett.
 Mindemellett fontosnak tartom a piac tájékoztatását, edukálását is. 2010 óta készítjük a szőlőmagolajat és a -őrleményt, és főleg utóbbi esetében volt szükség széleskörű kommunikációra. Az olaj könnyen értelmezhető mindenki számára, viszont az őrlemény egészségre gyakorolt hatásáról a mai napig beszélnünk kell. Ez ugyanolyan lassú folyamat, mint egy új termék kifejlesztése és piaci bevezetése.

Az ipar 4.0-hoz hasonlóan a mezőgazdaságban is elindult egyfajta robotizáció, illetve a 21. századi technika alkalmazása. Miként tud ehhez a fejlődéshez igazodni egy olyan alapvetően kézműves beállítottságú vállalkozás, mint az önöké?
A borkészítésre a mai napig kézműves dologként tekintenek, egyfajta romantika lengi körbe, viszont a technológia nem egy ördögtől való, mi is számos vívmányát használjuk a munkánk során. Azt tapasztalom, hogy egyre inkább kikerülhetetlen lesz a technikai fejlesztés. A legújabb technológia már most is ott van a pincészetekben, annak, hogy például a hűtő-fűtő rendszerekkel tudjuk szabályozni az erjedési hőmérsékletet, hatalmas a jelentősége. Abban segít nekünk, hogy minden értékből, ami a szőlőbogyóba belekerült, ízekből, aromákból a lehető legtöbbet megőrizzünk. Főleg a szüretnél és a kinti szőlőmunkáknál lesz nagy kérdés a gépesítés, hogy ott mit vehet át a technika, mert jelenleg nagyon sok a kézimunka. Rengeteg hegyoldali szőlőnk van, ahol mindent kézzel szüretelünk, ezért mi is elkezdtük próbálgatni a kombájnos szüretelést a meredekebb hegyoldalakon. Nemcsak Magyarországon küzdenek munkaerőhiánnyal, hanem mindenhol. Mi is

nyomon követjük a fejlődést, figyeljük, hogy milyen technológiákat érdemes meghonosítani, amelyek az előnyünkre válhatnak.

Az egyik ilyen a drón – akár permetezésre is használható –, ám még nem szabályozott ezeknek a berendezéseknek a használata. A technológia fél év alatt is sokat fejlődik, remélem, hogy mire eljutunk arra a pontra, hogy meg kell tennünk a következő, technológiát érintő lépést, már jól fogjuk tudni használni abban a minőségi kategóriában is, ami nálunk a csúcsborokat jelenti.