Digitális tantermet épít a Körber a PTE TTK-án

feb

09

Beküldte
admin

Erősíti az oktatási és a kutatási együttműködését a Körber Hungária és a Pécsi Tudományegyetem  Természettudományi Kara. A csütörtökön aláírt megállapodás értelmében a Körber többek között informatikai kurzusokkal, szakmai gyakorlati helyekkel és egy tanterem modernizálásával támogatja a karon folyó oktató munkát.

Zalay Buda, a Körber Hungária HR és Kommunikációs szegmensvezetője köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a Körber számára presztizs értékű az, hogy jelen legyen a Pécsi Tudományegyetemen. A nemrég létrehozott PTE–Körber Campus Kompetencia Központ egyik első eredményeként szorosabbra fűzi a kapcsolatait az egyetem Természettudományi Kara és a város nagymúltú gépgyára. A kooperáció széles spektrumot lefedve kiterjed az oktatás, a kutatás és az innováció területére egyaránt. A célja egyrészről a hallgatók számára elérhető szakmai lehetőségek bővítése és az oktatás minőségének javítása, másrészről a tudományos és gazdasági pozíciók erősítése.

Az egyik terület, amelyben a Körber szakemberei szerepet vállalnak, természetszerűen az oktatás. A gyár informatikai szakembereinek részvételével több olyan kurzus indul, amelyeken nagyvállalati IT megoldásokról és az SAP vállalatirányítási rendszerről tanulhatnak a hallgatók. Lesznek tematikus szakmai előadásokkal egybekötött üzemlátogatások és diplomamunkák, de tudományos diákköri dolgozatok témavezetését és bírálatát is megvalósítják az együttműködés keretében. Mindezek mellett a Körber informatikai szakmai gyakorlati programot is indít, amelynek révén hatékonyabban valósulhat meg a gyakorlati tudás integrálása az informatika területéhez tartozó szakok (gazdaságinformatikus BSc és MSc, programtervező informatikus BSc) oktatásába.

„Ezek a lehetőségek részben már elérhetőek a TTK hallgatói számára, részben pedig a következő szemeszterekben indulnak. A hétköznapi munkánkon, valós tapasztalatainkon alapuló kurzusaink népszerűek a diákok körében, akárcsak a gyakornoki programok. A közgazdasági és a műszaki-informatikai karokkal hasonló együttműködés valósul meg és nagyon jó tapasztalataink vannak. Nem egy jelenlegi kollégámnak lett a jutalma egy körberes állásajánlat a jól sikerült gyakornoki időszaka végén!” – beszélt a várakozásairól és tapasztalatairól Zalay Buda.

Zalay Buda, a  Körber Hungária HR és Kommunikációs szegmensvezetője

A gyár segítséget nyújt az egyetemi infrastruktúra fejlesztéséhez is: az idei évben felújítanak, és digitális eszközökkel modernizálnak egy előadótermet. Így a Közgazdaságtudományi és a Műszaki és Informatikai után a Természettudományi lesz a harmadik Kar a PTE-n, amelynek hallgatói egy csúcstechnológiájú termet használhatnak a Körber jóvoltából.

Dr. Trócsányi András, a TTK dékánja

Az együttműködés harmadik kulcsterülete az innováció. „Szeretnénk kiszélesíteni a kar kutatási-fejlesztési tevékenységét a Körberrel közösen indított, új projektekkel. Ennek révén integrálni tudjuk a szakmai és piaci ismeretanyagukat a tudományos közegbe, és olyan eredményeket elérni, amelyekből mind mi, mind a gyár profitálhat. Ezek adott esetben konkrét versenyelőnyt hozhatnak a felek számára” – vázolta a terveket Dr. Trócsányi András, a PTE Természettudományi Kar dékánja.
A megállapodás aláírása utáni kézfogáskor a dékán mosolyogva megjegyezte, hogy diákmunkában dolgozott a Körber elődjénél, a Sopiana Gépgyárban, még 1987-ben: 8 forintos órabérért, az volt a feladata, hogy hatlapfejű csavarokat vágjon kisebb méretűre és kúposra csiszolja a végüket. Elmondta azt is, hogy az akkori vállalati kultúrát már ismeri, a maival viszont csak most ismerkedik.