Dübörgött az Irány a PTE! Kultúrfeszt!

okt

15

Beküldte
admin

Közel háromezren érdeklődtek/buliztak a Pécsi Tudományegyetem saját fejlesztésű beiskolázási nagyrendezvényén október 14-én a pécsi Expo Centerben. Az eseményről dr. Hegedüs Réka a Hazai Beiskolázási Marketing Iroda (HBMI) vezetőjét, és Szalai Gréta beiskolázási koordinátorát kérdeztem.

“Közel háromezren voltak tegnap az Expo Centerben, a regisztráltaknak több, mint a 90%-a eljött. Sokan az utolsó pillanatra hagyták a jelentkezést az online platformon, és a helyszínen regisztráltak száma is magas volt” - mondta el dr. Hegedüs Réka. “A teljes országot lefedtük: az adataink alapján

érkeztek Miskolctól Budapesten és Győrön át Szegedig.

Ez is bizonyítja, hogy van igény egy ilyen rendezvényre” - teszi hozzá Szalai Gréta.


“A szakmai kistermi és standos programok iránt nagyobb volt az érdeklődés, mint a nagyelőadások és a koncertek iránt. A legnépszerűbbek talán a tanácsadások voltak, azok öt perc alatt beteltek. A kistermi előadások három szekciójára egy óra alatt elfogytak a helyek. Kiugróan sokan szerettek volna Beck Zoli dalszező kurzusán részt venni, szerencsére meg tudtuk emelni a létszámot, így Zolinak végül 40-50 emberrel sikerült együtt dolgoznia” - tájékoztat Szalai Gréta.


A standos kiállítók számára sem volt megállás, de a PTE-család életérzés még egy ilyen megarendezvényen is megcsillanhatott, és még a szervezők is részesülhettek belőle: “A rendezvény zárásakor egymásba kapaszkodva táncolni az érdeklődő középiskolásokkal és a szüleikkel Pixa zenéjére, ez leírhatatlan élmény!” - tette hozzá Szalai Gréta.


Dr. Hegedüs Réka azt is aláhúzza: “A kiállítók részéről is pozitívak a visszacsatolások, néhányan szóban jelezték, hogy szerintük is

szuperül sikerült a rendezvény.

Kaptunk már pár írásos visszacsatolást is, az egyik karról például azt írták, hogy “nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon elégedett vagyok, köszönöm, hogy ez létrejöhetett”. Ezúton szeretnénk a HBMI és a KIG nevében megköszönni minden kollégának és hallgatónak, aki részt vett a szervezésben, a kommunikációban, a kivitelezésben, vagy bármilyen apró feladat elvállalásával segítette a rendezvényt!”

Az eseménnyel kapcsolatos konklúziókat a jövő hét folyamán vonja le a PTE KIG HBMI, de néhány dolgot már most látni lehet: “Mivel a rendezvény a középiskolások körében volt a legnépszerűbb, az igazolásosztára többen jöttek, mint vártuk, így jövőre ezt mindenképpen megreformáljuk. Illetve többen vették igénybe az ingyenes buszos szolgáltatásunkat, így ennek bővítésén is gondolkodunk”  - jelzi Szalai Gréta.
“Aki szeretné a Kultúrfeszt után felvenni a kapcsolatot bármelyik kiállítóval, az a felvételi oldalunkon lévő kapcsolat fül alatt megtalálja a kari elérhetőségeket, ha pedig elakadna, írjon az iranyapte@pte.hu mailcímre, és segítünk” - jegyzi meg dr. Hegedüs Réka.


Aki lemaradt a rendezvényről, az a PTE1367 YouTube csatornán újranézheti az előadásokat a jövő héttől, de más eseményekre is számíthat. “Küszöbön állnak az online fogadóóráink, illetve mind a 10 kar nyílt napja előttünk van.

Ha pedig valaki pályaorientációs programot szeretne, akkor keressen meg minket, és teljesen térítésmentesen megszervezzük a programot a középiskolájukba.

Azt se felejtsük el, hogy 2023. január 12-14-én lesz az Educatio kiállítás, ahol remélhetőleg a PTE is jelen lesz, ugyanolyan nagy bulival, mint tavaly” - hangsúlyozza Szalai Gréta.