Egyetem, innováció, menedzsment

nov

07

Beküldte
admin

November 9-én harmadik részéhez ér a Pécsi Tudományegyetem 6 modulból álló innováció menedzsment kutatói képzése a Szentágothai János Kutatóközpontban. A kutatóknak, egyetemi polgároknak szóló képzés célja olyan hasznos eszközök és ismeretek bemutatása, amelyek hozzásegítik a résztvevőket az ötlettől a piacig vezető út sikeres bejárásában.

A közelmúlt gazdasági tendenciái felerősítették az innovációk, az innovatív kutatási eredmények iránti keresletet, ezzel párhuzamosan az egyetemekkel szemben pedig megnőtt az igény a harmadik missziós feladatok, kiemelten a piaci szerepvállalás fokozására. Ahhoz, hogy

az innovációs folyamatba sikeresen be lehessen vonni az akadémiai szférát, szükség van szemléletformálásra, illetve az innovációs és vállalkozói ismeretek növelésére.

Ezt a törekvést célzottan az egyetemi kutatók, PhD hallgatók számára fejlesztett, különböző szakmai modulokból álló képzéssel szeretnénk támogatni.

A képzés elsősorban azoknak szól, akinek:
•    saját szellemi alkotása vagy piacképes fejlesztési ötlete van, 
•    tudni szeretné, hogy miként védheti meg és viheti piacra kutatási eredményeit, 
•    a tudományos előmenetel mellett a szabadalmi lehetőségek is érdeklik, 
•    dolgozott már K+F témában vállalati partnerrel vagy a jövőben tervezi, hogy az által kutatott témát piaci partnernek bemutatja, 
•    van olyan tudományos szolgáltatása, amely érdekes lehet a piac számára,
•    spin-off vagy start-up cég alapításban gondolkodik és többet szeretne tudni a vállalkozóvá válásról,
•    vagy csak egyszerűen érdeklődik az innováció iránt.

A következő képzési modul időpontja: 2023. november 9. 9:30-13:00
Helyszíne: Szentágothai János Kutatóközpont 103. terem

A III. modul részletes programja:
9:30-11:00 A finanszírozás fajtái és jellemzői (pre-seed, seed, kockázati tőke, üzleti angyalok, crowdfunding, magántőke)
11:30-13:00 Innovatív projektek pénzügyi és üzleti tervezése
Előadó: dr. Mogyorósi Péter CEO - LC Innoconsult International

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
A képzéssel kapcsolatos további információ!

A soron következő előadások:
IV. modul - Tárgyalási technikák, a pitch-elés tudománya, meggyőző prezentáció
V. modul - Tudományból üzlet: út a kutatócsoporttól a spin-off-ig. A sikeres cégvezetés alapjai
VI. modul - Kutatás módszertan, szabályozás és engedélyeztetés