Éjszakába nyúló sportszenvedély

nov

10

Beküldte
admin

Idén ősszel már az ötödik alkalommal mérhették össze tudásukat a Pécsi Tudományegyetem női futsal csapatai november 8-án a Természettudományi Kar sportcsarnokában, ahonnan a TTK csapata távozhatott győztesen. A sporteseményről Koloh Reginával, a PTE női egyetemi futsal egyik meghonosítójával beszélgettem.

Néhány évvel ezelőtt még csak célkitűzés, álom volt, hogy ismét legyen női futsal a Pécsi Tudományegyetemen, idén az őszi kupán azonban már hat csapat állt pályára, hogy megmérettesse magát. A kupa a TTK-s csapat győzelmével zárult, második helyen a Medikusok, harmadik helyen pedig a Pécsibölcsészek végeztek. Őket követi az ETK-s csapat a negyedik, a GYTK csapata az ötödik, és a teljes képzési idejüket itt töltő, külföldi lányok csapata, akik ÁOK néven indultak, a hatodik helyen. A Legjobb kapusnak járó elismerést Horváth Száva, a Legjobb játékosét pedig Bocz Virág kapta.

Hogy alakult a tegnapi kupa? Hogyan értékelnéd az estét?
Elég nehézkesen indult, mert amikor fél nyolckor odaértünk a gyülekezőre, még javában tartott egy kosármeccs, emiatt a kezdés nyolc helyett kilencig húzódott, ekkor tudtunk csak pályára lépni. Ettől eltekintve nagyon jól sikerült, összesen hat csapat vett részt rajta és körülbelül fél kettőig tartottak a meccsek, utána pedig még volt egy gyors eredményhirdetés.

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az ÁOK és az ETK hallgatói olyan szép számban érdeklődnek a labdarúgás iránt, hogy Hideg Zsófival együtt, leginkább az ő vezetésével 4 csapatot tudtunk indítani ezen a kupán. A külföldi ÁOK-os lányaink a hatodik helyen, mi, vagyis a GYTK csapata az ötödik helyen végeztünk. A dobogóról éppen lecsúszva, de nagyon szép, taktikás játékkal negyedik helyen végzett az ETK néven induló csapatunk.  A harmadik helyet a BTK csapata szerezte meg, ők egyébként egy erős összeszokott társaság, ugyanis az előző évek MEFOB-on induló pécsiek csapatát nagy részben ők alkották, illetve a PMFC-nél is sokan fociznak együtt nagy pályán. Két évvel ezelőtt ők nyerték ezt a kupát. Második helyen végzett a negyedik csapatunk, a Medikusok, az első helyet pedig idén a TTK lányai szerezték meg. 
Tizenkét percet játszottunk futóórával, egy félidőt, 4+1-ben, nem volt térfélcsere sem, emiatt egyszerre nagyon pörgős és nagyon fárasztó is volt, még így is, hogy csak 12 perceket kellett játszani. De mindent egybevetve, szerintem az eddigi kupák közül ez volt a legjobb hangulatú.

Várható tavasszal a folytatás?
Igen, az eredményhirdetés végén arról beszéltünk, hogy tavasszal is szeretnénk megrendezni a női futsal kupát, remélhetőleg azonos vagy még nagyobb létszámmal. Akkor nagyjából már a MEFOB csapatösszetétele is ki fog alakulni, mert a Sportiroda munkatársai ezeken a kupákon szokták megfigyelni ki az, akire számítanak majd a következő MEFOB-on. A tavaszi kupát követően tulajdonképpen már indul is a MEFOB, ezért addigra össze kell tenniük egy elég erős csapatot.

Mennyire vegyes a csapatok összetétele az egyetemi karok szempontjából?
Gyógyszerésztudományi Kar nem olyan régen lett önálló kar, ezért mi jobban együtt mozgunk az ÁOK-s hallgatókkal. A mostani kupán mi négy csapatot tudtunk indítani, a miénkben voltak orvostanhallgatók, gyógyszerésztanhallgatók, illetve ETK-s és külföldi hallgatók is. Emellett a teljes képzést itt végző, külföldi lányok is indultak tőlünk. Mondhatni tehát, hogy a mi 4 csapatunk egészen vegyes abból a szempontból, ki melyik karra jár, nem volt élesen elkülöníthető határ. Ugyanakkor úgy tudom, hogy a BTK, és a TTK csapattagok ugyanonnan érkeztek.
Fotó: Vénosz Soma, PTE Sportiroda
Fotó: Vénosz Soma, PTE Sportiroda

Mesélnél kicsit az egyetemi női futsal kezdeteiről?
2018-ban kerültem ide a Gyógyszerésztudományi Karra, akkor szembesültünk azzal, hogy az egyetemen már nincs női foci, ezért elkezdtük csapatokat szervezni. Eközben a PTE Sportirodával is egészen közeli kapcsolatba kerültem azáltal, hogy sportnagykövet lettem. Ekkor kezdtünk el beszélgetni Hári Józseffel arról, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy női futsal kupát? 2021 őszén, még a covid előtt, az elsőt meg is szervezte a Sportiroda, de azon még csak három csapat vett részt. Akkor még minden nagyon kezdetleges volt, a lányok sem nagyon ismerték egymást. Később egyre többen jelentkeztek más karokról is, így egyre több csapat nevezett a bajnokságra.

Hogyan zajlanak a futsal edzések? Hogyan lehet bekapcsolódni?
Nálunk Hideg Zsófi az edző, vagyis ő az, aki összefogja az egész csapatot, ő szokott edzéseket tartani, illetve testnevelés órát, mert a női labdarúgást ebben a formában fel is lehet venni. Ezeket az órákat jelenleg szerda esténként tartja a Koch Valéria Iskolaközpont csarnokában. Illetve a PMFC stadionnál is kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy használhatunk fél pályát edzésre, és fél pálya kb. 10-12 embernek egészen nagy hely. Itt hétfőnként tartunk edzéseket. Akit pedig érdekel a női foci, az megkereshet engem is, Zsófit is, de a Sportirodában, a Testnevelés és Mozgásközpontnál is segítenek eligazodni az érdeklődőknek.