Életet mentettek a Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Általános Iskolájának tanulói

szep

12

Beküldte
admin

Életmentéssel zárult a Pécsi Tudományegyetem 2-es gyakorlójának, a Deák Ferenc Általános Iskola 4. osztályának eredetileg gyermek-szülő programnak indult sárkányhajózása az orfűi Pécsi-tavon.

A 9-10 éves gyerekek szülői és tanári kísérettel éppen az Orfű Jurtatábor által szervezett sárkányáhajós programon vettek részt, amikor a hajóban ülők közül többen arra lettek figyelmesek, hogy valaki segítségért kiabál a parton. A sárkányhajó kormányosai a diákokkal összedolgozva a csapkodó, le-le bukó alak felé irányították a hajókat.

A bajba jutott horgásznak a lábára gabalyodott egy három kilós súly,

amit a horgászat során szokott kidobni a csónakjából, emiatt nem tudott tartósan a felszínen maradni. A kormányosok szakszerű utasítását követve a két csapat két oldalról közelítette meg az élétéért küzdő férfit, akit végül a két hajóba kapaszkodva vontattak ki a part közelébe, a sekély vízből pedig szerencsére már saját lábán tudott kimenni.


Fotó: Garamszegi Rita
„A gyerekek végig nagyon fegyelmezettek voltak, egyáltalán nem pánikoltak, követték a kormányosok utasításait: a hajó külső részében ülők eveztek, a belső oldalon ülők pedig igyekeztek a két hajót biztonságos közelben tartani, miközben a horgász a két hajó olalába kapaszkodott” – meséli a diákok osztályfőnöke, Garamszegi Rita – „A gyerekek nagyon örültek, hogy sikerült ezt az akciót sikeresen megoldaniuk,

nagyszerűen összedolgoztak, de egyébként is nagyon segítőkészek,

a mentést követően az egyik hajó még a férfi elsodródott csónakjáért is visszament a tóra. Igazán szuper kis csapat, szerencsés vagyok, hogy ilyen diákjaim vannak! ” – tette hozzá.
Dr. Litter Adrienn, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Deák Ferenc Általános Iskolája tagintézmény-vezetője kérdésünkre elmondta, „Az alsó tagozatosok tanóra keretében rendszeresen járnak úszni, emellett az iskola minden évben szervez elsősegélynyújtó tanfolyamot, erre az eset kapcsán ismételten fel is hívtuk a diákok és a szülők figyelmét. Azt gondolom, hogy intézményünk minden ilyen programra nagyon nyitott, hiszen elsődleges szempont, hogy a gyermekek mindig biztonságban legyenek. Nemrégiben például érkezett hozzánk egy anafilaxiára hajlamos tanuló, ezért a tantestület minden tagját felkészítettük ennek kezelésére, közösen megtanultuk az epinefrin injekció használatát.”
Az esetet követően az iskola vezetése nagyszünetben, rendkívüli gyűlésen nyilvánított köszönetet a bátor diákoknak, akik hamarosan igazgatói dicséretben is részesülnek majd.
A képek illusztrációk.