Elindultak a tárgyi felajánlások a földrengés károsultjaihoz

már

22

Beküldte
admin

Pillanatok alatt nincstelen földönfutókká váltak százezrek a törökországi és iráni földrengés miatt. Megsegítésükre kampányt indított a Pécsi Tudományegyetem,
mely elsősorban anyagi támogatások megszerzésére irányult. A pénzbeli adományokat a Magyar Vöröskereszt révén lehetett felajánlani, illetve a török nagykövetségnek is lehetett közvetlenül pénzt küldeni. Emellett a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat közreműködésével kialakított gyűjtőpontoknak köszönhetően lehetőség volt arra is, hogy tárgyi adományokkal segítsünk.

A Rektori Hivatal épületében összesített és bedobozolt termékek március 21-én indultak el rendeltetési helyük felé.

Öt ponton gyűjtöttük Pécsen a tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket és ruházati termékeket. Nagyobb mennyiségben konzervek, száraz élelmiszerek érkeztek, ezen felül takarók, párnák, egyéb ruhaadományok, kisebb hányadban pedig pelenka és egyéb higiéniai termékek.

A szállítmány most a budapesti török nagykövetség felé tart, ahonnan repülővel juttatják el a dobozainkat az érintett területekre” - mondta el Koczka Viktor, az EHÖK elnöke. Hozzátette:

“Szívből köszönjük mindenkinek, aki bármilyen adománnyal segített!”

Aki a továbbiakban is segítene a török-szír határtérséget sújtó földrengések kapcsán, az a Magyar Vöröskereszt oldalán tájékozódhat.