Erősödő EDUC

jan

24

Beküldte
admin

Az együttműködés megszilárdításához szükséges stratégia kialakítása érdekében a Universitat Jaume I (UJI) vendégül látta az European Digital UniverCity (EDUC) Európai Egyetemi Szövetség nyolc egyetemét 2023. január 19-20 között.

A nyolc európai egyetemet tömörítő, a Potsdami Egyetem által koordinált és az Európai Unió által a 2023-2026 közötti időszakra 12,8 millió euróval támogatott European Digital UniverCity Európai Egyetemi Szövetség (EDUC) valamennyi partneregyetemének képviselője január 19-én és 20-án a castelló-i Universitat Jaume I-en találkozott. A szövetség megszilárdításának új szakaszában, a Délkelet-Norvégiai Egyetem és az UJI beolvadását követően ez volt a program első transznacionális találkozója. A „kick-off meeting” célja az volt, hogy a szövetség szembenézzen a globális kihívásokkal, és meghatározza azt a konszolidációs stratégiát, mely révén az európai egyetemek együttműködésének új, valós szövetségi modellje felé tudnak elmozdulni.

Az irányítóbizottság ülésén Eva Alcón, az UJI rektora elmondta: ez a szövetség felgyorsíthatja a digitalizációt az oktatásban és a kutatásban, mivel az egyetem minden tagjának határai túl biztosítja az egyszerű tanulási és tudományos együttműködés lehetőségét.

„Az EDUC a különböző országok egyetemei közötti stratégiai együttműködést képviseli, amelynek célja, hogy szilárd és előremutató módon válaszoljon Európa nagy társadalmi kihívásaira”

– jelentette ki Eva Alcón rektor. „Ez a legambiciózusabb nemzetköziesítési terv, amelyet eddig az UJI-nél foganatosítottunk, és lehetővé teszi számunkra, hogy megerősítsük egyetemünk európai szemléletét, ahol Európát a munka és az egyetemi kapcsolatok természetes tereként értelmezzük” - tette hozzá.
Florian Schweigert, a Potsdami Egyetem nemzetközi ügyekért felelős alelnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az EDUC szoros együttműködésen alapul, annak érdekében, hogy a mai társadalom és az egyetemek sokrétű kihívásaival szembenézhessenek. „Ezt, a fenntarthatóság által fémjelzett második szakaszt azzal a kihívással kezdjük, hogy ösztönözzük a változásokat az egyetemek minden területén, különösen a digitalizáció és az európaizáció tekintetében” – húzta alá.
Ezt követően párhuzamos ülések következtek az oktatási és tanulmányi, valamint az oktatási és nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettesek/alelnökök, illetve a partneregyetemek hallgatói képviselőinek részvételével.

Elemezték a konzorcium első, kísérleti szakaszát, és a következő évek stratégiai irányvonalait dolgozták ki, azzal a céllal, hogy innovatív együttműködéseket hozzanak létre, és minél több összekötő hidat építsenek a különböző oktatási rendszerek és régiók között.

European Digital UniverCity Szövetség (EDUC)
Az EDUC egyike annak a 17 kísérleti egyetemi együttműködésnek, amelyet az EU 2019 óta finanszíroz, és amely további négy évig 12,8 millió eurós támogatást kap az Európai Bizottságtól.
Az EDUC eredetileg a németországi Potsdami Egyetem, az olaszországi Università degli Studi di Cagliari, a csehországi Masaryk Egyetem, a magyarországi Pécsi Tudományegyetem, valamint a franciaországi Paris Nanterre és Rennes 1 egyetemek alkották, majd 2022-ben az EDUC kibővítette a partnerkapcsolatokat a Délkelet-Norvégiai Egyetemmel és a Universitat Jaume I-vel. Ezzel immár jelentős méretűvé vált, hét európai országból összesen nyolc partner képviseli a 200 000 hallgatót, 17 500 oktató és kutató munkatársat, valamint 13 500 adminisztratív és szolgáltató munkatársat számláló közösséget.