Fogtündér baglyos köpenyben

okt

20

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának gyermekfogászati részlege Magyarországon elsőként szervezte meg néhány évvel ezelőtt a 6 hónapos – 3 év közötti gyerekek szűrőprogramját, a Fogtündért.  Dr. Szántó Ildikó, a Pécsi Fogászati Klinika Gyermekfogászati Osztálynak tanszékvezetője elmondta, hogy 24 óra alatt 150 kisgyereket regisztráltak a szűrővizsgálatra.

Miért fontos az, hogy a nulla és hároméves korosztály eljusson fogorvoshoz?
Az első élményeket szerzik ilyenkor, mint mindenben, most tapasztalják a meg világot, és sajnos Magyarországon a gyermekvédelmi, háziorvosi, iskolafogászati, egyéb szabályok nem írják elő, hogy ebben a korosztályban kötelező fogorvosi szűrés történjen. Ezt igazán nem is fogorvosi szűrésnek nevezném, ez inkább tanácsadás, és a gyerek egészségi, szájegészségi állapotnak a felmérése, ugyanis a célszemélyek ilyenkor nemcsak a pici gyerekek, hanem leginkább a szüleik.

Ennyi idős gyerek nem tud döntést hozni arról, hogy fogat mosson-e vagy sem.
Még nem dönthetnek egyedül a kisgyerekek. Úgyhogy én azért örülünk nagyon, hogy ilyenkor a szülőkkel együtt érkeznek, és nem a bölcsiből, meg az oviból a nevelők hozzák őket, mert akkor nem találkoznánk a szülőkkel, így elmondhatjuk azokat az alapismérveket, amelyek biztosítják azt, hogy ne legyen lyukas foga egy gyereknek hároméves kora előtt, mert sajnos ma bőven van erre példa.

Hároméves kora előtt?
Hajaj! Túl sok is.

Tehát, ha mondjuk, megmossuk étkezés után a gyerek fogát, még akkor is kilukadhat?
A jó fogmosásnak bizony technikája van, ezt gyorsan megmutatjuk a szülőknek. Söprögetés, sikálás játék közben, egy kézzel, vagy két kézzel… Azt egy szülőnek tudomásul kell vennie, hogyha a szájában fog van, az bizony el is romlhat. És hogyha nem ápoljuk megfelelően, akkor a helyzet csak rosszabb lesz. Ebben az életkorban nem csak a fogápoláson múlik minden, hanem a tápláláson. Tehát az ételek összetétele döntően befolyásolja azt, hogy a gyereknek lesz-e szájbetegsége, vagy nem.

A gyerekek többnyire szeretik a cukrot meg a csokit.
Hát igen. Még a csoki a legkevésbé bajos.

Legkevésbé?
Igen a zsírtartalma miatt, de az összes cukortartalmú étel, de még egy pohár gyümölcslé is idetartozik.

Gyerekkoromból emlékszem egy mondásra, hogy elég egy alma lefekvés előtt!
Ez már rég idejétmúlt, hogy esténként lefekvés előtt csak egy almát kell enni és készen is vagyunk. Az alma is nagy cukor- és nagy savtartalmú gyümölcs. Úgyhogy vannak olyan új alapelvek, amit követni kell, és ezt igyekszünk megmutatni a piciknek. Sokszor elhozzák a testvérüket is magukkal. Természetesen őt is ugyanúgy fogadjuk, és ugyanúgy játszunk velük, és ugyanúgy megszámoljuk a fogaikat, és örülnek ennek is. Kifejezetten családi programot terveztünk, és nagy örömünkre a Fogtündér program megvalósítását a Miniszterelnökség is támogatja a NEA, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő közreműködésével. Már több mint két éve dolgozunk Pécsett és kistérségében.

Lát különbséget a város és a vidéke között?
A fogak állapota tekintetében nem látok különbséget. A kistérségi területekről ugyanúgy be tudnak járni a szülők hozzánk, ahogy a pécsiek is. Ebből a szempontból nem nagy a különbség, viszont abból igen, ha valaki mégsem jut el gyerekfogorvoshoz szűrésre, ezért megyünk inkább mi.

Mi dől el ilyen korban? Ha kilukad egy tejfog, akkor az alatta lévő vasfog kezdemény is ki fog lukadni?
Ennyire nem direkt az összefüggés. Inkább azt mondjuk, ha tejfogazati korban kialakul a szuvasodás, az bizony rengeteg baktériummal jár együtt. És ezek a baktériumok akkor is bent maradnak, amikor már a maradó fogazati stádiumba kerülnek a gyerek. Tehát elkezdi váltani a tejfogát, és ott vannak ugyanazok a fogszuvasodást okozó baktériumok, amik az előző fogazatot is megtámadták. Úgyhogy valójában, amire nekünk törekedni kell, az az, hogy

a szájban lévő baktériumszámot csökkentsük.

 És ha ez bármilyen módon sikerül, akkor már érdemben tettünk a fogazat épségének megőrzése érdekében.

Mit dönt el az életben az, ha ilyen kis korban jól ápoljuk a fogainkat?
Egy életre ható szokássá válik. Ha a gyereknek igénye támad arra, hogy a szája tiszta, jóízű legyen, esetleg dicséretet is kap érte a szülőktől, büszke lesz rá, hogy gyönyörűszép gyöngyfogai vannak, akkor pozitív élményt jelenthet a fogmosás is. Arról nem is beszélve, hogy azért

a fogszuvasodás, a tejfoggal rendelkezők korában egy relatíve súlyos betegség.

Következményei vannak. Nemcsak fogászati.

Milyen következményekre gondolt?
Tályogok keletkezhetnek. Ráadásul a tejfogak sokkal könnyebben romlanak, mint a maradók. Úgyhogy komolyan kell venni a problémát, és a fogszuvasodás népbetegség, azért küzdünk, mert szinte tökéletesen megelőzhető lenne. Tehát, ha sikerülne a fogápolási és táplálási szokásokat magunkévá tenni és megtanítani a gyerekeinknek fogat mosni, akkor sok fogat meg tudnánk menteni.

A fogorvosi szerep miként változott? Gyerekkoromban – úgy emlékszem - féltem a fogorvostól. Erre itt van ön, kedves, mosolyog, baglyos, folyondáros köpenyt visel…
Nagyon fejlődik a fogászat, óriási léptekkel, új anyagok, új eszközök, új lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Ráadásul olyan jó érzéstelenítési módszereink vannak már, hogy gyakorlatilag teljesen fájdalommentesen meg tudunk mindent oldani. Egy gyereknél is, tehát a rettegett szurit se szurinak adjuk be, hanem azt mondjuk, hogy:

„Most akkor elaltatjuk a fogadat.”

De úgy, hogy közben észre sem veszi a gyerek, mert olyan technikáink vannak.

Ha jól tudom, még az ízeket is ki lehet választani fájdalomcsillapító esetén.
Egyszer egy kisgyerek pizza ízűt szeretett volna, nem akarta a gyümölcsös fájdalomcsillapítót, őt sajnos nem tudtuk kiszolgálni. Akadnak ilyen aranyos jelenetek is, amikor derül az egész rendelő, de annyi dolog áll még a rendelkezésünkre, hogy ma korántsem alakul ki az a rettegett helyzet, mint régebben, főleg akkor, ha a gyerek fogai egészségesek. Mert akkor jó élménnyel távozik a rendelőből. Legközelebb már erre építhetünk, ha netán mégis csinálni kell valamit a fogaival, akkor nem félelemmel érkezik. Érdekes módon a tejfogakat sokkal egyszerűbb kezelni sokszor, a gyerekek nem cirkuszolnak annyit, mint a felnőttek, ők csak akkor szólnak, ha tényleg fáj. És valójában a fúrás, a fogpreparálás nem jár jelentős fájdalommal, inkább a rezgés érzése idegen számukra. Ha kicsi az elváltozás, akkor pillanatok alatt, fájdalommentesen megoldjuk a gondot.
Milyen gyakran javasolja, hogy fogorvosi ellenőrzésre járjanak a féltől hároméves korú gyerekek?
A nemzetközi szakirodalom is azt javasolja, hogy 14-15 éves korig félévenként kell fogorvoshoz járni. Ez az iskolarendszerben is így zajlik. Az amerikai irányelvek is ezt javasolják - amiket magunkévá tettünk, és mi is eszerint dolgozunk. Azt is javasolják, hogy egyéves kor előtt legalább egyszer jusson el fogorvosi rendelőbe a kisgyermek, és onnantól kezdve félévente. Mert szinte mindenben van cukor…
Még az anyatejben is!
Igen.

A sima folyóvízen kívül szinte mindenben cukor van. Vagy sav. Estleg a kettő együtt.

Mind a kettő ellensége a fogaknak.