Folytatja és bővíti együttműködését az OTP Bank és a PTE

aug

17

Beküldte
admin

Magyarország első egyeteme és az OTP Bank Nyrt. két évtizedre visszatekintő együttműködési megállapodását ünnepélyes aláírásával újította meg, melyről sajtótájékoztatót tartott augusztus 17-én a PTE Szenátusi Termében. A megállapodás értelmében a legnagyobb hazai bank a 2022/23-as tanévben több, mint ötmillió forinttal támogatja a felsőoktatási intézményt, ezen felül az egyetem munkatársai számára kedvezményes ajánlatokat nyújt, a hallgatókat pedig szakmai gyakorlatra várja.

„Magyarország egyik legnagyobb pénzintézete roppant fontos szerepet tölt be az egyetem életében is, és régóta együttműködő, támogató partnerünk az egyetem egészét, valamint különösen a Közgazdaságtudományi Kart tekintve” – mondta el dr. Miseta Attila rektor köszöntőjében, majd hozzátette: „rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ez a szerződés megújításra kerül.

Bízunk benne és törekszünk rá, hogy az OTP rövid időn belül stratégiai partnerünkké válhasson, mert úgy gondolom, hogy ez előnyös mindkét fél számára.”

A két intézmény együttműködésének a folytatásaként a PTE munkatársai számára számos kedvezményt biztosít az OTP úgy a számlanyitás, mint a személyi kölcsön, lakás- és jelzáloghitel, vagy az OTP Travel utazási utalvány igénylése esetén. Természetesen a hallgatók sem maradnak ki a lehetőségekből, hiszen számukra – az egyre népszerűbb duális képzés egyfajta megjelenési formájaként – szakmai gyakorlatot tölthetnek az OTP-nél, amennyiben sikeresen pályáznak erre.

„Már több, mint egy éve a pénzügyeinkben és az egyetem működtetésében is partnerként tekinthetünk az OTP Bankra, és elmondhatjuk, hogy eredményesen álltunk át a kincstáriról a banki rendszerre, és sikerrel alkalmaztuk a pénzügyi szektor által nyújtott lehetőségeket” - emelte ki Decsi István kancellár, majd a régiót fókuszba helyezve elmondta: „egy olyan partnerről beszélünk, aki fontosnak tartja az egyetemmel, a várossal, a közösségünkkel való kapcsolattartást, ezáltal segítse azt a missziónkat, hogy hallgatóinknak az egyetemi évek után is jövőképet, karrierutat tudjunk vázolni itt a régióban.

Fontos, hogy azt az ökoszisztémát, ami egyetemünk körül van, a vállalkozásokkal, az itt lévő cégekkel és intézményekkel együtt tegyük erősebbé, és azokat a lehetőségeket, amelyek környezetünkben, gazdaságunkban, oktatásunkban, kutatásunkban jelen van, kamatoztatni tudjuk.

Biztos vagyok abban, hogy egyetemünk, környezetünk számára biztosítani tudja azokat a jól képzett, motivált jövendőbeli dolgozókat, amelyeket az itt lévő cégeknek a következő időszakban szüksége lesz.”

Az OTP Regionális Igazgatósága részéről Foltinné Götz Ágnes ügyvezető igazgató-helyettes írta alá a megállapodást, aki régóta figyelemmel követi a PTE fejlődését: „Igen kiváló képességű diákok és motivált vezetők és munkatársak dolgoznak ebben az intézményben, hiszen folyamatosan változik, fejlődik, alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez.

Az innen kikerülő fiatalok elhivatottak, jó képességű, jövőt formáló, alkotó, gondolkodó emberek.”

Az OTP Bank a keretmegállapodáson túl is számtalan területen hozzájárul az egyetem működéséhez, mint például az OTP terem felújítása, a klinikáknak nyújtott eszközbeszerzés, vagy a Gyermekgyógyászati Klinika, a Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika, vagy a Sürgősségi Orvostani Tanszék számára nyújtott támogatás. „Külön ki szeretném emelni a szakmai gyakorlatos hallgatók oktatását, hiszen meggyőződésem, hogy ebből mindketten tudunk profitálni” – fogalmazott Foltinné Götz Ágnes, majd hozzátette, hogy a hallgatók közül sokan diákmunkát is vállalnak a banknál. Újonnan belépő munkatársaik is egyre nagyobb számban kerülnek ki a PTE-n végzettek közül, valamint a PTE hallgatóinak és dolgozóinak 50-54%-a az OTP-t választotta.