Fuss a rákgyógyításért! 2021

szep

13

Beküldte
admin

Egy év kihagyás után szeptember 11-én zajlott le a „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű jótékonysági futás. Tavaly a járványhelyzet akadályozta meg a főszervező PTE Sportirodát abban, hogy a Dunántúli Postás Sportegyesület (DPSE) által 2008-ban elindított, és azóta minden évben megtartott sporteseményt életre hívja. A nemes cél kedvezményezettje 2019-hez hasonlóan az EURAKVILO Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány volt.

A program már a helyszíni regisztráció ideje alatt elindult, hiszen a korai érkezőket a Philharmonic Brass produkciója fogadta, akik a Filharmónia Magyarország Zeneszüret Fesztiváljának keretén belül csatlakoztak a rendezvényhez, összekötve a kultúrát a sporttal. A rézfúvós kvintett előadása után Dr. Miseta Attila a Pécsi Tudományegyetem rektora nemcsak a rekordszámú tömeget, hanem

Pécs két kiemelkedő sportolóját, Konkoly Zsófia paralimpiai bajnokot (egyben a PTE BTK leendő hallgatóját), valamint Bicsák Bence olimpiai 7. helyezettet (a PTE KTK egykori hallgatóját)

is köszöntötte.

Ezt követően fellépett a PTE Táncegyüttes, akik cirkuszi koreográfiájukkal járultak hozzá a futásra való ráhangolódáshoz. Dr. Ottóffy Gábor, a kedvezményezett alapítvány kuratóriumi elnöke is köszöntötte a Széchenyi téren összegyűlt tömeget.

Közvetlenül a rajt előtt egy

közös bemelegítéssel hozta magát formába a térre kilátogató mintegy 2500 ember,

így a csoportos sportolás kellő felkészültséggel folytatódhatott a 11 órai starttal. A rendezvényen résztvevő futók közel 3 millió forinttal (pontos összeg: 2.868.200 Ft) segítették a beteg gyermekek gyógyulását.

Az eseményen két kategóriában díjazták az előszervezési munkákban kiemelkedő segítséget nyújtó, valamint legtöbb futót toborzó futónagyköveteket:

Céges kategóriában emlékkupát vehetett át az alábbi szervezetek képviselői:

HR-Rent Kft.

PTE-PEAC

Magyar Posta Zrt

Egyéni kategóriában:

Haincz Krisztián

Kovácsné Levang Szilvia

Schnell Judit

Schmidtné Rittinger Györgyi

Az esemény zenei programjának megvalósulásban részt vett: a PTE Brass Band, valamint Lovász Lili, a Közgazdaságtudományi Kar hallgatója.

Egyéb kitelepüléssel a rendezvény megvalósulását az alábbi szervezetek segítették:

Tettye Forrásház Zrt.

PTE standja, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

Bükkösdért Alapítvány

PTE A Családokért