Hazaszeretet, béke és bátorság - Megemlékezés és koszorúzás október 23. alkalmából

okt

21

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Polgári Szalon Egyesület az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából központi koszorúzási ünnepséget rendezett a PTE ÁJK-KTK Campus belső udvarán. A Himnusz eléneklését követően dr. Miseta Attila rektor mondott ünnepi köszöntőt. 

“Ahogy az évek múlnak, sajnos egyre kevesebben vannak azok közül, akik meg is élték 1956-ot. Legutolsó nagy veszteségünk Debreczeni László volt, aki már nem lehet velünk. Emlékét, csakúgy, mint Péter Károlyét, szeretettel és tisztelettel őrizzük” - mondta dr. Miseta Attila a megemlékezésen, majd felidézte az 1956-os történéseket, azok okait, előzményeit, hátterét, majd hozzátette:  “A pécsi eseményeket sokan ismerik. Büszkék lehetünk arra, hogy Debreczeni László személyében egy olyan kiegyensúlyozott szereplője is volt az eseményeknek, aki a diákság szervezésében és követelésének megfogalmazásában az egyik, ha nem a legfontosabb szereplő volt. A radikálisabb Péter Károlyt is volt szerencsém ismerni, de számos más nevet is felsorolhatnék, mint Kiss Dénes költőét.” 

Koszorúzási és megemlékezési ünnepség Páskándi Géza Nem igaz! c. versével folytatódott, amelyet Popa Máté, a Janus Egyetemi Színház színművésze előadásában hallhattak a résztvevők. 

“Nem is a rácsban van a rabság, hanem a gondolatban...” 

A Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Polgári Szalon Egyesület közös ünnepségét koszorúzással zárult. A PTE oktatói, dolgozói nevében dr. Miseta Attila, az egyetemi hallgatóság nevében Koczka Viktor, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány nevében dr. Bódis József kuratóriumi elnök, a Pécsi Polgári Szalon Egyesület részéről Lengvárszky Attila elnök, és Hasznos Árpád, valamint az 56-os Diákparlament nevében dr. Debreczeni Lászlóné helyeztek el koszorút, majd a résztvevők is elhelyezték a megemlékezés virágait.