Hétfőtől várható forgalomkorlátozások a PTE Gyakorló iskolái környékén

szep

10

Beküldte
admin

A városban évtizedek óta nem látott léptékű infrastrukturális fejlesztések zajlanak, ilyenek a Petőfi utcában február óta ütemezett folyó szennyvízvezetékek rekonstrukciós munkálatai is, melyek a Kolozsvár utcától a Kodály Zoltán utcai körforgalomig tartó szakaszon december végéig 5 ütemben valósulnak meg. Ennek a projektnek az utolsó üteme kezdődik el szeptember 11-én.

A most zajló víziközmű-rekonstrukció az utóbbi évek egyik legnagyobb fejlesztése, ami mintegy 3 milliárd forintból valósuló meg köszönhetően a KEHOP-2.1.11-21-2022-00014 azonosítószámú, „Víziközmű-hálózatok átalakítása, hatékonyságnövelő fejlesztése” elnevezésű projektnek. A Petőfi utcában a közmű-infrastruktúra fejlesztése mellett önkormányzati önerőből, mintegy 114 millió forintból, 900 méteren újul meg a teljes utcaburkolat is. Tanévkezdésre elkészült a Szigeti út Rókus utca és Tüzér utca közötti útszakasza, valamint befejeződött a Kolozsvár utcától a Hungária utcáig tartó szakasz útburkolatának felújítása, a kivitelezési munkálatokat követően pedig teljes hosszában megújul az északi rész is.

Azonban a szeptember 11-én kezdődő, a Petőfi utca Hungária utca és Őz utca közötti szakaszát érintő víziközmű-rekonstrukciós munkálatok miatt néhány hétig még biztosan kell számítani részleges forgalomkorlátozásra,

emiatt a forgalmasabb reggeli, illetve délutáni órákban fennakadásokkal kell számolni a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolái környékén. Ugyancsak dolgoznak majd a Petőfi utca Őz utca és Nagy Jenő utca közötti szakaszán, itt a kivitelezési munkálatok előreláthatólag – az időjárási tényezők és az előre nem tervezett esetleges technikai problémák függvényében – négy hétig fognak tartani. A szennyvízvezeték-rekonstrukció ezen a szakaszon nem igényel teljes útlezárást, ugyanakkor annak érdekében, hogy minél hamarabb befejeződhessen a felújítás, és a lehető legrövidebb ideig zavarja a közlekedést, a következő forgalmi rend változásokra kell számítani: 

a Petőfi utca 17. és a 25. szám között félpályás forgalomkorlátozás és sávelhúzás lesz, a parkoló sáv ideiglenesen megszűnik, de a Nagy Jenő utca és az Őz utca között a kétirányú forgalom továbbra is biztosított marad, ezen a szakaszon tilos lesz a parkolás, valamint sebességkorlátozás is várható. 

A képen képernyőkép, szöveg látható</p>
<p>Automatikusan generált leírás

Tervezetten október elején indul a Petőfi utca Nagy Jenő utca és a Hungária utca közötti szakaszának kivitelezése, itt egy munkagödör elkorlátozása miatt a következő forgalmi rend lép életbe: a nyugati oldalon alakítják ki a szélső besoroló sávot az északi irányban haladó forgalmi sáv érintésével, a Petőfi utcai buszmegállót pedig ideiglenesen áthelyezik a Petőfi utca 25. szám elé.A képen képernyőkép, tolómérce, mérleg látható</p>
<p>Automatikusan generált leírás

A két ütem teljes kivitelezése várhatóan az iskolai őszi szünetben fejeződik be, a legutolsó munkálatok a Kodály Zoltán utcai körforgalomban zajlanak majd. A Petőfi utca Hungária utcától a Kodály Zoltán utcai körforgalomig tartó szakasza ősz végén kap új, végleges burkolatot. 
A fent megjelölt időszakban a víziközmű-rekonstrukciós projekthez kapcsolódóan

a város más pontjain is számítani lehet forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra,

ugyanakkor a KEHOP-2.1.11-21-2022-00014 azonosítószámú projekt munkálatai hamarosan az egész városban befejeződnek. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata köszöni a lakók és közlekedők együttműködését, türelmét, amellyel a beruházások megvalósulását, általuk Pécs fejlődését segítik. Ugyanakkor kérik a pécsieket, hogy

a kivitelezési munkálatok idején körültekintően és fokozott türelemmel közlekedjenek.

Részletek és további információk az alábbi honlapon találhatók.