Ingyenes, komplex képzés cégeknek

jún

07

Beküldte
admin

Az adatvédelemre, a (köz)adatvagyon-hasznosításra, anonimizálásra, a digitális és adatalapú egészségügyi technológiák értékelésére, valamint a szerzői jogra és iparjogvédelemre fókuszáló ingyenes és komplex képzési programot hirdet kis- és középvállalkozások részére a a Pécsi Tudományegyetem. Az előadás-sorozatnak a PTE Állam-és Jogtudományi Kara ad otthont június 20-án.

A képzések – melyek piaci értéke 63.500 Ft – a Hungarian Data-EDIH projekt keretein belül valósulnak meg, melynek köszönhetően az adatok üzleti hasznosításához, adatkezeléshez kapcsolódó üzleti szempontból kiemelkedően hasznos szolgáltatások érhetők el térítésmentesen. Az elérhető szolgáltatásokról további tájékoztatás érhető el a Data-EDIH hivatalos oldalán keresztül.
A most térítésmentesen igénybe vehető képzések közül három „blended” formában, vagyis frontális előadásokkal, elektronikus oktató anyagokkal és online konzultációval, egy pedig teljesen online formában valósul meg.

Az „Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei”, a „Digitális és adat alapú egészségügyi technológiák értékelése”, valamint a „Szerzői jogi és iparjogvédelmi” tréningek június 20-án reggel 8:30-kor kezdődnek a PTE Állam-és Jogtudományi Karán.

„A közadat-újrahasznosítás jogi keretei” workshop teljesen online, részben a PTE Moodle, részben az MS Office Teams felületén fog megvalósulni. A Moodle tananyagok már június 18-tól elérhetőek lesznek a résztvevők számára, míg az online élő konzultációra június 21-én, pénteken kerül majd sor 14 és 15 óra között.

Sárdy Kornélia a Nether Medical Kft. munkatársa korábban az „Adatvagyon-hasznosítás és anonimizálás jogi keretei” tréningen vett részt. Mint elmondta, olyan cégnél dolgozik, ahol sok cég található meg egy helyen, és ezek mindegyike rendelkezik valamilyen online platformmal, weboldallal, így kiemelkedően fontos számára, hogy tudja, mire érdemes ezeken a felületeken odafigyelni, hogy érdemes azokon az egyes adatokat feltüntetni. „Tetszett a tréningben, hogy interaktív volt, menet közben is lehetett kérdezni, konkrét kérdéseket is feltehettem a saját cégemmel kapcsolatban, ami sokat segített.

Azt gondolom, bárki, akinek olyan cége van, vagy olyan cégnél dolgozik, melynek van weboldala, annak ez a tréning nagyon jó szolgálatot tud tenni a megelőzésben”

– mondta Sárdy Kornélia.

Érdeklődni és jelentkezni a jakli.balazs@pte.hu email címen lehet június 17-ig.

A „Data EDIH” című projekt megvalósulását Magyarország Kormánya, illetve a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkársága támogatta. A Data EDIH konzorcium részére 720.000.000 Ft költségvetési támogatás került megítélésre az egyes közvetlen uniós pályázatok önerő költségének biztosításáról szóló 1548/2023 (XII. 13.) Korm. határozat keretében.