Interjú Barbara Szalmaval, a PTE MIK építész hallgatójával

Belép az irodába egy mosolygós, kedves arcú lány. Közvetlen, de hiába igyekszem a legbarátságosabb formámat hozni, többszöri kínálás után hajlandó csak leülni az egyik székre.

A félig magyar, félig brazil Barbara Szalma 2017 óta él Pécsett. A családjával érkezett ide, majd miután a bátyja is PTE Műszaki és Informatikai Karon végzett, aki eleinte Budapesten, majd Írországban kapott állást, a család végleg Írországba költözött. Barbara pedig itt folytatja a tanulmányait, jelenleg építésznek tanul.

• Miért pont Magyarország? Miért Pécs?

• A nagyszüleim magyarok, a II. Világháború alatt költöztek Brazíliába. Az édesanyám magyar, az apukám brazil, én is ott születtem. Majd amikor ott lett veszélyes a helyzet, a szüleimmel és a testvéremmel visszatértünk a gyökerekhez. A bátyám 2015-ben kezdett az építőmérnök szakon Pécsett, én akkor még Brazíliában tanultam. Eleinte kommunikációt szerettem volna tanulni, de nem találtam megfelelő képzést, így megnéztem a Pollackot, ahol a bátyám végzett. Mindenki nagyon kedves és barátságos volt, így tudtam, itt a helyem.

• Mi volt számodra a legnehezebben leküzdhető akadály mikor megérkeztél?

Mosolyog.

• A nyelv.
• Nem beszélsz egyáltalán magyarul?
• Nem sajnos, nem.
• Ja, hát a magyarok meg sajnos jellemzően angolul nem beszélnek…

Itt már mindketten nevetünk, pontosan értem, milyen nehéz is beilleszkedni egy olyan kulturális közegbe, ahol mindent tudsz, csak beszélni nem a helyiekkel.

• Mi a kedvenc helyed Pécsen?
• Egyértelműen a városközpont. Minden napszakban más, mindig szeretem nézni az embereket, a nyüzsgést. Reggelente a Spar-ba igyekvő idősebbeket, este a buliba tartó fiatalokat.
• Sok barátod van itt?
• Igen, de jellemzően külföldiek.
• Hol laksz most?
• A kollégiumban. A szüleimmel eleinte egy házat béreltünk a hegyoldalon, de mikor jöttek a Covid miatti lezárások, felköltöztünk Budapestre. A karantén időszakát én is ott töltöttem velük, hiszen a kollégiumok is bezártak egy időre. A bátyám ott kezdett dolgozni, így a szülők is maradtak. A tesóm viszont kapott egy nagyon jó ajánlatot Írországban, így a család ment vele, én pedig visszajöttem Pécsre.
• Mit tanácsolsz a jövő nemzedékének, akik idejönnek majd tanulni?
• Legyenek nagyon nyitottak, fogadjanak mindent pozitívan ami éri itt őket, és akkor ugyanolyan pozitívan kezelik majd őket is az itt élők. Kedves, vendégszerető embereket ismertem itt meg.

Kicsit félve teszem fel az utolsó kérdést, hiszen én is itt élek, ez a szülővárosom. De ettől még nem kerülhető meg, így belekérdezek.

• Van olyan amitől szerinted félni kell Pécsen? Volt rossz élményed az itt töltött évek alatt?
• Nem, soha semmilyen atrocitás nem ért az öt év alatt mióta itt élek. Nagyon biztonságos, akár egyedül, akár csapatosan mentem itt bárhova, nem éreztem, hogy ne lennék biztonságban.

Őszintén megköszönöm a beszélgetést, Barbara pedig ugyanolyan mosollyal távozik, ahogy érkezett. Nyíltszívű, kedves és ez minden mozdulatán érződik. Szereti a városunkat, otthonra talált benne. Mindenkinek így kéne tudni nyilatkozni róla, remélem még sokszor találkozom vele.