Isteni Egyiptom!

A Nemzetközi évad programjai között március 2-án tart majd előadást Horváth Zoltán egyiptológus, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának munkatársa.
A 2021-ben részben Budapesten, a Szépművészetiben forgatott Holdlovag című Marvel-sorozat egyiptológus szakértőjét a sorozatról és az ókori Egyiptomról kérdeztük.

Ön szerint miért pont Egyiptom iránt van ekkora érdeklődés világszerte? Rajonghatnánk az ókori görög vagy római kultúráért is.
Vitathatatlan, hogy az összes ókori keleti kultúra közül az egyiptomi van jelen a legmarkánsabban a populáris kultúrában. A fokozott érdeklődés a klasszikus ókorig nyúlik: értetlenséggel vegyes áhítattal tekintettek Egyiptomra. Sok mindent félre is értettek, és ezek jelentős része az európai műveltségbe beépülve tovább is hagyományozódott.

Horváth Zoltán
A klasszikus görög-római világ mellett a Biblia az európai kultúrkör meghatározója, mely önmagát részben éppen az Egyiptomhoz való viszonyában határozta meg - elég csak a kivonulás történetére gondolnunk, melyben Egyiptomot a fáraói gőggel, a szolgasággal és a bálványimádattal azonosították.
Furcsa elegy keletkezett, hiszen a negatív kép mellett fennmaradtak a csodálatos, a görög-római művészethez képest sokkal korábbi alkotások, melyek

monumentálisak és gyönyörűek, mások, idegenek, különösek, furcsán bizarrak a nyugati szemnek.

Ez egyfajta érdeklődéssel vegyes izgalmat vált ki, ami termékenyen hatott egyebek között az irodalomra is.

Úgy gondolom, ha valakit megérint az óegyiptomi kultúra, és alaposan megismerkedik vele, előbb-utóbb rádöbben arra, hogy az ókori egyiptomiak is emberek voltak, problémáik, kihívásaik hasonlóak voltak a miénkhez, csak az ezekre adott válaszaik voltak különbözőek. Visszatérő látogatóink is sokszor számolnak be arról, milyen hatalmas élmény, ha a tárgyak mögött meglátják az embert, például az anyát, aki aggódik a gyermekéért - a féltés és a veszélyhelyzet érzékelése ugyanaz, mint a 21. században, csak az ókori anya az akkori hiedelemvilág szerinti istenekhez fordult segítségért.

A Holdlovag-ban olyan istenek is megjelennek, akik talán nem közismertek - gondolok itt például Tauret istennőre. Ön szerint mitől függ, hogy melyik isten lesz népszerű a populáris kultúrában?
Mivel egy hajdanán népszerű képregény körül kialakult fantáziabirodalom műveiből válogattak, a Marvel forgatókönyvíróinak részben meg volt kötve a keze. Erre példa, hogy az egyiptomi Khonsu helyett Khonshu szerepel a sorozatban - a nevet a képregény alkotói írták el -, és a brand megkövetelte, hogy a karakter neve ne a valósághoz, hanem ehhez az elíráshoz legyen hű.

Régóta és nagyon erősen kommercializált változatban él velünk az egyiptomi kultúra, a mitologikus és a történeti alakok erősen behatárolható csoportra redukálódtak.

Viszont ezek a történetek mindig arra buzdítják a befogadót, hogy komolyabban utánaolvassanak a dolgoknak. Ismerősnek tűnnek az alakok, mégsem tudunk róluk sokat, és emiatt érdeklődnek, hogy mennyiben tér el az adott filmes karakter az igazitól. Ez az inspiráció, motiváltság a múzeum látogatóinak kérdései révén tapasztalható - főleg a gyerekcsoportok tagjai lelkesek nagyon.

via GIPHY

Miért tartja fontosnak, hogy hitelesek legyenek a sorozatban az egyiptomi jelenetek?
A hitelesség viszonylagos. Nem szabad elfelejteni, hogy a filmnek markáns véleményformáló szerepe van, de lássuk be, végső célja a szórakoztatás, így

nem lehet és nem is szabad megkövetelni a történeti objektivitásnak azt a fokát és formáját, amit a történettudomány képvisel.

Milyen ráhatással volt a film alkotóira?
Korlátozott az ember mozgástere, határozott elvárások és kívánalmak vannak, amiknek meg kell felelni. Arra ritkán adódik lehetőség, hogy egy szakértő konzultáns a szövegkönyvi változatokba vagy a karakterábrázolásba belenyúljon. A filmek technológiai hátterük miatt a hiperrealitás felé mozdulnak el: a részletek lehetőleg legyenek valósághűek, illetve igazodjanak a nézők elváráshorizontjához. Ha egy filmben ugyanis a közönség számára nem ismerős egy-egy egyiptomi motívum, az hiába autentikus, a nézőt kizökkenti és eltereli a figyelmét a kibontakozó filmbéli cselekményről.

A testvérem informatikus, és mindig kiszúrja az olyan jeleneteket, ami torzít, és olyasmit mutatnak, ami pl. egy adott hardverrel nem lehetséges. Ön tudna bakikat sorolni Egyiptomról szóló filmekkel kapcsolatban?
A filmek alapvető funkciója, hogy a közönségét elvarázsolja - ki az, aki megfosztaná magát az élmény esélyétől? Első befogadás alkalmával igyekszem felfüggeszteni azokat a reflexet, amik a szakmai hátteremből adódnak, és arra figyelni, mennyire átélhető a hangulat, mennyire szippant magába a film. Az már a későbbi, elemző fázis része, hogy az ember megvizsgálja, milyen szerepet töltenek be az egyiptomi kötődésű filmek a tömegkultúrában, elmerül a részletekben, hozzáolvas, összevet és értelmez. Számos hivatás képviselői érzékelhetik a hétköznapi gyakorlat és a filmes megjelenítés közti különbségeket, gondoljunk csak a bűnügyi vagy a kórházi sorozatokra, mennyire mások lennének, ha végletesen a szakmai realitásokhoz igazodnának. Például mindenki tudja, hogy egy DNS-vizsgálat eredménye nincs meg két óra alatt, a filmek ritmusa mégis megköveteli a felgyorsított ütemet.

Melyik egyiptomi isten avatárja lenne?
Szeretnék megmaradni embernek, autonóm, szuverén személyiségnek, akit nem száll meg semmiféle külső akarat. Őszintén szólva, soha nem fordult meg ilyesmi a fejemben, nem tudok erre érdemben válaszolni.
A Holdlovag-ban van egy rész, amikor az istenek tanácskoznak. Ezt olyan képsorok vezetik fel fényjátékok és trükkök segítségével, amik bemutatják, hogyan lényegül át az emberi test isteni tartalommal. Az inkarnálódott istenségek aztán emberek módjára képesek vitatkozni, érveket ütköztetni, és közös döntésre jutni. A jelenet jó érzékkel összecseng azokkal az óegyiptomi történetekkel, melyekben az isteni kilencség tagjai teszik ugyanezt, ugyanígy. Ókori felfogás szerint az isteni erő (báu) valamilyen természeti entitásban (például fában, hegyben, növényben és persze állati alakban) is megnyilatkozhat. A Holdlovag idézett jelenete kapcsán a nőként Egyiptom trónjára emelkedett Hatsepszut esete rémlik fel, akinek emiatt jóval erősebb legitimációra volt szüksége ahhoz, hogy uralkodóként elismerjék. Fogantatásának propagandisztikus történetében a jövendő királynőt maga Ámon-Ré isten nemzette, mikor anyját annak férje képében látogatta meg. Maga a motívum más vallásokból is ismerős lehet.

Egyik tanulmányában pont erről ír, és egy óegyiptomi leírást idéz, melyben az szerepel: “Az isten az alvó királynéra a palota belső lakrészében talált. Megébredt ő az isten illatára, és elmosolyodott őfelsége láttán.” Ezek szerint volt az isteneknek illatuk?
Az egyiptomi templomi kultuszokban az aromatikus - bizonyos esetekben akár bódító vagy narkotikus hatású - szerek használata jól dokumentált. Az isteni szférával való szoros kapcsolatot jelzi, például, hogy a tömjén óegyiptomi elnevezése is az egy szójátékon alapul: „szentjer” eredendően azt jelenti „ami istenivé tesz”.

Hisznek még az egyiptomiak egykori isteneikben?
A későantik misztériumvallások letűntét követően furcsamód a nyugati világ szellemi műhelyeiben éledtek újjá a külsőségeikben, rituáléikban és tanaikban egyiptomi eredetűnek vallott kultuszok, elsősorban a felvilágosodás, majd a 19. század második felében megerősödő spiritualizmus közegében. Gondoljunk a szabadkőművességre vagy a különféle rendű és rangú titkos társaságokra, az egyiptomi forrásokat sajátos módon értelmező teozófiára és az abból szerteágazó ezoterikus tanításokra. Nem véletlenül nevezik ezeket összefoglalóan „egyiptozófiának”. A mai világunkban, a neo-pogány szektarianizmus egyes ágaitól sem idegen az óegyiptomi gyökerekre hivatkozás.

Mihez kezdenek a ma egyiptomijai a nagyszerű múltjukkal?
Erre nyugati világ szülötte nem is tud válaszolni. Pár hete zajlott le a British Múzeum szervezésében egy webinárium, mely a hieroglifák megfejtésének 200 éves évfordulóját ünnepelő kiállításhoz kapcsolódott. A fő téma az volt, hogyan viszonyulnak a modern egyiptomiak az ősi fáraónikus kultúrához, és egyiptomi vagy egyiptomi származású hölgyeket szólaltattak meg az egyiptológia, a képzőművészet vagy éppen az ismeretterjesztő könyvkiadás területéről. Érdekes volt, mennyire sokfélék voltak a válaszok és szempontjaik. Az biztos, hogy

a Mubarak rezsim és a Muszlim Testvériség bukását követő időkben ismét előkerült a nemzeti büszkeség kérdése: próbálják hangsúlyozni, létezett egykor egy dicső múlt, melyből érdemes meríteni.

S tagadhatatlan, hogy a jelenségnek vannak gazdasági mozgatórugói is.

Sokszor hallani újabb és újabb régészeti felfedezésekről. Miért lehet, hogy csak most zajlanak ezek, illetve hogy lehet, hogy még tártak fel mindent Egyiptomban?
Kevesekben tudatosul, hogy a leletmentő projekteket leszámítva a feltárások engedélyekhez kötött tervásatások. Nem úgy valósulnak meg, mint a filmekben, hogy a régész egyszerűen csak úgy ásni kezd valahol. Tudományosan megalapozott indokok, pontosan lefektetett célkitűzések mentén lehet terepi kutatásokba kezdeni, és az eredményekkel el is kell tudni számolni.

Egyiptom régészeti potenciálja napjainkban is magas.

A korai kutatások az elitre, a monumentális emlékművekre, sírokra és templomokra koncentráltak. Az archaeológia más területeihez képest az egyiptomi régészetben később következett be a fordulat, mely a hétköznapok világát helyezte a kutatás homlokterébe, hogy megtudjuk, hogyan éltek, alkottak, érintkeztek egymással az emberek. A történetírásban jóval korábban bekövetkezett fordulat az egyénre és az egyéni tapasztalásra helyezte a hangsúlyt, ezzel a bottom-up megközelítéssel egyre inkább nemcsak a királyok, hadvezérek és nemzetek narratíváit kutatják, hanem a közemberek, a mindennapok történetét is. Tegyük hozzá azonban, hogy a napjainkra jellemző szenzációs régészeti felfedezésekről szóló hírdömping markáns turistacsalogató erővel is bír.
 

Szakmai szempontból milyen visszajelzéseket kapott a sorozat kapcsán?
Mélyen megérintett, amikor Stuart Tyson Smith, az 1994-es Csillagkapu című film egyiptológus konzultánsától kaptam egy üzenetet, melyben azt írta, megkönnyebbülés látni, hogy van folytatása annak a fajta munkának, amit ő hajdan elkezdett. Ehhez nem árt tudni, hogy bár maga a Csillagkapu egy kissé sekélyes, sablonos történetvezetésű alkotás, mégis talán az első olyan film volt, mely meghökkentő realizmussal építette be és jelenített meg az egyiptológiai tudást és gyakorlatot. Bevallom, nagyon jólesett.

Az is felemelő érzés, amikor a kiállításon 7-9 éves gyerekek kérdezgetnek lelkesedéssel. Ilyenkor lehet érezni, hogy

az egyiptológia Magyarországon is legitim, tényleges társadalmi igényekre reagál.

A tájékozottság persze már sokkal vegyesebb képet mutat: van, aki elcsodálkozik azon, hogy Szombathelyen van egy római korból ránk maradt, csodálatosan rekonstruált Isis-szentély

Felkérték már a Holdlovag második évadára?
A Marvel számára fontos a titoktartás, senki nem tudja, lesz-e folytatás.

via GIPHY