Javított első helyes pozícióján a PTE a hazai egyetemek között

már

14

Beküldte
admin

Egy helyet javítva tavalyi pozícióján, immár a negyedik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény a Pécsi Tudományegyetem az első helyes jelentkezések számait tekintve. A legnépszerűbb szakok rangsora gyakorlatilag változatlan a korábbi évekhez képest.

Dr. Fedeles TamásA felsőoktatási felvételi jelentkezési eljárás legfrissebb eredményeit kedden hozta nyilvánosságra a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Dr. Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese így értékelte a friss adatokat: „Ahogy az a tavalyi, kimagaslóan jó eredmények után várható volt, a PTE-re jelentkezők száma az országos változásokhoz hasonlóan csökkent. A jelentkezések száma 7%-kal, míg az első helyes jelentkezők száma 10%-kal lett kevesebb. Jó hír ugyanakkor, hogy egy helyet javítani tudott a PTE az első helyes jelentkezőkért folytatott versenyben, ebben az összevetésben a tavalyi ötödik után idén már a negyedik legnépszerűbb intézmény volt a PTE” – elemezte a friss adatokat a rektorhelyettes.

A tendenciákból az is kiolvasható, hogy a jelentkezők körében továbbra is a nappali munkarend a preferált, ugyanakkor a részidős munkarendek iránt növekszik az érdeklődés. A képzési szinteknél a mesterképzések népszerűsége jelentősen emelkedett, ellenben a felsőoktatási szakképzéseké tovább csökkent.

A legnépszerűbb szakok rangsora szinte változatlan, az alapképzésen a pszichológia, az ápolás és betegellátás, a gazdálkodás és menedzsment, a mérnökinformatikus, az építészmérnök szakok, az osztatlan képzéseknél az általános orvos és a jogász, a mesterképzéseken az építész, a pszichológia és a vezetés és szervezés szakok a legnépszerűbbek.

A PTE karai közül a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK), a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztéi Kar (KPVK), valamint a Természettudományi Kar (TTK) tudott javítani tavalyhoz képest az összes jelentkezés vonatkozásában, míg az első helyes jelentkezések számában az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK), a KPVK, a Művészeti Kar (MK) és a TTK lépett előre.

„Ami még mindenképp említést érdemel, az a pedagógusképzés iránti megnövekedett érdeklődés”

– folytatta az elemzést a rektorhelyettes. „Idén 17%-kal többen jelentkeztek pedagógusképzésre a PTE-n, mint egy évvel korábban. Ez határozottan pozitív tendencia, és minden jel szerint sikerült megállítani, sőt, megfordítani a korábbi negatív tendenciát. Ennek a jövő generációinak tanítása, fejlesztése szempontjából kiemelt jelentősége van” – húzta alá a rektorhelyettes.

A címlapfotó a tavalyi, 2023-as Pont Ott Partin készült Pécsett, a Széchenyi téren.