Kard és krónika

A pécsi Csorba Győző Könyvtárban különleges eseményre került sor június 10-én: a nagysikerű Hunyadi-regénysorozat szerzője, Bán Mór (azaz Bán János) tartott előadást és közönségtalálkozót. Az íróval való találkozás több volt, mint egyszerű könyvbemutató – identitásról, történelemről, irodalomról és nemzeti önismeretről szólt.

A rendezvény az író munkásságának sokoldalúságát is hangsúlyozta. Bán Mór nem kisebb célt tűzött ki maga elé regényciklusával, mint hogy színes, mozgalmas tablót állítson a Hunyadiak dicsőségének és tragédiáinak. A tizenkét kötetes regénysorozat Hunyadi János életén keresztül tárja elénk a Magyar Királyság 15. századi történelmének sorsfordító pillanatait, gazdagítva azokat néphagyományokkal, írói képzelettel és komoly történelmi kutatásokkal.
A szerző egyértelművé tette, hogy számára a történelmi regény nem pusztán szórakoztatás: küldetés. A magyar történelem ismert és elfeledett fejezeteinek feldolgozása, nemzeti identitásunk erősítése vezérelte abban, hogy megírja ezt a regényfolyamot. Előadásában szó esett a sorozatból készült rádiójátékról, valamint a nemzetközi koprodukcióban készült és ma már streamingszolgáltatóknál is elérhető tévésorozatról is.

Az est különleges mozzanataként – ezúton is köszönönöm a lehetőséget – a sorozat mögötti történelmi háttérről, az írói hitvallásról, alkotói döntésekről és az identitás kérdéséről kérdeztem Bán Mórt. Az interjúnk során arra keresem a választ, mi van a regények mögött – nemcsak a kutatómunka, hanem az emberi és alkotói döntések rétegeiben is.

Ma estére a Hunyadiak legendáját hozzuk közel a közönséghez. Ön szerint mi a legfontosabb üzenet, amit ma ebből a korszakból vihetünk haza?
Azt gondolom, hogy természetesen benne van a feladatok között az ismeretek bővítése, a Hunyadiak korának jobb megismerése, de a kulcsa ennek az egész, sok-sok éve tartó folyamatnak az identitás kérdése, amit említett a kérdésében. Számomra nagyon fontos lenne, hogy azt erősítsük magunkban, amit olyan hosszú időn keresztül, olyan erősen próbáltak gyengíteni, annak dacára, hogy komoly alapjaink vannak.

A magyar történelem nagyon gazdag, kiválóan alkalmas arra, hogy hősöket, példaképeket keressünk magunknak, hogy felidézzük a dicsőséges korokat, de arra is, hogy levonjuk azokat a tanulságokat a saját történelmünkből, amelyeket szerintem nemcsak le lehet, de el is kell vonni.

Tehát összességében, egy kicsit a jövőre vonatkozóan, azt a fajta önbizalmat, nemzeti identitást szeretném erősíteni, amelyre véleményem szerint egészen egyszerűen szükségünk van, és olyan vehemenciával próbálták ezt az identitást gyengíteni – sajnos nemcsak múlt időben beszélhetünk erről –, most is sokan furfangos módon mindent megtesznek ezért. Egész egyszerűen szüksége van az immunrendszerünknek arra, hogy – fogalmazzunk úgy – a nemzet szervezete, az egészségünk érdekében az identitásunk is visszaerősödjön. Ebben semmiféle negatív folyamatot nem látok, mélyen hiszek abban, hogy egészséges, erős identitás nélkül nem fogunk tudni a jövő nehézségeivel megbirkózni, tulajdonképpen a jelenével sem.

Melyik történelmi pillanat vagy döntés volt az, amely az egész Hunyadi-ciklus írását elindította önben?
Nem egy pillanatot tudnék kiemelni. Engem az ragadott meg ebben a korszakban, hogy tulajdonképpen egy háromgenerációs családtörténetről beszélünk,

lenyűgözőnek találtam azt, hogy ennek a három nemzedéknek a történetében annyi minden benne van: tanulságok, érdekességek, és mindenekelőtt szerintem mindaz, ami egyébként a történelmünk egészét, ezer évét jellemzi

– annak a leglényegesebb kulcselemei ott vannak ennek a három generációnak a történetében. Hunyadi János révén ott van a meseszerű felemelkedés, a semmiből jött hős, aki megmenti az országot, a nemzetet, és – mondjuk ki – az egész keresztény civilizáció egyik hősévé válik. Ott a második nemzedék, Mátyás személyében, aki egy végtelenül művelt, pallérozott, nagy, széles horizonton látó politikusként létrehoz egy közép-európai birodalmat – talán a legerősebbet, sőt: a legerősebbet, amit mi, magyarok valaha létre tudtunk hozni. Annak megteremti a szilárd gazdasági alapjait, katonai alapjait. Ott van – bizony, az is tanulságos – a harmadik nemzedék, Corvin János kora, aki alatt mindez széthullik, aki nem rendelkezik apja és nagyapja karizmatikus tehetségével, és nem tudja megtartani azt a hatalmat, amit ugye édesapja ráhagyott. Nagyon tanulságos, hogyan esik szét az a birodalom, amit Mátyás összekovácsolt, hogyan lesz ez a gazdag, gazdaságilag is viszonylag stabil, erős állam gyakorlatilag kitéve az Oszmán terjeszkedésnek, hogyan züllik szét, hogyan lopják szét mindazt, amit fölhalmoztak. Tehát benne van a felemelkedés, benne van az, hogy a legnagyobb szükség idején vannak olyan hőseink, akik rendet tudnak teremteni az országban, jó pályára tudják állítani az országot, és hát benne van a tanulságok között az is, hogyan tud ez az ellenkezőjére fordulni. Tehát én ezért tartom ezt izgalmasnak, és noha a történet vége mégiscsak Mohácsba torkollik – ahogyan a regény kerettörténete is kezdődik –, ettől függetlenül azt hiszem, hogy összességében ennek a három generációnak a története fölemelő, és optimizmusra ad okot.

Tudja, a regényeit sokan nemcsak olvassák, hanem újraolvassák – akár élethelyzetek között. Mit szeretne, hogy ezek az olvasók évek múlva is magukkal vigyenek Hunyadi örökségéből?
Azt gondolom, egyrészt a tudást, azon részleteknek a magabiztos ismeretét, átérzését, ami a 15. században tényleg felemelő és gyönyörű, másrészt meg azt a még biztosabb tudást, hogy

mi, akik ma itt vagyunk a 2020-as évek Magyarországán, okkal vagyunk itt. Tehát azok az őseink, akik megvívták a harcokat, azok értünk is tették ezt. Szerintem ez kötelez minket nagyon sok mindenre – például, hogy kevesebbet nyavalyogjunk. Többet tegyünk, cselekedjünk, és egy picit talán a szemléletünket is formálhatja ez a tudás

olyan értelemben, hogy minden okunk és jogunk megvan itt lenni – ahogy mondani szokás, Dévénytől a Déli-Kárpátokig. Ez az ország nem véletlenül a magyarok lakóterülete. Az a kultúra, amit az őseink megvédelmeztek annyi viszontagság közepette, az valahol egyfajta kötelezettséget is ró ránk, hogy megőrizzük mindezt, és visszacsempésszük, visszahozzuk a hétköznapjainkba – és annak a tudását, hogy részei vagyunk egy folyamatnak, és ezt az országot kell átadnunk az utódainknak.

Íróként ön nemcsak történetet mesél, hanem jövőt is teremt a múlton keresztül. Önt idézve: „A történelem nem lezárt könyv.”  Milyen új fejezetet írna hozzá most, a jelenben?
Nagyon boldog lennék, hogyha olyan korszakot élnék meg, amely alapjaiban előremutat. Sok ősünk kénytelen volt olyan időszakban élni, ami reménytelennek tűnhetett. Sokan úgy élték le az életüket és úgy haltak meg, hogy talán nem láttak reményt a jövőre nézve. Azt gondolom, hogy most azért mindenképp egy olyan időszakban vagyunk, ahol ez a fajta öntudat, ez a fajta makacs bizonyosság, hogy okkal vagyunk itt, és van küldetésünk – ez erősödik. Még akkor is így van ez, ha nem mindenki érzi át az országban, határokon innen és túl – de szerintem egyre többen –, és jó lenne, ha minél többet tudnánk erről. Nemhogy nincs benne semmi rossz, hanem tulajdonképpen ez a legmeghatározóbb része a jelenünknek. Jó lenne tudni, hogy… és én boldog lennék, ha azt tudhatnám, hogy a regényeken keresztül annak a néhány ezer – tízezer, nem tudom, hogy hány – olvasónak a hétköznapjaiban valamit is sikerült becsempészni, valamit sikerült pluszként odatenni, ami segíti őket abban, ami minden, amiről beszélünk: kicsit tudatosabb, kicsit büszkébb megélésében annak, ami szerintem a folytonosságnak az ellenére is… Amiről beszéltem: hogy okkal vagyunk itt, sok-sok nemzedék óta vagyunk itt, és fontos elmondanom – ez a regényekből is kiderül –, hogyan értendő. Ez úgy értendő, hogy – amit talán Vitéz János mond a második kötetben – mindez nem származás kérdése. Tehát a magyarságot soha nem származásként fogom fel, hanem küldetésként. Legjobbjainkat úgy sodorta ide a szél – nyugatról, keletről, bárhonnan –, és ők úgy lettek magyarrá, hogy betöltötték a küldetésüket. Ilyen értelemben is gondolom, hogy ez a tudás is segített ebben a folyamatban.

Az előadás zárultával a résztvevők megvásárolhatták az író könyveit, és lehetőség nyílt dedikáltatni is, a mi méltó lezárása volt egy olyan estnek, amely egyszerre szólt a múltról és a jelenről – arról, hogy a magyar történelem ismerete és újramesélése ma is fontos, sőt: nélkülözhetetlen része identitásunknak.

Bán Mór gondolatai és munkássága arra ösztönöz, hogy újra és újra visszanyúljunk történelmi gyökereinkhez, és megtaláljuk bennük a saját jövőnk térképét. Ahogy az író fogalmazott:

A magyarságot nem származásként, hanem küldetésként fogom fel.