Keretes szerkezet

Mikuli János 1996-ban alapította meg Tóth András Ernővel a Pécsi Tudományegyetemen a Janus Egyetemi Színházat. 2011-ben a JESZ professzionális játszóhelyre költözött a Zsolnay Negyedbe, és a PTE önálló egységévé vált. Mikuli János 2012-től 2022-ig a Janus Egyetemi Színház igazgatója volt. Beszélgetésünk a Biedermann és a gyújtogatók című Max Frisch darab bemutatója után készült.

Keretes szerkezetben gondolkozol a pályádról?
A Bidermann rendezésre gondolsz?

Igen, annak idején, a 1991-ben még láttam az előadást, bár az ugyanekkor rendezett Káró királyra jobban emlékszem.
A Káró király az első rendezésem volt Tóth András Ernő címszereplésével. Talán az előadás sikerének köszönhettem, hogy a következő évadban ismét lehetőséget kaptam a rendezésre. Így került sor a Biedermann és a gyújtogatók színpadra állítására. Ha visszagondolok, akkor ma is csodálkozom, hogy kezdőként megkaptam egy bonyolult díszlet felállításának lehetőségét, és olyan színészek fogadták el a felkérésem, mint Besenczi Árpád (Biedermann) és Füsti Molnár Éva (Babette) vagy Pilinczes József (Schmitz), de játszott az előadásban Inhof László, Pásztó Renáta, László Csaba, Háber László, Rajnai Attila és persze, Tóth András Ernő is.

Annak idején miért vetted elő a darabot? Lehettél úgy harmincéves..
Harminchárom évesen erős volt bennem a vágy, hogy a színház eszközeivel hozzászóljak a világ dolgaihoz. Erre a Káró királyt és a Biedermann és a gyújtogatókat is alkalmasnak gondoltam.

Spiró György Káró királya egy áltörténelmi dráma.
Igen, az is, és kicsit abszurdba hajló a történet, ahogy a Biedermann is. Úgy láttam, hogy ezek a darabok leképezik azt világot, amiben éltünk akkor, és arra gondoltam, hogy a belőle születő előadások majd rezonálni fognak a nézők gondolataira. Az akkori Biedermann-próbák időszaka alatt kezdődött a határunktól délre a háború – akkor a Balkánon – most is a próbáltunk már, amikor megjelent ez az újabb szörnyű háború Ukrajnában.

Mit változtat egy régen megírt darabon a háború?
Még jobban kiélesíti a történetet.

Miért vetted elő a Biedermannt most?
Ma is ugyanazok a dolgok motiváltak, mint régen: hogy a darab - megítélésem szerint - aktuálisabb, mint valaha, hogy a színház beszéljen olyan kérdésekről, amelyekre rezonál a néző. De mostanra legalább annyira fontossá vált, hogy a körülöttem dolgozó színészek jó szerephez jussanak. A Biedermannban olyan szerepeket láttam, s látok most is, amik egy színész számára nagy feladatot jelentenek, egy-egy szerep felépítése önmagában is nagy kihívás és munka. A címszereplő számára pedig egy grádics a színészi pályán.

A két előadás között a fő különbség az, hogy míg az első rendezésed  idején még nem beszélhettünk Magyarországon polgári társadalomról, addig ma igen – ha nem is arról, amire a svájci szerző utalhatott. Talán a kispolgári irányba jobban elmozdultunk ma, mint az 1991-es bemutatód idején.
Erős társadalmi üzenetet hordoz a darab, az biztos.

Megtetézve azzal, hogy a legerősebb üzenetet hordozó szerepet maga a rendező játszotta el.
Nyúlfarknyi személyes jelenléttel – teszem hozzá. 30 éve is én játszottam, de a mostani előadásban még húztam belőle egy kicsit. 30 évvel ezelőtt a Filozófustól még néhány mondat elhangzott, mielőtt kimondta: „Én, kérem, elhatárolom magam!” Ma már a kiállás hitelességét kérdőjelezem meg, amikor elhatárolja magát a filozófus mindentől és mindenkitől, kimenekül az előadás valóságából, és átszalad a nézői oldalra. Egy másik valóságot választ, ezzel az értelmiségiek következetlensége, majdhogynem árulása jelenik meg a színen. Sokfajta megfejtési lehetősége van a darabnak, több irányba lehet asszociálni egy-egy jelenet értelmezését követve, a harminc évvel korábbi előadáshoz hasonlítva még élesebbek, még pregnánsabban megfogalmazható vonatkozások vannak a mai társadalomra nézve. A szerepek kiosztása után elgondolkodtam azon, hogy mennyire formáljuk maivá a karakterek megjelenését, hogy milyen aktualizálási lehetőséget rejt még a darab. Például kinek a jelmezét lehetne közelíteni a mai stílushoz. A gyújtogatókat is jelezhettük volna másképp. Végül arra jutottam, hogy mindez csak leszűkítés és szájbarágás lenne, a nézőtől venném el a gondolkodás esélyét.

Az abszurditástól a realitás felé közeledtél volna.
Ezért mindent úgy hagytam, ahogy 30 évvel ezelőtt volt. Megnéztem a videót, a díszlet szerkezetét nagyjából átemeltem, így a régi keretekben játszattam el a történetet, viszont a játékban meghagytam a színészek szabadságát. Mindenki a maga képére tudta formálni a szerepét, kivéve a tűzoltókat, a Kart, ott megtartottuk a 30 éves koreográfiát, csak kicsi változtatásokat tettünk meg. Három előadásunk ment le, több irányból kaptunk eltérő megfejtéseket…

Meglepő, hogy mekkora tűz szerepel az előadásban!
Igen, ez az előadás egyik varázslata. 30 éves dramaturgiai döntés volt, hogy az utójátékot nem jelenítettük meg. Az eredeti, írott dráma nem így fejeződik be, a tűzeset után még a túlvilágon ténykednek Biedermannék. Nálunk a robbanások és a tűz az előadás igazi vége, csak néhány mondatot hagytam meg a túlvilági részből. A „bidermannság” itt sem változik meg. Biedermann számára egyértelmű, hogy csak a Mennyországba kerülhet, pedig az előadás közben kiderült róla egy s más. Egyáltalán nem tiszta ember.

Keretes szerkezetben vagyunk a pályádon, már kinevezték az utódod a Janus Egyetemi Színház élére, Tóth András Ernőt, akivel évtizedek óta együtt csináljátok a JESZ-t.
Igen, a Biedermenn és a gyújtogatók próbái idején történt meg a váltás. Az interjú elején emlegetett előadások, a Káró király és a Biedermann alapozták meg a mi együttműködésünket. Ezeknek a munkáknak a sikere, és az együtt munkálkodni tudásunk hozta meg azt, hogy 30 éve dolgozunk közösen.

Ez megsüvegelendő teljesítmény, sok házaspáron túltesztek!
Képesek voltunk egymást elviselni a szó minden értelmében. 30 év alatt nemcsak pozitív dolgok történnek, bőven akadtak nehézségeink, nemcsak kibírtuk egymást, hanem újra és újra megerősítettük ezt a szövetséget. Ez az előadás ennek része, lezárása és köszönetnyilvánítás is részemről. Ez a ziccerszerep ki tudja fejezni ennek a szövetségnek az erejét. Rendezői pályám során mindig támaszkodhattam Andrásra: A Káró király, a Biedermann, A Nagy Romulus, A Fösvény… Több előadást építettem rá. A színház számára többször fontos volt, hogy biztos lábakon álló előadást hozzunk létre. És az is öröm és büszkeség, hogy mások is ott vannak az előadásban, ahogy 30 éve is, de most Inhof László Schmitzet , Pásztó Renáta Babette-t és László Csaba a Rendőrt játssza.

Hogy vonulsz ki a vezetésből?
Fokozatosan. Ősszel a Biedermannt kell felújítani, majd egy monodrámát rendezek, amit az ÁOK támogatásával hozunk létre. Füzes János monológjában Romhányi professzor személyiségét Inhof László jeleníti majd meg. Aztán 2023-ban már főleg tanácsadó szerepben leszek jelen a JESZ-ben a nyugdíjba vonulásomig, és persze, a nagypapa szerepet már most is gyakorlom.