Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakája hagyományosan minden év szeptember utolsó péntekén várja a tudomány iránt érdeklődőket. A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) idén szeptember 24-én rendezik meg az eseményt, amelyen bemutatják a tudomány fontosságát és a kutatói életpálya színességét látványos, interaktív, sokszínű programok keretében. Jelen állás szerint személyesen lesz látogatható az eseménysorozat, természetesen fenntartva az online megvalósítás lehetőségét.
A koronavírus járvány is demonstrálja a tudomány fontosságát világunk jövőjének alakítása során. A kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga. Különösen igaz ez a járványt követő időszak gazdasági megújulására. Éppen ezért kiemelt fontosságú a kutató személyének bemutatása a társadalomnak, és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére.
Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, 2019-ben viszont már közel 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2500 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.
A szervezők célja a diákok, szüleik, tanáraik és az egész nagyközönség számára bemutatni, hogy a műszaki és a természettudományok a mindennapjainkban milyen mértékben szövik át életünket, mennyire fontosak ezek a szakterületek a folyamatok leírásához, megértéséhez, új összefüggések felfedezéséhez; ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot. Ezen túlmenően támogassa a közoktatási és felsőoktatási intézmények, illetve a gyakorlati helyet biztosító vállalatok együttműködését, népszerűsítse a tudományt, a tudományos és innovációs tevékenységet és a kutatói életpályát.
A Pécsi Tudományegyetem szeptember 24-én közel 200 izgalmas programmal várja a látogatókat, több mint 10 helyszínen nyílnak ki idén is a PTE kapui, a laboratóriumok és kutatóhelyek ajtajai.
Látványosságban idén sem lesz hiány, ez garantálható...
Az idei PTE programkínálatból ízelítőül:
Állam- és Jogtudományi Kar
Általános Orvostudományi Kar
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Egészségtudományi Kar
Gyógyszerésztudományi Kar
Klinikai Központ
Közgazdaságtudományi Kar
Műszaki és Informatikai Kar
Természettudományi Kar
Szentágothai János Kutatóközpont
Pécsi Tudományegyetem 3D Nyomtatási Központ
Kinek érdekes? Mindenkinek!
Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, a programok vonzóak és elég érdekesek ahhoz, hogy a kisgyerekektől a legidősebbekig mindenki megtalálja a számára izgalmas eseményeket, részt vehessen valós kísérletekben.
A rendezvényen orrot és szájat elfedő maszk használata kötelező, csakúgy, mint a védettségi igazolvány felmutatása minden résztvevő esetében, kivéve a 18 év alattiakat, akik védettségüket igazoló felnőtt kíséretében tudnak részt venni.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
A PTE részletes programkínálata az alábbi platformon érhető el:
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság 2020.