Kirendeltek és önkéntesek

nov

25

Beküldte
admin

A koronavírus kapcsán hozott kormányhatározatok alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) segítséget kér az ország egészségügyi és orvosi tanulmányokat folytató hallgatóitól úgy, hogy a járvány csillapításáért különböző szakterületekre rendeli ki őket. Ennek lebonyolítását a megyei kormányhivatalok intézik. Bár döntési jogköre nincs, mivel a Pécsi Tudományegyetem számos hallgatóját érinti az intézkedés, ezért a PTE-sek önkéntes munkáit koordináló Egyetemi Hallgatói Önkormányzat nemrég újraválasztott elnökét, Koltai Arnoldot kérdeztük a részletekről.

Kiket érint ez a „kirendelés”?
Kizárólag olyan nappali tagozatos hallgatókat érint, akik harmad- és negyedéves orvos- és fogorvosképzésben vesznek részt, illetve az alsóbb évfolyamos egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók. A helyzet az, hogy bizonytalan, hogy pontosan hány kirendelt munkájára van szükség, ezért ha szükséges, emelni fogják a behívottak számát. Az érintett hallgatók közül elsődlegesen a magasabb évfolyamú hallgatók kirendelése történik meg először.Az III-IV. orvostanhallgatók (általános orvos és fogorvos) - szükséges esetén alsóbb évfolyam -, és III-V. éves gyógyszerészhallgatók (szükség esetén alsóbb évfolyam), valamint az I-II. éves ápolás betegellátás szakon lévők és a további egészségtudományi hallgatók a köznevelés, oktatási terület szűrési feladataiban vesznek részt.

Hogyan zajlik egy ilyen kirendelés?
A hallgatót a bejelentett tartózkodási helye, valamint a lakhelye figyelembevételével az illetékes kormányhivatal fogja majd keresni telefonon, majd emailben. A kirendelést a kormányhivatalok végzik azzal, hogy a fenti szempontok szerinti hallgatói listánál a megyei szempontrendszer elsődlegesen a hallgató tartózkodási helye, másodlagosan az állandó lakcíme szerint kerül meghatározása. A hallgató érdekében ettől értelemszerűen el lehet térni. A további kirendeléssel kapcsolatos valamennyi feladatot a megyei kormányhivatal végzi.
Az egyetemi vezetés és a hallgatói önkormányzat elkötelezett abban, hogy segítséget nyújtson hallgatóinknak az illetékességünk alá eső kirendeléssel kapcsolatos kérdések kezelésében.

Mi lesz azokkal, akik már most önkénteskednek valahol?
Úgy tudom, hogy aki az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) végez önkéntes munkát, azt ugyanilyen feladatokra fogják kirendelni, vagyis aki az OMSZ-nak dolgozott, továbbra is a mintavételekben segédkezik. A klinikai betegellátásban és azt támogató területeken önkéntes munkát vállalt hallgatók is ugyanezen feladatokra lesznek kirendelve. Vagyis aki önkéntes, ugyanott marad, és ott folytatja, csak a jogi státusza változik „önkéntesről” „kirendeltre”. A kirendelés elsődlegesen 2 hetes időtartamra szól, hogy a tanulmányi feladatok is folytathatóak legyenek.

Mire számíthatnak a kirendelt hallgatók? Eddig az OMSZ-nál mintavételben és egyes klinikákon számítottak elsősorban az egészségügyi és orvosi képzésben résztvevőkre. Ez miben változik?
Új elemként megjelenik a nevelési, oktatási intézményekben nevelési, oktatási tevékenységet végző dolgozók (bölcsődék, óvodák, alapfokú nevelést-oktatást végző iskolák és szakképző iskolák), valamint egyes szociális intézményekben dolgozók szűrése. A feladat kezdési időpontja 2020. november 23., hétfő. Mintavételi team-eket állítanak fel: sofőrt és adminisztrátort a kormányhivatal biztosít, akikhez alapesetben két mintavételt végző orvos-, egészségtudományi hallgatóval kísér. Egy nap során minimum 3 mintavételi helyszín lesz. A mintavétel és kiértékelés antigén gyorsteszttel történik. A védőeszközöket és a gyorsteszteket a kormányhivatal biztosítja. A hallgatók számára szálláshelyet és napi három étkezés biztosítanak. A feladatvégzés elsődlegesen hétköznap történik, így a hétvégén van lehetőség arra, hogy a hallgatók hazautazzanak.
A szűrés módszertanáról oktató videó is készült:

Minden hallgatóval munkaszerződést kötnek, e szerint a hallgatóknak hétköznap napi 5000 Ft, hétvégén napi 7500 Ft díjazás biztosított, mely összeget a felsőoktatási intézmény utal majd el a hallgatók részére.

Az ITM közleményében az állt, hogy szakmai gyakorlatnak is elismertethető ez a kirendelt szolgálat.
Így van, ennek elismertetését az adott kar kreditátviteli bizottságainak hatáskörébe került.

Aki nem egészségügyi vagy orvosi területen tanul, hogyan segíthet?
A nem orvos- egészségügyi képzésben résztvevő hallgatók is segíthetnek önkéntes programjaink keretein belül, egy biztos: feladatból nincs hiány. Erről további info itt olvasható.